Egy emberöltő alatt legfeljebb egyszer fordul elő olyan égi jelenség, amilyenre előreláthatóan 2025. március 27-én kerül sor – írja a Vice Jean Schneiderre, a Párizsi Obszervatórium csillagászára és számításaira hivatkozva.

Megírtuk, hogy a Földtől 3000 fényévre az Északi Korona (Corona Borealis) csillagképben található két csillagból álló rendszer T Coronae Borealis (T CrB) nevű tagja egy olyan különleges változócsillag, amelyet a szaknyelvben visszatérő vagy rekurrens nóvának neveznek. „Ez azt jelenti, hogy a csillag bizonyos időközönként hirtelen felfényesedik, majd a felfényesedés időskálájánál valamelyest lassabban elhalványul, s visszatér nyugalmi állapotába. A kettős rendszerben legutóbb 1946-ban következett be nóvakitörés, előtte 1866-ban” – olvasható a csillagaszat.hu ismertetőjében.

A legújabb előrejelzések szerint a T CrB az aktuális földi időszámítás szerint 2025. március 27-én fénylik fel a nóvarobbanásnak is nevezett kozmikus termonukkleáris esemény keretében. Az idézett szakportál szerint a „T CrB rendszer látszó fényessége a nyugalmi állapotban körülbelül 10 magnitúdó, ami azt jelenti, hogy olyankor nem figyelhetjük meg szabad szemmel, csak távcsővel. A nóvakitörés során az objektum mintegy 8 magnitúdót (1866-ban +2,0, 1946-ban +3,0 magnitúdós volt) fog fényesedni, ami azt jelenti, hogy körülbelül 2 magnitúdós látszó fényességével szabad szemmel is láthatóvá válik az égbolton, s nagyjából olyan fényes lesz, mint a Polaris, a sarkcsillag. Érdemes éberen figyelni az égboltot a következő időszakban, ugyanis a hirtelen felfényesedés után az elhalványulás is rendkívül gyorsan bekövetkezik: a csillagot pár napig figyelhetjük meg szabad szemmel, majd még körülbelül egy hétig binokulárral vagy távcsővel. Ezután a T CrB fokozatosan visszahalványodik nyugalmi fényességére, és azt megtartja még 80 éven át. Ez tehát soha vissza nem térő alkalom lehet sokak életében arra, hogy szabad szemmel megfigyelhessék ezt a ritka eseményt”.

Ismert, hogy nóvarobbanás csak olyan csillagrendszerben valósulhat meg, amelynek két tagja van, egy fehér törpe és egy vörös óriás. Egy ilyen csillagkettősben anyagátadás történik a nagyobb méretű (nem feltétlenül nagyobb tömegű) csillagról, tehát a vörös óriásról a fehér törpét övező anyaggyűjtő (akkréciós) korongra. A folyamatosan zajló anyagátadás során az akkréciós korong egy idő után átlép egy kritikus hőmérsékletet, illetve nyomást, amelynek hatására a korong aljában robbanásszerűen beindul a hidrogén héliummá történő fúziója, amely hirtelen elképesztő felfényesedést okoz. A néhány napon át tartó fényességnövekedést végül hetek vagy hónapok alatt történő elhalványulás kíséri.

Hol találjuk meg a T Coronae Borealist az égbolton?

Az Északi Korona csillagkép jellegzetes félkör alakját fényszennyezéstől távoli helyen viszonylag egyszerű észrevenni a Bootes (Ökörhajcsár), és a Hercules csillagképek között.

Mint azt már megírtuk, ha tekintetünket az égre emeljük, nyugat-északnyugati irányban keressük fel a Göncölszekeret. A szekér rúdja a horizont felé (lefelé) ívben meghosszabbítva rámutat az Ökörhajcsár legfényesebb csillagára, az Arcturusra. Ezután keressük meg a fejünk felett a zenitben található Lant csillagkép legfényesebb csillagát, a Vegát. A két csillagot, az Arcturust és a Vegát összekötő egyenesen, a horizont felett nagyjából 60 fok magasan láthatjuk a Corona Borealis, azaz az Északi Korona félkörívét.