Kevés magyar látogatja, pedig itt van a közelben: képeslapra illik a mesebeli táj
Lengyelország változatos tájai sok túrázónak a kedvencei közé tartoznak.

A lengyel vidékre a Tátra 2000 méter fölé emelkedő csúcsai, a kanyargó folyók, sűrű erdők, magasra törő mészkősziklák és a több ezer tó vonzza a természetjárókat.
A legjobb túrahelyek közül sok nemzeti parkok által védett, sétaútvonalakkal átszőtt terület, amelyek többsége egyértelműen jelzett és menedékházakkal ellátott. Így nem csak azoknak ideális ez a vidék, akik profi túrázók.
Lengyelország legszebb túrahelyei
Hegyvidéki panoráma – A Giewont-hegy
A Nyugati-Tátrában terül el, a Tátrai Nemzeti Park területén Lengyelország egyik leghíresebb hegye, a Giewont. A hegy három csúccsal is büszkélkedhet, a Kis-Giewont (1728 méter), a Nagy-Giewont (1895 méter) és a Hosszú-Giewont (1867 méter). A hegyeket egy legenda övezi, amely szerint a hegyen megbújó barlangokban II. Boleszláv, más néven Merész Boleszláv király lovagjai alszanak, akik csak akkor jelennek meg ismét az élők között, hogyha az országnak szüksége lesz a védelmükre. Az elterülő hegyvonulatban sokan egy alvó lovag testének vonalait fedezik fel, akinek a feje a Nagy-Giewont, teste pedig a Hosszú-Giewont.

A Tátra egyik leghálásabb túraútvonala a Giewont-hegy csúcsára vezet fel. A hegytetőre a piros jelzésű ösvényen Zakopane felől egy 3 és fél órás túrával lehet felkapaszkodni. Megfelelő erőnlét szükséges a több mint 1000 méter szintemelkedéssel járó túrához, azonban a Tátra látványos panorámája minden izomfájdalmat feledtet.
A Babia Góra Nemzeti Park apró, de izgalmas útvonalakat rejt
A Babia Góra vagy Babia hora hegység Lengyelország és Szlovákia határán, a Nyugati-Beszkid-hegységben található, ahol a Babia Góra Nemzeti Park védelmezi a helyi természeti kincseket. A hegy legendája szerint ennek a csúcsnak a mentén valaha boszorkányok repültek seprűnyélen, így még manapság is becézik Boszorkány- vagy Öreganyó-hegynek.

Több jelzett turistaúton is el lehet indulni, az egészen nehéztől a könnyedén végigjárhatóig akadnak szakaszok. Az egyik legnépszerűbb a kék útvonal, amely a Zawoja Policzne, Krowiarki-nyereg és a Markowe Szczawiny szakaszon halad keresztül, ez egy nagyjából 3 óra alatt megjárható kirándulás. A Markowe Szczawiny-i menedékház is népszerűvé teszi ezt a könnyebb túrát. A piros jelzésen haladva a nyúlánk fenyvesek alatt kaptatnak felfelé a kirándulók, hogy elérjék a Sokolica csúcsot, ahonnan már szép panoráma nyílik. Innen lehet továbbhaladni a Kepa-csúcshoz, amely már 1500 méter feletti szintjével igazi tátrai kilátást biztosít.
Különleges geológiai látványosság – Góry Stołowe
A Góry Stołowe – Asztalhegység Alsó-Szilézia egyik legszebb látványossága, ahol nemcsak a kilátásban lehet gyönyörködni, hanem a különleges felső kréta kori homokkőlemezek fehér labirintusaiban is. A Táblahegységben 1993-ban hozták létre a Table Mountains Nemzeti Parkot, amelyet azóta egyre több turista és természetbarát fedezhetett fel. A Stołowe-hegységben található a lenyűgöző Błędne Skały (Hibás-szikla), ahol tekergő labirintusokban és szűk járatokban kalandozhatnak a kirándulók.
Hogyha a kirándulás mellett az is érdekel, hogy melyik lengyel városokat tudod akár vonattal is felfedezni, akkor olvasd el a korábbi cikkünket ide kattintva.
7 mesébe illő természeti kincs, amikhez nem kell repülőre szállnod: varázslatos tájak várnak a szomszédban
A szomszédos országokban rengeteg látnivaló akad, amikhez olcsóbban eljuthatsz, mintha repülőjegyet vennél.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)