Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?

Az És miért, hogy az éjszaka című előadás megtekintése után meglehetősen fura kettősséget tapasztal(hat) a néző, miközben eleve nehéz megemészteni a látottakat. A befogadót lesújtja, gyomorszájon vágja a minden izében gótikus hangulat, de a gyászt, az elmúlást, a téves motivációk miatt elhibázott életet, a vakvágányon beteljesedő szerelmet, a csalfa emlékezést középpontba állító színdarab valamilyen megmagyarázhatatlan módon mégis energetizál. Sőt, végül paradox módon feldobja a befogadót. De ne szaladjunk ennyire előre. 

Valamikor régen az emberek körülnéztek a világban, és elfogta őket a rettegés, mert nem láttak mást, csak a beláthatatlan mennyiségű borzalmat maguk körül. Nézték ezt a sok mindent és arra gondoltak, hogy talán egy társra lenne szükségük, hogy mindezt elviseljék, hogy talán egy másik ember enyhíteni tudna a szenvedéseiken. Így hát szerelembe estek, szaporodtak, házakat építettek és jóllaktak a házaikban. Ez a történet is négy ilyen emberről szól, akik összekapaszkodtak, hogy egymás szemét eltakarják, és nem merült fel bennük a kérdés, mi van, ha a borzalom ő bennük van, nem pedig odakint

– a darab ezzel a keretező és a játékot értelmező mini monológgal indul, amit a főszereplő, az emlékeken keresztül kísértő, szeretteihez hamvaiból is visszatérő Seymour (Zsótér Sándor) mond el. 

Ember embernek farkasa

És igen, az előadás nyomasztó látványvilága (Koltay Dorottya Szonja) feszült és érzelemgazdag jelenetei mintha végig azt akarnák bebizonyítani nekünk, hogy a valódi poklot nem feltétlenül kívül, hanem bennünk, illetve egymás között (is) találjuk. De itt nem a közelség hiányának vagy az érzelmek felszínességének köszönhetően, hanem azért, mert elhisszük, hogy a másik biztos pont lehet egy folyamatosan változó világban.

Az És miért, hogy az éjszaka nemcsak a szerelmet, a házasságot, a barátságot, a szülő-gyermek kapcsolatot, döntéseink következményeit ábrázolja különös műgonddal, hanem azt is, hogyan formálja a gyász az emlékezést, az egykor vagy ma is szeretett személyhez fűződő viszonyunkat. 

Már a darab leírásában is felteszik az egyik kulcskérdést az alkotók (írta és rendezte Szauer Lilla): „Hogyan lehet kideríteni, mi az igazság, amikor élő és halott mást állít?” Nehezen megválaszolható kérdés, úgy tűnik, nem lehet kideríteni, ráadásul engem az És miért, hogy az éjszaka megtekintése sem vitt közelebb a válaszhoz. Inkább csak az történik, amire az életben is hajlamosak vagyunk: a számunkra legszimpatikusabb és legkedvesebb szereplő történetét és igazságát hisszük el. 

Sziporkázó játék

Az előadásban olyan briliánsan alakítanak a színészek – Zsótér Sándor, Pál Emőke, Téri Gáspár, Szaplonczay Mária –, hogy nem volna ildomos bárkit is kiemelni közülük. Játékuk befogadhatóvá, átélhetővé és élvezetessé teszi a bizonyos szempontból elvont, nehezen befogadható, intellektuális színdarabot.

Az előadás egy-egy pontján a közhelyek határán táncoló párbeszédek iszonyatos hitelességűvé, metszővé válnak általuk. Az És miért, hogy az éjszaka nagy, lesújtó, ugyanakkor energetizáló élmény, amit bárkinek bátran tudunk ajánlani. 

Kétségtelen, hogy érdemes lesz figyelni Szauer Lilla következő dobására is.

(Borítókép: Kalicz Máté)