Vészhelyzeti tartalékot kér a tagországok lakóitól az Európai Bizottság
HírekAz Európai Bizottság szerint az Európai Uniót is érintő jelenlegi fenyegetések állandó felkészültséget igényelnek, ezért az unió végrehajtó testülete azt javasolja a tagországok lakóinak, hogy halmozzanak fel otthonukban legalább 72 órás túlélést biztosító vészhelyzeti tartalékot.
Az Európai Bizottság iránymutatásokat tett közzé szerdán, amelyekkel segíteni kívánja az uniós országok felkészítését a háztartások 72 órás önellátására annak érdekében, hogy egyebek mellett elegendő vízzel, élelemmel, gyógyszerrel, zsebteleppel, illetve elektromos áramforrással, valamint piperecikkel rendelkezzenek ahhoz, hogy külső segítség nélkül képesek legyenek átvészelni egy esetleges válság első néhány napját.A stratégia szerint az Európai Bizottság azt javasolja, hogy minden tagállam legalább évente rendezzen a válságokra felkészítő napot, hogy a civil lakosság és a vállalkozások is tudatosítsák a katasztrófákkal szembeni ellenálló képesség szükségességét.
A stratégia harminc intézkedést és egy cselekvési tervet tartalmaz.A bizottság javítaná a válságkezelési koordinációt is egy uniós szintű válságközpont létrehozásával.