Fenntartható húsvét – Készítsünk saját kezűleg húsvéti dekorációt
Már csak néhány nap és itt a húsvét, szóval, ha még nem készítettük el az ünnepi dekorációt, akkor itt az ideje belevágni!
Hatalmas meglepetés!
Szoboszlai Dominik, a Liverpool FC tehetséges középpályása, nemcsak a pályán, hanem a magánéletben is nagy lépést tett: feleségül vette szerelmét, Buzsik Borkát. A pár titokban, szűk családi és baráti körben mondta ki a boldogító igent Budapesten március 25-én. A futballista, aki eddig hétpecsétes titokként kezelte magánéletét, most egy esküvői fotóval osztotta meg a nagy hírt a közösségi oldalán.
– Mindannyiunk számára óriási öröm, hogy Dominik megtalálta élete párját, kívánom nekik, hogy boldogságban éljék az életüket, mert nagyon megérdemlik. Arra kérném a sajtó képviselőit, hogy maximálisan tartsák tiszteletben az ifjú pár magánéletét – mondta a Blikk megkeresésére Esterházy Mátyás, az EM Sports tulajdonosa, a középpályás menedzsere.
Szoboszlai és Buzsik románca nem új keletű, hiszen már gyerekkoruk óta ismerték egymást, de a szerelem csak másfél évvel ezelőtt lobbant lángra. A pár kapcsolatát sokáig csak közös posztjaikból lehetett sejteni, ám az idő múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy komoly érzelmek fűzik őket össze, majd tavaly októberben el is jegyezték egymást. Szoboszlai korábban elárulta, hogy a sikerek nem változtatták meg, és továbbra is élvezi a hétköznapi pillanatokat, mint például a zúzapörkölt nokedlivel, amit Borka készített neki a tavalyi Európa-bajnokság után.
Buzsik Borka, aki Székesfehérváron nőtt fel, a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett diplomát gazdálkodás és menedzsment szakon, majd a Tomán Dietnél kezdett dolgozni PR-munkatársként. A pár kapcsolatának részletei nem szivárogtak ki, de a jelek szerint most jött el az ideje, hogy hivatalosan is összekössék életüket.
A futballista számára a következő időszak sűrű programot ígér, így az esküvő időzítése tökéletes volt. A pár boldogsága és a közös jövőjük iránti elkötelezettségük példaértékű, és mi mást is kívánhatnánk nekik, mint sok boldogságot és sikert az élet minden területén!
via Blikk
Drámai részletek Varga Ákos haláláról: szőrnyű, ami kiderült
Kiderült kivel osztotta meg az ágyát Koncz Zsuzsa: Pont rá senki nem számított
Most kaptuk a szomorú hírt: elhunyt Varga Ákos
Az egész ország gyászba borult a 79 éves Kossuth-díjas színész halála miatt
Azt hittem, normális, ha 35 évesen mindig fáradt vagyok, aztán kiderült, mi van velem...
Most jött a TV2 váratlan bejelentése Lékai-Kiss Ramónáról, friss
Mindent vett a kamera! Gáspár Zsolti leplezte le a csalást a Farm VIP-ban
Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkre itt.
Egy egész ország gyászolja! Öngyilkos lett a legendás színész
Ebben a pillanatban érkezett a friss hír Reviczky Gáborról
Ebben a pillanatban jött: ezeket a műsorokat adják ma a tévében Bodrogi Gyula miatt
Barnai Judit és Curtis: Judit észrevette magán a jeleket
Szabó Zsófi megszólalt a terhességéről
Ezért nem mindegy, hogy milyen intim mosakodószert használsz (x)
Mennyi zsebpénzt és mikor? Így tanítsd pénzügyi tudatosságra a gyermeked (x)
5 tipp, hogy az ünnepi bevásárlás olcsóbb legyen (x)
Új, intenzív hatóanyagok a hajápolásban: így érheted el, hogy hajad egészséges és erős legyen (x)
Már csak néhány nap és itt a húsvét, szóval, ha még nem készítettük el az ünnepi dekorációt, akkor itt az ideje belevágni!