Nagyon egyszerű biznisz lenne a filmipar, ha a sikerhez csak össze kellene gyűjteni minél több és nagyobb sztárt, és az illusztris névsor garantálná automatikusan a rekordbevételt és a díjesőt is. Az alábbi filmek producerei is valószínleg ezt hitték, de végül a nagy nevekkel is csak csapnivaló fércműveket tudtak összehozni.

Amszterdam (2022)

A Napos oldal és az Amerikai botrány Oscar-jelölt rendezője, David O. Russell mintha be akart volna kerülni a rekordok könyvébe, úgy gyűjtögette össze a sztárokat a megtörtént eseten alapuló romantikus bűnügyi történetéhez. A szereplőgárda valóban elképesztő: Christian Bale, Margot Robbie, John David Washington, Robert De Niro, Rami Malek, Zoe Saldaña, Chris Rock, Mike Myers, Anya Taylor-Joy és Michael Shannon. Plusz a modern pop megasztárja, Taylor Swift is szerepel a filmben.

A PORT kritikusának verdiktje szerint a produkció „egy ponton szétesik, mert az író- rendező csak alibiként használja a film noir elemekből összetákolt történetet, miközben valóban csodás díszletek között ugráltatja kissé hibbant karaktereit”, és ennek az a következménye, hogy

a különösebb fogódzók nélkül játszó sztárok rendre ripacskodni kezdenek, amit gyakran rossz nézni.”

Gengszterosztag (2013)

Amikor befutott a trailer, még akár azt is hihettük, hogy egy Aki legyőzte Al Caponét-kaliberű filmet fogunk kapni. Papíron minden adott lett volna: egy régi vágású zsaruk vs. gengszterek-típusú sztori, egy karizmatikus főgonosz (Mickey Cohen gengsztervezér) és kőkemény rendőrök, akik szabad kezet kaptak, hogy minden eszközzel felszámolják az uralmát. Plusz egy impozáns szereplőgárda:

Ryan Gosling, Emma Stone, Josh Brolin, Sean Penn, Nick Nolte, Anthony Mackie és Michael Peña.

Ruben Fleischer filmje azonban a félkész forgatókönyv és a jellegtelen rendezés miatt ma már említésre sem érdemes, legfeljebb elrettentő példaként arra, hogy a képességek nincsenek mindig összhangban az ambíciókkal.

A törvény gyilkosa (2008)

Jon Avnet filmje lehetett volna az új Szemtől szemben (1995), és nyilván ez is volt a kitűzött cél, ezért hozták újra össze Al Pacinót és De Nirót, akik ezúttal mindketten zsarut játszanak, de nem feltétlenül jó fiúkat. Valaki ugyanis olyan nehézsúlyú bűnözőket gyilkol a városban, akiket, bár elkaptak, mégis valahogy megúszták a börtönt. A kérdés az, ki a gyilkos és miért hagy versikéket az áldozat mellett?

Egy jobb rendező egy jobb sztorival akár egy klasszikust is készíthetett volna, de a forgatókönyv nyomasztóan sablonos, John Avnet pedig sajnos nem egy Michael Mann, így aztán a mellékszereplők, Carla Gugino, John Leguizamo, Brian Dennehy és 50 Cent sem tudják menteni a helyzetet.

Aloha (2015)

Nem volt nehéz erős izgalmi állapotba kerülni, amikor Cameron Crowe filmjének szereplőgárdáját bejelentették: Bradley Cooper, Emma Stone és Rachel McAdams főszereplő-triója mellett Bill Murray, Alec Baldwin, John Krasinski és Danny McBride voltak az epizodisták. Igaz, a történet  a kissé túlbonyolítottnak tűnt (Brian Gilcrest, a hadi felszereléseket értékesítő vállalkozó Honoluluba utazik, hogy összehozzon egy műholdas üzletet egy privát ügyfélnek, és itt találkozik azóta családot alapító volt szerelmével, akivel újra közelebbi viszonyba kerül, de közben lassan beleszeret a segítőként mellérendelt katonalányba – és megakadályoz egy nukleáris katasztrófát), de ettől még működhetett volna.

Ma már mégsem emlékszik vissza erre a filmre jó szívvel egyetlen szereplő sem. Stone például azért nem, mert egy negyedrészt hawaii, negyedrészt kínai karaktert alakított, és ezzel magára rántotta  a „whitewashing” vádját. A túl szentimentális és túl zavaros Aloha végül szerény 21 millió dolláros bevétellel zárt, Stone pedig később nyilvánosan kért elnézést, amiért részt vállalt benne.

Műkincsvadászok (2014)

Amikor George Clooney a Coen fivérek által jegyzett filmekben játszik, általában izgalmas dolgok sülnek ki az együttműködésből, lásd az Ó, testvér, merre visz az utad? vagy az Égető bizonyíték esetét, de még az Ave, Cézár!-ban és a Kegyetlen bánásmódban is jó nézni a bohóckodását. Amikor viszont Clooney olyan filmekben főszerepel és/vagy rendez, amelyek egyértelműen a Coen-stílust próbálják másolni, kevésbé szórakoztató a végeredmény.

Ilyen volt a Grant Heslov-féle Kecskebűvölők, és ilyen az öt évvel későbbi, rendezőként is jegyzett Műkincsvadászok, ahol  többek között Matt Damon, Bill Murray, Cate Blanchett és John Goodman is próbálta emelni a produkció fényét.  A sztárok láthatóan jól is érezték magukat a forgatáson egymás társaságában, de az egészből csak valami nagy sületlenség jött ki, ami teljesen felejthető is volt egyben.

A nagy nap (2013)

Justin Zackham íróként jegyezte A bakancslistát és a Lights Out című sorozatot, emellett egyetlen rendezése volt, a 2001-es Begolyózott gólyák. Valahogy mégis őt bérelték fel a Mon frère se marie című svájci-francia vígjáték remake-elésére, és ehhez ilyen szereplőgárdát kapott:

Robert De Niro, Diane Keaton, Susan Sarandon, Robin Williams, Amanda Seyfried, Topher Grace és Katharine Heigl.

Lehet, hogy A nagy napot öröm volt forgatni, és mindenki nagyon jól érezte magát közben, de sajnos maga a film annyira felejthető lett, hogy villámgyorsan ki is kopott a mozikból.  A kritikák lesújtóak voltak, Heiglt Arany Málnára jelölték a legrosszabb női mellékszereplő kategóriában, Zackham pedig azóta nem rendezett filmet.

via: Far Out