“Szeretnél olyan klasszikus szerzőkkel egy könyvben szerepelni, mint Nemes Nagy Ágnes, Kányádi Sándor vagy Lázár Ervin?” Ezzel a mondattal hirdette meg tavaly nyáron a Móra Kiadó az 5-7 éves gyerekeknek szóló állatmese-pályázatát. Az apropót a kiadó 75. évfordulója adta, így az idén tavasszal megjelent, Lehetne orrszarvúnk című mesegyűjtemény tulajdonképpen születésnapi ajándék, amellyel a kiadó dolgozói kedveskednek az olvasóknak, a pályázaton eredményesen szereplő íróknak, és persze maguknak is, mert úgy képzelem, nagyszerű móka lehetett ezen a köteten dolgozni.
Hogy miért gondolom ezt? A Lehetne orrszarvúnk igazán eklektikus válogatás. Az csak a jéghegy csúcsa (nézd! ott ül rajta egy fóka!), hogy mennyiféle állat szerepel benne, és hogy egy részükkel mesékben, másokkal pedig versekben találkozunk. A szerkesztők érezhetően ügyeltek arra, hogy a sorrend ne teljesen véletlenszerű, hanem valamennyire koncepciózus legyen, például hogy egy cicás vers után egy cicás mese jöjjön; ám az efféle tematikus hasonlóságokon túl mindegyik szöveg hangja markánsan egyedi volt. Annyira jól működtek önmagukban, a saját nyelvi és tartalmi szabályaik szerint, hogy kicsit zavaró is volt átdöccenni egyik ilyen kis univerzumból a másikba. De végül is ezt megbocsáthatjuk a kötetnek, hiszen a célközönség nyilván nem elejétől a végéig olvassa majd (f)el, hanem mindig egyszerre egy-két részt, például esti meseként. Azt pedig külön ki kell emelnem, hogy mennyire jó érzékkel választották ki a szerkesztők a kötetnyitó és a kötetzáró szövegeket.
A sokszínűség fő oka, hogy a kötetben háromféle szerző szerepel. Az első kategóriát az impresszum “ismert klasszikusoknak” nevezi, ami egy szép eufemizmus arra, hogy ők a halott írók. A szövegeik viszont nagyon is élnek, és egyszerre hoznak vissza millió gyerekkori emléket, valamint csodálkoztatnak rá, hogy tényleg, mekkora zsenik jártak köztünk egykoron. Micsoda virtuóza volt a nyelvnek Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor, milyen jól elrejtette Kormos István a sorok közé a rendszerkritikát (mackónk menekül morrogva), micsoda sziporkázó humora volt Romhányi Józsefnek, történetmesélő tehetsége Móra Ferencnek, szóalkotási ötletei Lázár Ervinnek (két rittyentett hőzönbőzön).
Mégis volt két olyan klasszikus szerző, akiktől sajnos nem tetszettek a beválogatott szövegek. Nem mintha Szabó Magda vagy Janikovszky Éva ellen bármi kifogásom lenne, az ellen viszont igen, hogy valaki nagyobb egységekből nyirbáljon ki egy-egy rövid részletet, amelyek így önmagukban nem állják meg a helyüket. Különösen azért sajnálom ezt, mert a Janikovszky-szövegből származik az egész kötet címe. De ez a lerövidített Tavasz-keresősdi elég semmitmondó lett, a lerövidített Sziget-kék pedig olvashatatlanul zavaros: nagyjából a közepén érti meg szegény mesehallgató gyerek, hogy neki elvileg egy csomó háttérinformációt kellene tudnia a szereplőkről ahhoz, hogy követni tudja a történetet.
A második szerzői kategóriát “izgalmas kortársaknak” hívja az impresszum, a harmadikat pedig a “kezdő íróknak meghirdetett pályázat díjnyertes szövegei”-nek. Ami viszont kicsit zavarba hozhatja az olvasót, hogy a továbbiakban egy szó sem esik róla, kik kerültek a kötetbe meghívásos alapon, és kik nyertek a nyílt pályázaton. Persze vissza lehetne keresni, hogy például ki publikál rendszeresen a Móra kiadónál, kinek jelent már meg ez a konkrét szövege máshol, de ennyi energiát valószínűleg senki nem fog fektetni egy ilyen nyomozásba.
Nyilván az volt ezzel a szerkesztők célja, hogy megmutassa: ezek a kezdők sem annyira kezdők, képességeik felérnek a ma élő profik szintjéhez, a ma élő profik meg a halott írókéhoz. És a legtöbb esetben nincs is ezzel gond. Ám amikor gyengébb vagy didaktikusabb szöveg jön szembe a kötetben, és azt látom, hogy a szerzőjének már jelent meg itt-ott publikációja, akkor azért kicsit kínos a kérdés: ő most kortárs, és ez esetben botrány, hogy ezt így kiadta a kezéből, vagy kezdő, így tehát ez egy tök jó első próbálkozás, de majd a következő jobb lesz…?
Szerencsére azonban az egy-egy kevésbé jól sikerült mesére és versre jut rengeteg nagyon jó, gyaníthatóan mind az “izgalmas kortárs”, mind a “kezdő író” kategóriáiból. Személyes kedvenceim voltak a versek közül Keresztesi Józseftől A Lápi Trotty természetrajza, Végh Györgytől A macska készítésének titka, Molnár Krisztina Ritától a Gömbfészek, valamint Vörös Istvántól a Kutyavendégség. A prózák közül nagy lelkesedéssel olvastam a kötet egyetlen népmeséjét, A sárkány és a ponty címűt, amelyet Zalka Csenge Virág jegyez. Balázs Ágnes Minden napra egy menyét című meséje bájos és humoros volt, Nógrádi Gábortól a Hogy neveled a házisárkányodat? sokrétegű és elgondolkodtató, Tornyai Pétertől a Vizsla és Nyuszi töprengős meséje pedig majdhogynem egy kis poszt-posztmodern metadiskurzus-bevezető az óvodás korosztály szintjén. (Azért ezekkel a csúnya idegen szavakkal nem kell ám ijesztgetni a gyerekeket!) Maga Móra Ferenc pedig nemcsak szerzőként, hanem Miklya Luzsányi Mónika jóvoltából szereplőként is megjelenik, egész konkrétan a Gabó cica című mesében.
Nekem ezek voltak a kedvenceim, de nyilván ahány olvasó (felnőtt és gyerek), annyiféle preferencia. Amiről még mindenképpen szót kell ejtenem, azok Láng Anna kedves, színes illusztrációi, amelyekből minden vers és mese mellé jutott legalább egy. Különösen furcsa volt látni, milyennek képzeli el Szörnyeteg Lajost. Mi, akik a Réber László által illusztrált Lázár Ervin-köteteken nőttünk fel, megszoktuk, hogy az összes erdőlakó közül ő a legemberszerűbb figura, aki talán nem is igazi “szörnyeteg”, csak valaki, akit a mi társadalmunk kilökött magából. Láng Anna viszont egy igazi, bolyhos, csavart szarvas, nagyon cuki szörnyeteget csinált belőle, akit legszívesebben jól megölelgetnék. És eszembe jut, hogy azok a gyerekek, akik ilyen újabb kiadásokban találkoznak Lázár Ervin meséivel, talán egészen más képeket őriznek majd róluk a fejükben.
Végül is egy-egy ilyen ünnepi kötetnek, amilyen a Lehetne orrszarvúnk, pont ez a lényege. Felhívni a figyelmet arra, milyen dinamikusan változik, gazdagodik az irodalom, és hogy minden generációnak megvan a saját befogadói élménye: egy-egy alkotó egészen mást jelenthet attól függően, hogy mikor és kik olvassák. Aki ma kezdő, az holnap profi, holnapután pedig klasszikus lehet. Hiszen aki ma már klasszikusnak számít, az is volt valaha kezdő…
A Lehetne orrszarvunk a Könyvmecénás programban készült, 101 személy támogatta a kiadást, akinek a neve bekerült a könyvbe
A Móra kiadó korábbi könyveiről
Itt kedvezményesen megvásárolhatod a Lehetne orrszarvúnk című 104 oldalaskönyvet
