A magyar válogatott játékosa, Vécsei Bálint szerint pótselejtezőn lehet esélye kijutni a világbajnokságra Magyarországnak.

Portugáliával, Írországgal és Örményországgal fog megküzdeni a magyar válogatott a 2026-os világbajnoki selejtezőben. A csoport első helyezettje egyenes ágon kijut a vb-re, míg a második pótselejtezőn harcolhatja ki a kvalifikációt.

„Reálisan nézve a második helyet kell megcélozni a világbajnoki selejtezőcsoportban. Nyilván szeretnénk elsők lenni, de azt látjuk, hogy Portugália mennyivel előttünk jár, Európában elitcsapat. Éppen ezért a reális esélyt a második hely és az ezzel járó pótselejtező jelenti”

– nyilatkozta Vécsei Bálint a Paks és a magyar válogatott középpályása.

Majd kitért arra is, mit jelentett számára újra a válogatottban futballozni.

„Örültem, hogy két év után újra ott lehettem a válogatottban és végül pályára is léptem a Puskás Arénában. Már Isztambulban benne volt, hogy lehetőséget kapok, mert Schäfer Andrást a szünetben fejsérülés miatt le kellett cserélni. Az utána lévő napokban körvonalazódott, hogy kezdő leszek a visszavágón, a Himnusz után kicsit el is érzékenyültem, mert tudtam, mennyi meló volt abban, hogy ismét eljussak ide. Úgy érzem, jól megálltam a helyem.”

Magyarország szeptember 6-án Írországba megy, három nappal később Portugáliát fogadja. Októberben az örményeket fogadja, majd Portugáliába látogat, novemberben pedig előbb hazai pályán az örményekkel, ezután idegenben az írekkel játszik.

Ez is érdekelhet:

Szerinted kijut a vb-re Magyarország? Szavazz!

Sikerül kijutni a vb-re? Cikkünkben tudsz szavazni.  

Marco Rossi: Minden kritikát megértek és elfogadok, amíg az kulturált

A Facebookon üzent a szurkolóknak Marco Rossi szövetségi kapitány.

(MTI/Player; fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A futás nem csak a rekortánpályán kezdődik! – Íme az NN Ultrabalaton két magyar ultrafutójának edzéstippjei

Kerkez Milos lett a hónap játékosa a Bournemouth-nál

A Manchester City kapusa kiosztotta a negyedik gólpasszát a szezonban

További cikkeink a témában
Minden héten jobbat akar csinálni – Interjú Sváby Andrással
Hirdetés