Tegnap a különböző ukrajnai béketervekről volt szó, négy is előkerült, közös vonásuk csak annyi, hogy mindegyik elfogadhatatlan lenne, éspedig mindkét fél részére. Rendben van, de akkor viszont mi lenne az elfogadható? És mi lenne az a módszer, amivel a világ kievickélhet abból a kátyúból, amibe Donald Trump és Putyin közösen taszították, és amit egyelőre csak döbbenten bámulunk?

(Képünk illusztráció)

És mit kéne tenni az amerikai vezetésnek, hogy „arcát megőrizve” visszaszerezze nemzetközi tekintélyét, már amennyiben ez még egyáltalán lehetséges? Hogyan ragadhatná magához újból az irányítást Washington, különös tekintettel az ukrán–orosz–amerikai háromoldalú tárgyalásokra? Nos, Colby Badhwar, a The Insider biztonságpolitikai elemzője (valódi elemző, nem amolyan magyaros, mint mondjuk Spöttle) egész intézkedéscsomagot javasol ez ügyben, melyet előbb ismertetnék, azután mondanám el róla a véleményemet.

Mint tudjuk, március 24-én Rijádban újabb tárgyalási fordulóra került sor az ukrán és az amerikai delegáció között, amely a korábbi találkozókhoz hasonlóan nem eredményezett jelentős áttörést. Ukrajna már eddig is megszenvedte Donald Trump impulzív döntéseit, például a katonai segélyek jogtalan felfüggesztését, majd ezt követő újraindítását. Ha Trump ismét úgy dönt, hogy leállítja az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatást, a kongresszus nem lenne képes megállítani őt. Az egyetlen valódi fék, ami Trumpot visszatartja, a haszon, amit a katonai szerződések jelentenek az amerikai védelmi iparnak. Az amerikai elnöknek azonban egy másik lehetőség is a rendelkezésére áll: válaszul arra, hogy Vlagyimir Putyin nem hajlandó valódi lépéseket tenni a tűzszünet érdekében, Trump fokozhatná mind a szankciókat, mind az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást. Ez a megközelítés nem csak az amerikai nemzeti érdekeknek felelne meg – de segítene helyreállítani a megromlott kapcsolatokat Washington szövetségeseivel.

Az ukrajnai háború immár negyedik éve tart, és Kijevet nemcsak az orosz hadsereg bombázza, hanem a Washingtonban uralkodó politikai káosznak is ki van szolgáltatva. Míg a Biden-kormányzat kiszámíthatóan lassú és határozatlan volt, a Trump-kormányzat külpolitikai megközelítése ostorcsapásokat mér Amerika partnereire. Néhány nappal a Trump és Zelenszkij elnökök közötti ellentmondásos találkozó után az Egyesült Államok felfüggesztette az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatást, hogy aztán egy héttel később ismét visszaállítsa azt.

Az Ukrajnának nyújtott segélyek átmeneti befagyasztása Washington részéről természetesen nem új fejlemény a kapcsolatokban. Annak ellenére, hogy a kongresszus már 2015-ben engedélyezte és előirányozta a katonai segélyre szánt forrásokat, Obama elnök soha nem adott át Ukrajnának egyetlen darab lőszert sem. Az első Trump-kormányzat csúfos módon részt vett az Ukrajnának szánt, előirányzott biztonsági támogatás törvénytelen lefoglalásában, a Biden-kormányzat pedig többször is befagyasztotta a segélycsomagokat Oroszország teljes körű inváziója előtt. Ukrajnának még 2024 első négy hónapjában is azzal kellett megküzdenie, hogy a Biden-adminisztráció befagyasztotta az amerikai katonai készletekből származó kötelezettségvállalásokat.

A Zelenszkij és Trump közötti közvetlen szóváltást követő legutóbbi szünet, bár a korábbi esetekhez képest meglehetősen rövid volt, hangsúlyozza a két ország közötti kapcsolat törékenységét. A Fehér Ház hatalmas befolyással bír azáltal, hogy képes lelassítani vagy felgyorsítani a fegyverek szállítását. Az, hogy Trump elnök hogyan rendelkezik ezzel a hatáskörrel, óriási következményekkel jár nemcsak az ukrajnai háborúra, hanem az Egyesült Államokra nézve is – még akkor is, ha az amerikai önérdek nagyon szűk szemszögéből nézzük.

Hogyan szervezi az Egyesült Államok az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt?

Az elmúlt három évben az Ukrajnának nyújtott legfontosabb amerikai biztonsági támogatási program az elnöki lehívási engedély (Presidential Drawdown Authority, PDA) volt, amely lehetővé teszi az elnök számára, hogy védelmi cikkeket és szolgáltatásokat adományozzon a Védelmi Minisztérium (DoD) leltárából.

A Foreign Assistance Act alapesetben csak évi 100 millió dollár összértékig engedélyezi az ilyen támogatásokat. A kongresszus többször megemelte ezt a felső határt, és jelenleg Trump elnöknek még mindig több milliárd dollárnyi le nem járt felhatalmazás áll rendelkezésére, ha úgy dönt, hogy újabb lehívásokat hajt végre. Eddig még nem tette ezt meg. Januárban, amikor Trump visszaköltözött a Fehér Házba, a Védelmi Minisztérium még mindig a Biden elnök által bejelentett több milliárdos leépítésekből származó felszerelések leszállításával foglalkozott. A fent említett egyhetes szünetet leszámítva ezek a szállítások folytatódtak. A leépítések között szerepel olyan páncélozott járművek szállítása is, amelyek várhatóan csak nyáron érkeznek Ukrajnába, mivel még mindig felújítás alatt állnak.

Az elnök hivatalba lépésekor azonnal, egyoldalúan leállíthatta volna ezeket a folyamatban lévő szállításokat, de úgy döntött, hogy nem teszi meg. Ez azonban továbbra is állandó kockázatot jelent. A kongresszusnak lényegében nincs befolyása a folyamatra, eltekintve attól, hogy minden évben meghatározhatja a lehívások engedélyezett összértékét.

A PDA után a második projekt a Biztonsági Támogatási Program Ukrajna számára (Ukraine Security Assistance Initiative, USAI), amely Ukrajna hosszabb távú szükségleteinek beszerzését finanszírozza. Az USAI-t eredetileg a Kongresszus hozta létre az Obama-kormányzat idején, de valamennyi, egymást követő kormányzat teljesen rosszul kezelte. A Biden-kormányzat idején több mint 33 milliárd dollárt bocsátottak az USAI rendelkezésére, és bár a hivatali idő végére az összes ilyen forrást lekötötték különböző beszerzési projektekre, több mint 10 milliárd dollárt még mindig nem kötöttek le a védelmi ipar vállalkozói között. Az USAI-szerződések odaítélésének lassú üteme a teljes körű háború kezdete óta gondot jelent, és ennek eredményeként Ukrajna nélkülözte a nagyon szükséges fegyvereket, amelyeket hamarabb is átadhattak volna, ha felelősségteljesen kezelik ezeket a pénzeszközöket. Az USAI által finanszírozott, de ki nem szállított védelmi cikkek és szolgáltatások pontos értékét nem lehet pontosan megállapítani, de valószínűleg jelentős mennyiségről van szó.

Az USAI azon beszerzései esetében, amelyeket a Védelmi Minisztérium aktívan kezel, az elnöknek továbbra is megvan a lehetősége arra, hogy visszatartsa az Ukrajnának ígért biztonsági támogatást. A kongresszusnak van módja tiltakozni az elnöknél, ha az nem teljesíti hűségesen a megfelelően elfogadott költségvetési források átadására vonatkozó kötelezettségét, de a törvényhozó testületnek nincs közvetlen jogorvoslati lehetősége arra az esetre, ha az elnök továbbra is megtagadja a teljesítést.

Végső soron az első Trump-adminisztráció ezért nem szembesült azonnali szankciókkal az USAI pénzeszközeinek lefoglalásáért. A kongresszuson és az amerikai választókon múlik, hogy ezeknek az intézkedéseknek politikai következményei legyenek.

Kijev támogatásának előnyei

De mivel a félidős választásokig még jóval több mint egy év van hátra, és mivel Trump elnök nem indulhat egy harmadik mandátumért, elképzelhető, hogy kormánya úgy dönt: nem szállítja le a fegyvereket, amelyekért a Biden-adminisztráció már fizetett. A Fehér Ház akár odáig is elmehetne, hogy „munkabeszüntetési parancsot” adna ki a fegyvereket gyártó vállalkozóknak, de ez súlyosan károsítaná az Egyesült Államok védelmi ipari bázisát, és szélesebb körű gazdasági következményekkel járna.

Az, hogy ilyen drasztikus lépéseket nem tettek, azt sugallja, hogy legalább valamennyire elismerik azt a tényt, miszerint az Egyesült Államok hasznot húzott az Ukrajnának nyújtott támogatásból. A teljes körű inváziót megelőző három évben az USA fegyvereladásai átlagosan évi 161,1 milliárd dollárt tettek ki.

Az azóta eltelt három évben ezeket az átlagokat minden évben túlteljesítették, és a kumulált összeg 279,3 milliárd dollárral több, mint amire akkor lehetett volna számítani, ha a 2022 előtti szintek stabilak maradnak. Ez feltűnően közel van ahhoz a 300 milliárd dollárhoz, amelyről Trump elnök - minden bizonyíték nélkül - azt állítja, hogy az Egyesült Államok Ukrajna támogatására költött. A valóság az, hogy a Kongresszus körülbelül 175 milliárd dollárt különített el erre a célra, és ezeknek a pénzeknek a nagy része egyenesen az amerikai gazdaságba került vissza – vagy az USAI programon keresztül, hogy pótolja a PDA-n keresztül nyújtott támogatást, vagy más védelmi kiadások finanszírozása révén. Maga Trump is elismerte nemrég, hogy az amerikai támogatás konszenzus szerinti összege jóval alacsonyabb, mint amit ő szokott állítani, bár ő még mindig makacsul ragaszkodik a jóval nagyobb összeghez, legalábbis egyelőre.

Kijevnek, szövetségeseinek és az amerikai iparnak ezt az érvet kell a Trump-kormányzat felé hangoztatnia: azt, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai segélyek valójában Amerika javát szolgálják. Az erre irányuló nyilvános erőfeszítések eddig nem érzékeltették megfelelően az Egyesült Államok által élvezett haszon nagyságrendjét. A kongresszus által előirányzott mintegy 90 milliárd dollárnyi biztonsági segítségnyújtási támogatás, amely visszaáramlik Amerika védelmi ipari bázisába, eltörpül ahhoz a 280 milliárd dollárhoz képest, amelyet az amerikai partnereknek az Ukrajnába szállított rengeteg fegyver átadása következtében eladott további fegyverek jelentenek. (Gondoljunk csak a lőszer-utánpótlásra például).

Az amerikai ipar számára biztosított előnyök hosszú távú fenntartása azonban most már kérdéses. Trump elnök közeledése Oroszország felé riadalmat keltett az amerikai fegyverektől függő partnerek körében. Egy olyan időszakban, amikor az amerikai védelmi kiadások jelenleg reálértéken csökkennek, mivel a Kongresszus egy egész évre szóló folytatólagos költségvetési határozatot fogadott el, a védelmi iparnak szüksége van a nemzetközi vásárlók további dollárjaira, ha fenn akarja tartani a már folyamatban lévő termelés felfuttatását. Ha nem lennének külföldi eladások, a Patriot-gyártósor évek óta tétlenül állna. Bár ma stabil megrendelésállománya van, ez nem biztos, hogy továbbra is olyan mértékben fog növekedni, ahogyan azt a Raytheon szeretné.

Mindamellett, hogy a NATO-tagok körében a legnépszerűbb légvédelmi rendszer a francia–olasz SAMP/T, a Patriotnak kemény új konkurenciával kell szembenéznie. Dánia és Norvégia egyaránt nagy hatótávolságú és nagy magasságban alkalmazható légvédelmi rendszert keres, és míg korábban a Patriot valószínűleg előnyben volt, most gyanús, hogy mindkét ország a SAMP/T-t választja. Ez még csak a csúcsa annak a fenyegető jéghegynek, amely felé a Trump-kormányzat gőzerővel halad.

Míg az amerikai védelmi vállalkozók arra a tagadhatatlan ténykörülményre támaszkodhatnak, hogy számos termékük esetében egyszerűen nincsenek közvetlen versenytársaik, ott, ahol van verseny, piaci részesedést veszíthetnek az európai vagy más nemzetközi cégekkel szemben. Ez nem tűnik optimális eredménynek egy olyan elnök számára, aki megszállottan igyekszik növelni az exportot, hogy minimalizálja Amerika kereskedelmi deficitjét. Bár a kereskedelmi deficit nem különösebben fontos gazdasági mérőszám, kétségtelenül Amerika érdeke, hogy továbbra is a szabad és demokratikus világ elsődleges arzenálja maradjon. Még ha az erkölcsi és stratégiai érveket félretesszük is, Trump elnök szerint vajon inkább az Egyesült Államokban vagy Európában lennének jobb helyen ezek a jól fizető munkahelyek és vállalkozások? Erre könnyű választ adni.

Mit kellene tennie a Trump-kormányzatnak?

Ahhoz, hogy megerősítse a kormánya iránti megingott bizalmat, Trumpnak csak néhány kulcsfontosságú lépést kellene tennie.

Először is, válaszul arra, hogy Putyin elnök elutasította a Trump által előterjesztett – és Ukrajna által elfogadott – feltétel nélküli és teljes tűzszüneti javaslatot, az amerikai elnöknek maximális nyomásgyakorlási kampányt kell indítania Oroszországgal szemben.

Ezt a szankciók szigorú érvényesítésének, az olajárplafon csökkentésének és az Ukrajnának nyújtott biztonsági támogatás fokozásának kombinációjával valósítanák meg. Ezt rövid távon a fennmaradó több milliárdos PDA-ból lehet fenntartani.

Közép- és hosszú távon pedig Ukrajna erőforrásairól kellene egy olyan megállapodást kötni, amely valódi biztonsági garanciákat is tartalmaz. Hogy ez politikailag elfogadhatóbb legyen támogatói számára, a jövőbeni biztonsági támogatást a megújított „kölcsönbérleti” (lend-lease) jogszabályokon keresztül lehetne nyújtani, kiegészítve az amerikai felszerelések cseréjéhez szükséges kiadásokkal, amelyeket aztán az ukrajnai erőforrás-fejlesztésből származó bevételekből fizetnének vissza.

Másodszor, az Egyesült Államok megerősítené teljes elkötelezettségét a NATO mellett, de új feltételek mellett, amelyekről az összes tagországnak meg kellene állapodnia idén júniusban, a közelgő hágai csúcstalálkozón. Egy ilyen javaslat új védelmi kiadási célokat tartalmazna, amelyeknek legalább a GDP 3,5%-át kellene elérniük, valamint az amerikai katonai jelenlét átalakítását a kontinensen. Az amerikai erőket állandó jelleggel, csökkentett létszámban kellene a frontvonalban lévő tagállamokban állomásoztatni, a jelenlegi, nagy létszámú, szükségtelenül költséges, számos országra kiterjedő rotációs telepítés helyett. Ez nagyobb elrettentő erőt jelentene az orosz agresszióval szemben, és kisebb terhet róna a Pentagon költségvetésére. Az új állandó bázisok építését is Európának kellene finanszíroznia. Ezek a lépések nagyban hozzájárulnának ahhoz, hogy az Egyesült Államok érdemi előrelépést érjen el és az indo-csendes-óceáni térség felé fordulhasson Trump szándékai szerint.

Harmadszor, az elnök utasítaná a Vezetési és Költségvetési Hivatalt, hogy a Pentagonnal és a Kongresszussal közösen dolgozzon ki egy tervet, amelynek célja, hogy 2028-ra elérjék a GDP 5%-át kitevő védelmi kiadásokat. Ez azzal kezdődne, hogy a kongresszus prioritást adna a nemzetbiztonsági rendelkezések elfogadásának a többi döntés előtt. Elon Musk DOGE-kezdeményezését is azonnal el kell tiltani attól, hogy befolyásolja a Védelmi Minisztérium és az Energiaügyi Minisztérium (DoE) munkáját.

A szövetségi kormányzat egyetlen területén sem használtak a megszorításokkal kapcsolatos barbár megközelítésükkel, de ez sehol sem károsabb, mint a DoD-ben és a DoE-ben, amely utóbbi az amerikai nukleáris fegyverek gyártását irányítja. A jelentések szerint az ország egyik kulcsfontosságú lőszergyárából 1000 alkalmazott elbocsátására irányuló törekvéseik miatt Amerika képtelen lenne egy háborút fenntartani, vagy akár olyan partnerek megfelelő támogatását is fel kéne adnia, mint Izrael és Ukrajna. A Védelmi Minisztérium archaikus bürokráciájában kétségbeesetten szükség van értelmes reformokra, de ezt szikével kell végrehajtani, nem láncfűrésszel, és olyan embereknek, akik tudják, mi a különbség a zsír, a szövet és a csont között. A válogatás nélküli elbocsátásokkal csak az ország saját lábába lőnek – egyre több és egyre nagyobb kaliberű lőszereket. A Védelmi Minisztérium dolgozóinak és az amerikai harcosokat támogató védelmi iparnak bizalmat kell éreznie a minisztérium vezetése iránt.

Ennek alternatívája minden érintett fél: az Egyesült Államok, Ukrajna, valamint az összes többi szövetséges és partner számára veszteséges lenne. Még mindig lehetséges egy produktív és kölcsönösen előnyös kapcsolat, és valóban szükség van rá.

Kell egy középút a Biden-kormányzat kiszámítható határozatlansága és Trump elnök kaotikus kiszámíthatatlansága között. A szövetségeseknek bízniuk kell Washingtonban, míg az ellenséget óvatosságra kell kényszeríteni. Ukrajna feladása nem helyezné Amerikát előtérbe. Ehelyett magányossá tenné Amerikát, hiszen minden szövetségese elfordulna tőle.

Az amerikai választók egy szűk rétegének talán tetszene ez, de ez egy olyan sötét világba vezetne, amelyben Amerika gazdasága az export összeomlását követően depresszióba zuhan. Ukrajna megfelelő ellátása azt jelentené, hogy folytatódik Amerika elsorvadt védelmi ipari bázisának folyamatban lévő újjáélesztése, ami közelebb hozza a tartós európai békét is a megvalósuláshoz. Ezt senki sem akarja jobban, mint az ukránok – és senki sem akarja kevésbé, mint Putyin elnök.

Eddig tartanak Badhwar javaslatai, és nem tagadhatjuk: a megvalósításuk valóban hozzájárulna a nemzetközi viszonyok normalizálásához. Bölcs, előrelátó, megfontolt intézkedéscsomag, amivel Putyinon kívül mindenki jól járna.

Épp ezért nem fog belőle semmi megvalósulni.

Vegyük észre, hogy a modern autokráciák, különösen a nagyhatalmak autokráciái egyáltalán nem törődnek a cselekedeteik következményeivel. Mielőtt Putyin megtámadta volna Ukrajnát, az egész világ, de különösen a külpolitikai sajtó tudta, mi készül és jeleztük is. Azért a (mű)holdról is látható csapatösszevonásokat mégsem lehetett egészségügyi sétának nevezni a nyírfácskák között, bár megpróbálták. Mégis, a politikai konszenzus az volt, Keleten és Nyugaton egyaránt, hogy nem fog támadni, mert annak nagyon súlyos következményei lennének, így nem volna egy háborúnak semmi értelme. Támadott – nem azért, mert számolt ezekkel, hanem azért, mert nem. Nem is érdekelték a következmények. Megvalósította a lázálmait, mert megtehette.

Trump érdemeit már hetek óta taglaljuk, először az Egyesült Államok államigazgatási rendszerét tette tönkre, aztán, mint a fentiekből is látható, a hadiipart, tegnap este óta az autóiparnak is annyi, a „külpolitika” szó az ő esetében értelmét is vesztette: miért teszi ezt? Mert megteheti, mert (rém)álmai vannak, amiket most megvalósíthat. Azért cselekszik ilyen gyorsan, mert elvileg csak egy elnöki ciklusa van, bár ez még változhat, ha nehezen is. És mert semmiféle következmény nem érdekli.

Agytrösztök tömege kombinál kétségbeesetten világszerte, próbálják kitalálni, mi értelme van Trump és Putyin ámokfutásának, és természetesen nem jutnak semmire – az ostobaság ellen maguk az istenek is hiába hadakoznak. Azért megfejthetetlen a világpolitika mostani, kritikus helyzete, mert nincs is mögötte semmiféle titok. Irracionalitás van mögötte, erőszakoskodás és felelőtlenség.

Mindeközben ezek az alkalmatlan bohócok, bocsánat, állami vezetők – még az apraja is, az olyan törpeluciferek, mint Orbán – azt próbálják elhitetni a világgal, hogy valamiféle szupertitkos ötdimenziós sakkjátszmát látunk, amit nem érünk fel ésszel, mert csak ők annyira bölcsek, hogy átlássák az összefüggéseket. Erről szó sincs, már csak azért sem, mert nincsenek tisztában sem a „sakk”, sem a „dimenzió” fogalmával, és kérdéses, el tudnak-e számolni ötig, vagy ennek a bonyolult mennyiségnek a felfogása meghaladja képességeiket.

Azért cselekszenek, mert megtehetik, hogy megvalósítják – vagy legalábbis megpróbálják megvalósítani – a lázálmaikat. Utánuk az özönvíz.

Badhwar tervét nem fogják átültetni a gyakorlatba. Nem azért, mert rossz: azért, mert jó. Még működhetne is. Épp az vele a baj.

Arra pedig semmi szükség, hogy a világ visszazökkenjen a normális kerékvágásába, ugyanis ebben az esetben autokratáink hatalmukat veszítenék. Értelmes szavazó demokratikus és tiszta választásokon még egyszer a büdös életben nem szavazna rájuk.

Akkor viszont már inkább az apokalipszis és az őrület, mint a Ráció megfontolt hatalma.

Vesszen akár a világ is, ha ez az ára annak, hogy ne kelljen gondolkodni.

Szele Tamás