Huszonegy intézmény, legalább 1700 milliárd forint értékű közvagyon és egy vadonatúj fogalom: a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány, a kekva. Emellett az Európai Bizottsággal hosszú évek óta tartó, folyamatos konfliktus, amelynek leginkább a magyar egyetemi hallgatók, oktatók és kutatók a vesztesei.

Röviden így lehet összefoglalni az úgynevezett egyetemi modellváltást, a magyar felsőoktatásnak ezt a sajátos privatizációs formáját, ami az elmúlt tizenöt év egyik, ha nem a legnagyobb rendszerszintű átalakítása volt a közintézményi szférában. Ehhez képest nagyon gyorsan zajlott le; a kormányzat két év leforgása alatt, 2019 és 2021 között végigvitte a legtöbb hazai egyetemen. Ma ott tart a folyamat, hogy a még megmaradt öt egyetemet is előbb-utóbb beterelnék valamilyen új modellbe – a Budapesti Műszaki Egyetem már meg is kezdte ezt az átalakulást, egy megint csak új és eddig ki nem próbált szerkezetben, egyfajta részvénytársasági formában.

Viták és botrányok kísérték és kísérik a folyamatot: az SZFE-n a hallgatók lázadása és egyetemfoglalás, a MOME-n, amelyet mintaprojektnek szánt a kormányzat, hallgatói tiltakozás és rektorbuktatás. Néhány napja fény derült az eddigi – vélhetően – legsúlyosabb botrányra, a Neumann János Egyetem dermesztő mértékű vagyonvesztésére is.

A kekvás szerkezetben az alapítványok lettek az egyetemek tulajdonosai és fenntartói, jelentős vagyont kaptak, de az állam is benne maradt a fenntartásban valamilyen módon. Néhol úgy, hogy részvényeket adott nagy, hazai cégek állami tulajdonrészéből, néhol pedig magát az eddigi állami támogatást adja oda az alapítványnak. Néhol jobban beleszól a kuratórium az egyetemi autonómiába, néhol egyáltalán nem. A látszat ellenére úgy tűnik, nincs két egyforma folyamat a modellváltásban, és nincs két egyforma végeredmény sem.

Több éve zajlik egy átfogó OTKA-kutatás, amely az egyetemeink átalakulását dokumentálja és vizsgálja. A Modellváltás a felsőoktatásban – Hogyan befolyásolja az intézményi kormányzás átalakulása a magyar egyetemeket? című kutatás vezetője éppen azon az egyetemen dolgozik, amely az első volt a modellváltás folyamatában. A Qubit podcastjának vendége Kováts Gergely, a Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének docense, a Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központjának az igazgatója.

Az általa vezetett kutatócsoport az egyetemek belső folyamatait deríti fel és elemzi, és ebből vonja le következtetéseit a modell egészére nézve. Egyben a nemzetközi kontextusra is kitekint, hiszen a nálunk zajló átalakítások olyan változásokra és kényszerekre reagálnak, amelyek a világon másutt is nyomást helyeznek az egyetemekre. Igaz, a világon másutt nemigen született olyan sajátos elegy, mint a magyar modell. Valóban nem? Mi a különbség az itteni, illetve az európai és amerikai alapítványi rendszerek között? Mennyire kirívó megoldás a kekva és mik a veszélyei? A homogénnek tűnő átalakulási folyamatban milyen különbségek látszanak egyetemenként? Miért van az, hogy néhány helyen botrányos volt az átalakulás, másutt csöndes? Több lett az egyetemek pénze? Mennyire kódolt a rendszerben a politikai beavatkozás, vagy a rossz pénzügyi döntések lehetősége?

Kováts szerint, ha jellemezni kellene az egyetemi modellváltást mint folyamatot, azt mondhatnánk, hogy a legtöbb biztosítékot kiiktatták belőle, ezért aztán lesz olyan alapítványi kuratórium, amelyik jól csinálja a dolgát, és lesz, amelyik katasztrofálisan. Mint mondja, jelenleg szinte semmi sem akadályozza meg az alapítványi kuratóriumokat abban, hogy akár „hülyeséget is csináljanak”. A kutatás még legalább egy évig tart, a folyamatos publikációk mellett zárásként egy könyv jelenik majd meg az eredményekből, és egy nagyobb konferenciára is sor kerül. Kováts Gergelyt az eddigi tapasztalatokról kérdeztük.

Hallgasd alább:

A beszélgetést Szabó Attila, a Qubit állandó szerzője vezette. Az epizód elérhető Spotify-on, Google Podcasts-on, Apple Podcasts-on, sőt RSS-ben és egyre több csatornán, iratkozz fel!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: