Annyi minden mástól kellene megvédeni a gyerekeket, gyorsított eljárásban: egy női magazin szerkesztőségének véleménye

Nemrégiben széles körben nagy port kavart a gyülekezési törvény módosításának híre, melynek értelmében a jövőben tilos lesz olyan gyűlést tartani, ami a gyermekvédelmi törvény szerint „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”.

De vajon szerkesztőségünk tagjai szerint mitől kell ténylegesen félnie egy gyereknek a mai világban, és mi mitől szorongunk igazán? Hogy látja a kérdést egy többgyermekes édesanya, egy gyermekkora óta Pride-on részt vevő kolléga, vagy éppen az, aki sosem tervezett kimenni a menetre?

Az Alaptörvény 15. módosítása szerint a gyermekek „megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való joga” az élethez való jog kivételével minden más alapvető, védett alkotmányos jogot megelőzhetne, többek közt a gyülekezés és véleménynyilvánítás szabadságát is. Női magazinunk szerkesztőségét több fronton is érinti a téma: szerintünk ezek a legfontosabb aspektusai az ügynek.

Kati

Szorít a mellkasom, napról napra egyre nyugtalanabb a közérzetem, ahogy a a történelem legsötétebb időszakait idéző világpolitikai tendenciákat figyelem. De ki vagyok én, hogy megmondjam: nem jó irányba tartunk? Egyetlen icipici ember. Gyerekkorom óta dacosan lázadtam az igazságtalanság ellen, a szívem ma is összeszorul, ha arra gondolok, bárki képes gyűlölni valakit csak azért, mert az szeret egy másik embert. Végtelenül aljas dolognak tartom a gyermekvédelem ügyére hivatkozva bárkit az utálat célpontjává tenni, és tömegeket egymásnak ugrasztani a hatalom megtartása érdekében. Csak egyetlen icipici ember vagyok, kis hanggal, de hiszek abban, hogy millió icipici ember egymás mellett állva képes a világ leghangosabb kiáltására.

Az a napnál is világosabb, hogy a gyülekezési törvény módosítása messze túlmutat a Pride meghurcolásán: alapvető emberi jogaink sérülnek, ha a gyülekezés szabadsága bármely ponton csorbát szenved, nem lehet szó nélkül elmenni egy ilyen jogtiprás mellett. Az emberi jogok egyetemlegesek és azonos fontosságúak, egy jogállamban nem lehet bennük rangsor, nem lehet az egyikre bőszen mutogatva elvenni a másikat. 

Európában egyébiránt csupán Belaruszban nem tartanak Pride-ot, míg Törökországban folyamatosan rendőri erőszak övezi a menetet, Moszkvában pedig 2012-ben egy törvénnyel 100 évre betiltották azt - nem gondolnám, hogy bármely jó érzésű ember egy ilyen szép reményű társasághoz szeretne csatlakozni. A villámgyors alaptörvény-módosítás viszont úgy tűnik, kontraproduktívnak bizonyul: a lefóliázni próbált Pride résztvevői köre idén nagyobb lehet, mint valaha. Mert az emberek a bőrükön érzik, most a szabadság a tét.

Lilla

Két ovis kislányom van, és nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék mindarra, amitől féltenem kell őket. A Pride nincs köztük. De nem tudom, akárhogy próbálom is, meg tudom-e óvni őket mindattól, ami odakint tombol, a digitális világból rájuk zúduló hatásoktól, az iskolai zaklatástól, egy bántalmazó kapcsolattól, a teljesítménykényszertől, a szorongástól, a klímaváltozástól, a háborútól vagy épp attól a frusztrációtól, megosztottságtól, dühtől és empátiahiánytól, ami igazán félelmetessé tesz bármilyen embertömeget. És csak ennyitől kell félni, ezt is csak nekem, azt nem tudják, hogy gyerekek, ugyanolyanok, mint ők, nem tudnak jóllakni, nem rettegni, megvigasztalódni, kék foltoktól vagy a még rosszabbtól megszabadulni. Annyi mindentől lehetne és kellene megvédeni őket. Gyorsított eljárásban...

Látni kellene, milyen csodaszép szivárványt rajzolnak. Benne van szívük-lelkük, ami összeszorulna, ha tudnák, és nem is értenék, hogy valahol olyan szabályokat írnak, melyek fájdalmat okoznak, és el akarják hitetni valakivel, hogy nem csodálatos, és nem szeretetre született. Felnőttként persze tudom, milyen cinikus ez az egész, mitől az, és mi lehet a célja. Nekem is összeszorul a gyomrom, ahogy szűkül a világ, fogy a levegő, ráadásul azt a kis maradékot is annyian mérgezik meg. Talán nem félni kéne. Talán a szeretet erősebb. Ne féljetek! És most nem politikustól idéztem, csak egy egyszerű názáretitől, akire olyan gyakran hivatkoznak ők is.

Mirtill

A Pride-ról sokan sokféleképpen gondolkodnak. Én 10 éves körül lehettem, mikor először kimentünk anyáékkal. Semmi traumatikus élményem nincs arról a napról, csak annyira emlékszem, hogy a nyári forróságban színes zászlók és vidám emberek között sétáltunk. 
Már akkor sem értettem, hogyan lehet utálni valakit azért, mert mást szeret, mint az átlag. 
Vagy hogy hogyan lehet káros egy gyerek számára, ha ezt látja. A közösségi média és internet világában nem 1-2 neccruhás férfitól kell félni.
És fontos tudatosítani: az, ami most van, túlmutat a Pride-on. 
Az ember hajlamos konzekvensen ignorálni azt, ami őt éppen nem érinti közvetlenül.
Egészen addig, amíg késő nem lesz.

Dóri

15 éves voltam az ezredfordulón. Voltak problémák, de úgy tűnt, a világ a szabadság és az elfogadás felé megy. Ha akkor nekem valaki azt mondja, hogy alig 25 év múlva majd az ugyanennyi idős gyerekemnek kell elmagyaráznom, hogy mi a probléma az állami szintre emelt gyűlöletpropagandával, nem hittem volna el. Az ilyesmi egyáltalán nem tűnt elképzelhetőnek.

És most itt állunk 2025-ben, és amire 15 éve álmunkban sem gondoltunk volna, eljött. Megszokhattuk 2015 óta a folyamatos félelemben tartást, de eddig külső “ellenségek” ellen ment a furcsa, egyoldalú harc. Migránsok, Brüsszel, Soros, guruló dollárok. Az átlagember egyiket se látta soha. A mostani ellenség viszont más. Magyar állampolgárok. A szomszédod, a nagybátyád, a kollégád, a sarki trafikos. Csupa olyan ember, akikben egy a közös, hogy a saját nemükhöz tartozó emberekhez vonzódnak. És akikről eddig nem is sejtetted, hogy emiatt gyűlölnöd kellene őket.

Ez a történet nem a Pride-ról szól. Még csak nem is a homoszexualitásól. Egyáltalán nem kötelező, hogy tessen neked a Pride, nekem sem tetszik. Nem is megyek oda. Ahogy nem járok disznóölésre, technopartira és horrorfilmekre sem, mert azok se tetszenek. Ilyen egyszerűen elintézhető lenne az egész.

Nem kell történelemtudósnak lenned, bőven elég, ha odafigyeltél az iskolában, hogy tudd: a gyűlölet még soha nem vezetett jóra. Soha. Vagy végzetes szintre eszkalálódik, vagy a korábban elnyomott csoport erőre kap, és ők válnak ugyanolyan üldözőkké, mint azok, akik korábban őket üldözték. Mindkettőre bőven találunk példát az elmúlt 150 évből.

Aki pedig azért örül magyar állampolgárok alkotmányos jogai elvételének, mert ebben a keresztény értékek védelmét látja, azt emlékeztetném rá, hogy Jézus vámszedőkkel és prostituáltakkal ült le egy asztalhoz, míg kora vallási vezetőit nemes egyszerűséggel csak “viperák fajzatai”-nak szólította.

Ő tudta, miért.

Dina

Egy demokratikus jogállamban szerintem nem fér bele a gyülekezési jog betiltása. Kezdetben azt gondoltam, hogy ez a nyugatról érkező progresszív WOKE elleni válaszreakció (ami nem összetévesztendő a liberális eszmékkel), hogy Magyarország így szeretné felszínre hozni és bebetonozni a konzervatív értékeket. Viszont rájöttem arra is, hogy nem akarok belegondolni abba, hogy ezen kívül mi más cél, ok állhat mögötte. Ezen a szemüvegen át nézve ugyanis legalább a világ nagyhatalmai között zajló kultúrharc színes palettáján hazánk állást foglalt. Változó világunkban jelenleg igen nehéz megkülönböztetni a jó és a rossz oldalt, de egy biztos: a Pride betiltásával és a pénzbírsággal megint azon LMBTQ-tagok sérülnek a legjobban, akik csak békés, nyugodt életet szeretnének élni, távol a rivaldafénytől. Egy demokráciában nem szabadna ilyennek megtörténnie.

Máté

A 2010-es évek végén Norvégiában ellátogattam egy Pride felvonulásra. Az élmény teljesen újszerű volt, eleinte egy kicsit furcsán éreztem magam, de aztán meglepve tapasztaltam, hogy milyen kellemes a légkör. Vidám, barátságos hangulat, mindenki jófej mindenkivel, zéró agresszió meg frusztráció, mosolygó, vidám és felszabadult emberek tengere, ameddig a szem ellát.

A Pride újszerű élmény volt, de pozitív emlékként maradt meg bennem. A budapesti eseményről személyes tapasztalataim nincsenek, nem is szoktam ellenálhatatlan vágyat érezni, hogy kilátogassak, de azt jó volt tudni, hogy aki szeretne, az ezt megteheti minden évben. Úgy tűnik, hogy ez most változni fog.

Gondolhat bárki, bármit a felvonulásról meg az LMBT-mozgalomról, mondhatják néhányan, hogy "ez engem nem érdekel", meg "nem az én problémám", a gyülekezési jogról szóló törvény módosítása azonban mindenki problémája.

Eszti

Nem hiszem, hogy az LMBTQ-emberekkel van baja a kormánynak. Ez egyszerűen egy remek téma, mely kapóra jön, mellyel meg lehet osztani a közvéleményt, hergelni, egymás ellen uszítani az embereket. A „Divide et impera”, magyarul Oszd meg és uralkodj! elve a Római birodalom óta létező politikai módszer: kelts viszályt az ellenfeleid között és hatalmat szerzel felettük. Ha az embereket a homo-kontra heteroszexualitás kérdésben képesek összeugrasztani, betiltani a Pride-ot, azzal úgy tűnik, mintha a homofób embereket juttatták volna előnyhöz - viszályt keltve ezáltal a közvéleményben. Valójában azonban nem történik más, mint - a gyermekek jogaira hivatkozva - korlátozzák a gyülekezési jogot, melyet későbbiekben ki fognak terjeszteni a számukra bármilyen okból nem szimpatikus, terveik megvalósításának útjában álló embercsoportokra. A mostani intézkedés úgy tűnik, hogy csak az LMBTQ-emberek szabadságát korlátozza. A következő és az azutáni már másokét is fogja.

Boróka

Nem lehet elmenni emellett szó nélkül. Amellett, hogy az alapvető polgári jogokat akarják megnyirbálni, a közösségek bomlasztásáról is szólnak az ilyen törvénymódosítások. Az ember ember ellen és a mindenki ellenség, aki nincsen velünk attitűd a társadalom teljes széthúzásának, a gyűlöletkeltésnek és az egymás iránti teljes érzéketlenségnek ágyaz meg. Nem fontos, hogy érintett-e valaki a konkrét szankcióban, sokkal inkább fontos, hogy képesek vagyunk-e egy embertelen világban érző, szeretetteljes, elfogadó és megértő polgártársai és barátai lenni egymásnak, hovatartozástól és meggyőződésektől függetlenül.

Zsófi

A gyülekezési törvény módosítása nemcsak a Pride-ról szól, hanem egy olyan alapvető emberi jog korlátozásáról, ami mindenkit megillet nemtől, származástól és szexuális identitástól függetlenül. Ezzel pedig nemcsak az alapvető jogainkat és a véleményszabadságot sértik, de tovább mélyítik az eltérő gondolkodású emberek közötti szakadékot, amit lassan lehetetlen lesz áthidalni, tovább erősödik a magyarok közötti gyűlölet és megosztottság. Ráadásul ha egy ilyen alapvető jogot, mint a gyülekezési jog, semmibe vesznek, ki tudja megmondani, mi lesz a vége?

Kitti

Bár politikailag próbálok nem belefolyni a dologba, természetesen engem is felháborít ez az egész. Azt gondolom, hogy a gyülekezés, a tüntetés lehetősége mindenkinek az alapvető joga. Ha a tévében hallgathatom és nézhetem, ahogyan szakemberek, politikusok, virágcserepek és mások kiállnak egy rakás újságíró elé, és elmondják a véleményüket például egy kormányinfón, akkor én miért ne állhatnék ki büntetlenül egy színpadra, vagy sétálhatnék végig század és ezred magammal egy körúton, hogy szabad akaratomból elmondjam, miről és mit gondolok? Vagy miért ne vonulhatnék végig békésen az Andrássy úton azért, mert másként gondolkodó vagyok?

Ráadásul, ahogy olvastam, a pénzbüntetés mértéke már önmagában is elég elrettentésnek, hiszen az már a minimálbér alját súrolhatja. Vagyis, ha jól értem, lehet véleményem, de ha azt meg akarom osztani másokkal, nyílt terepen, akkor gyűjtögessek rá hónapokig, vagy vállaljam be a fogdát, ami szintén az adófizetők pénzéből van fenntartva. Ezek a gondolatok a szabadságjog fogalmától már fényév távolságra vannak.. 

(Képek: Getty Images Hungary.)

• pride
• törvénymódosítás
• alkotmány
• lmbtq
• Terasz