• Az új Washington által kiváltott globális Amerika-ellenesség átrendezi a belpolitikai erőviszonyokat mindenhol.

• Kanadától Ukrajnán át Dél-Afrikáig megugrott azoknak a politikusoknak a népszerűsége, akiket Donald Trump támad.

• Sok helyen pont azok a szélsőjobboldali populisták kerültek politikailag nehéz helyzetbe, akiknek elvileg örülniük kellene Trump elnökségének.

• Kelet-Európa azonban speciális helyzetben van, Magyarország meg pláne.

2025 elején a kanadai közvélemény-kutatók olyat mértek, amilyenre nem nagyon van példa. Nemcsak az észak-amerikai országban, hanem máshol sem nagyon. A kanadai választók hosszú ideje stabilnak tűnő pártpreferenciái gyakorlatilag pillanatok alatt a fejük tetejére álltak, ráadásul nem valamiféle hazai történés, korrupciós vagy egyéb politikai botrány, hanem kizárólag az országon kívüli események hatására.

Kanadát ekkor már közel tíz éve vezette Justin Trudeau miniszterelnök és az ő Liberális Pártja, Ahogy az demokráciákban lenni szokott, ennyi idő után a választóknak elege lett a hatalmon lévőkből. Az ország másik nagy pártja, a Konzervatív Párt népszerűsége már 2022-re behozta a Liberálisokét, 2023 második felében pedig elhúzott Trudeau pártjától. 2024 végén a Konzervatívok minden közvélemény-kutatónál magasan vezettek, volt olyan mérés, amely szerint rájuk a választók 47, a liberálisokra meg csak a 17 százalékuk szándékozott szavazni a következő, 2025-ben esedékes kanadai választáson.

Trudeau és pártja népszerűsége többek közt azért kopott el, mert a kanadaiak többségének elege lett az egyre drágább életből, az országban különösen súlyos lakhatási válságból és persze olyan, a világon mindenhol sokakat megmozgató ügyekből, mint a pandémia kezelése. 2024 végére senkiben nem maradt kétség, hogy tíz ellenzéki év után a Konzervatív Párt ismét kormányt alakíthat Ottawában. Vezetőjük, a hagyományosan jobbközép irányultságú pártot az idők szavát meghallva populistább irányba fordító Pierre Poilievre már készülhetett a miniszterelnöki székbe.

Trudeau 2025 januárjában lemondott szétesőben lévő kormánya éléről, a Liberálisok pedig Mark Carney-t, a karizmatikus és progresszív elődjénél lényegesen centristább bankárt választották a helyére. Ez még nem rázta volna meg a kanadai belpolitikát, ami viszont az országhatártól délre történt ugyanezekben a napokban, az mindent a feje tetejére állított.

Donald Trump már január 20-i elnöki beiktatása előtt is elképesztő dolgokat mondott Kanadáról, a Fehér Házba kerülve pedig ezt még fokozni is tudta. Az új trumpi világban Amerika szövetségesei szinte mind botrányos dorgálásokban és bánásmódban részesültek, de Kanadánál többször talán senkibe nem törölték bele a lábukat Washington új urai. Trump következetesen az 51. amerikai államként beszélt Kanadáról, Trudeau-t egyszerűen csak az állam kormányzójának nevezte, és egyáltalán nem úgy tűnt, hogy csak viccelődne. Különösen nem azok után, hogy védővámokat vezetett be a legkülönbözőbb kanadai árucikkekre, ami gyorsan olyan abszurd kereskedelmi háborúvá eszkalálódott, hogy már követni is nehéz volt, ki mit és mennyivel vámol meg, illetve melyik lobbicsoport éri el, hogy a számukra fontos nyersanyagok vagy termékek szabadon mozoghassanak a két ország közt.

Az amerikai-kanadai viszony emberemlékezet óta kiváló volt minden téren, legfeljebb jéghokimeccsek eredményével kapcsolatban volt egy kis egészséges csipkelődés. 2025 januárjában ennek pillanatok alatt vége szakadt, de annyira, hogy már a jéghokimeccsek előtt is úgy fütyülték a kanadaiak az amerikai himnuszt, ahogy azt leginkább balkáni focimeccseken szokás.

A hangulat gyors változása pillanatok alatt átrendezte a kanadai politikai erőviszonyokat is. A korábban a Trump-féle irányvonallal nemhogy barátságos, de azt bizonyos fokig még utánozni is kész Poilievre és a Konzervatív Párt alól hirtelen kicsúszott a talaj, hiszen potenciális szavazóik ráébredtek, hogy hova vezet a szélsőjobbra kacsintgató populizmus. Trudeau, Carney és a Liberális Párt viszont hirtelen a kanadai érdekek bátor, patrióta védelmezői lettek, akik szembe merészeltek szállni a kanadai szuverenitást támadó, sőt, tagadó Trump-kormánnyal.

Mindezek hatására a Konzervatív Párt népszerűsége napok alatt összeomlott, a Liberálisé pedig kilőtt. Február végén már volt olyan kanadai közvélemény-kutató, amely a kormánypártot erősebbre mérte az ellenzéknél, március közepére pedig minden ilyesmivel foglalkozó cég egyetértett abban, hogy az év elején még 20-30 százalékpontos előnyben lévő legnagyobb ellenzéki párt már 2-6 százalékpontos hátrányban van.

Bár Kanadában elég lenne októberben választást tartani, Carney és pártja ki akarja használni a nekik kedvező közhangulatot, és ezért március 23-án kezdeményezték annak április 28-i lebonyolítását. Néhány hete még teljesen elképzelhetetlennek tűnt ez a forgatókönyv, de most már ők az esélyesek.

Bár tetszetős a magyarázat, hogy a Liberálisok szerencséjének megfordításához az is kellett, hogy Trudeau távozzon a kormány és a párt éléről, a közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy a volt miniszterelnök népszerűsége éppen úgy alakul, mint a pártjáé, és a 2024 végi mélypont óta megállíthatatlanul szárnyal felfelé. A másik magyarázat, amely szerint a kanadai belpolitikai erőviszonyokat Donald Trump állította fejre, már csak azért is hihetőbb, mert a világ más országaiban is pontosan ugyanez történt, legfeljebb annyi különbséggel, hogy az új washingtoni vezetés által betámadott helyi politikusok népszerűsége nem volt olyan mélyen, mint a kanadai liberálisoké és vezetőjüké.

Kijevtől Fokvárosig