Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

Ebédidő, kellemes félhomály, a szemközti falon Krúdy Gyula – „itt ült” – portréjára leszek figyelmes. Reflexszerűen a Szindbád ikonikus jelenetei pörögnek lelki szemeim előtt. Guszta képsorok, köszönjük Sára Sándornak. A jókedvűen sörözgető szomszédos asztaltársaság hirtelen elcsendesül, méltán elégedett, megérkeztek a velős csontok, a fokhagymás pirítósok. Neves (talán az utolsó autentikus) óbudai vendéglőben ülve várjuk az áprilisban hetvenötödik születésnapját ünneplő Gryllus Dánielt, a több mint fél évszázada muzsikáló Kaláka együttes vezetőjét. A parkolás nyűgjét, bajait hátrahagyva belép, a pincérek tiszteletteljesen bólintanak. „Művész úr!” Törzsvendégnek számít a vendéglőben, múlt héten a feleségével is itt vacsoráztak, mi most ebédelünk, ünnepi étkezésre készülünk.

Leül, a szobahőmérsékletű szénsavmentes ásványvíz mellett dönt, jómagam beérem egy klasszikus limonádéval, már korábban megállapodtunk abban, hogy a böjti időszakra, a közelgő húsvétra való tekintettel legalább az alkoholos italokról lemondunk. Pezsgő és borok nélkül is remekbe szabottan meg lehet ünnepelni egy kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző születésnapját. Kétségtelen, hogy a Kaláka mára intézménnyé nemesült a magyar kultúrában. Eközben az is elvitathatatlan, hogy egyre nagyobb és szélesebb polémia folyik arról, hogy mi a magyar érdek. Patetikus felhanggal: mi megmaradásunk és jövőnk záloga. Ki tudhatná jobban, hogy mi a magyarság legfontosabb érdeke, mint maga Gryllus Dániel, kinek életműve éppen kultúránk, irodalmi hagyományunk ápolására épül, annak elidegeníthetetlen része. Nem lepi meg a kérdésem, sőt mintha ő maga is rendre gondolkodna erről, meglehetősen kész és egész válasza van.

Kányádi Sándor bácsit kell idéznem, aki szerint hazánk az anyanyelv. Mindegy, hogy Erdélyben, Buenos Airesben, vagy éppen Kaliforniában időzünk, mert akkor is magyarok vagyunk. A legfőbb érdek, hogy megőrizzük az anyanyelvünket, ami a gondolkodásmódunkat is determinálja. Ha megőrizzük az anyanyelvünket, akkor megmarad az identitásunk. Összetartozunk általa, és ekkor teljesen mindegy, hol élünk, melyik templomba járunk vagy kire szavazunk, József Attilából és Arany Jánosból csak egy van. A nyelvünk a legfontosabb, hiszen a Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe

– mondja nevetve.

Számvetés

Érvei elég meggyőzőek, nem firtatom tovább a sokat hangoztatott problematikát, inkább arról kérdezem, hogy közelgő születésnapja számvetésre készteti-e. Szakmaira feltétlenül. Több mint tízezer koncert van a háta mögött, de most újabb nagy előadásra készül, Gryllus Dániel 75 címmel, aminek a Thália Színház ad otthont.

Felcsendülnek reneszánsz muzsikái, bibliai dalok, Kányádi Sándor jiddis népdalfordításai, az 1997-ben írt Tizenöt zsoltár című album számai, Kaláka-dalok, a koncert második felében pedig a Weöres Sándor A teljesség felé című költői prózája alapján írott dalsorozatot játssza majd el. Illusztris társaságban, hiszen vele tart többek között Sebestyén Márta, Ferenczi György, Szalóki Ági, Palya Bea, Sebő Ferenc, Both Miklós, Bognár Szilvia és Szirtes Edina Mókus. Ezt a húszfős csapatot 15 évvel ezelőtt a zeneszerző fia, Gryllus Samu hozta össze, ő hangszerelte a művet és vezényli a zenekart.

– Ön szakmai számvetésről beszél; nem akarok a magánéletében vájkálni, de gondolom, hogy ilyenkor az életútjával is szembenéz az ember.
– Persze ez elvárható egy vénembertől, ön és a kollégái segítenek nekem ebben. Most készül egy könyv a Gryllusokról, mindannyian benne leszünk, Vilmos öcsém és gyerekei, Ábris és Alma, természetesen színésznő lányom, Gryllus Dorka és a fiam, Samu. A család többi tagjáról, többek között az unokákról is szó esik. Ez az interjúkötet is bizonyos értelemben számvetés. De egyébként nem ülök le, hogy mit rontottam el, mit kellett volna másképpen tennem, ön is tudhatja jól, hogy az egész élet hullámzása permanens számvetés.
– Nagyon elégedettnek és kiegyensúlyozottnak tűnik.
– Örülök, hogy ez a kép rajzolódik ki. Sokat köszönhetek az asztmámnak, mert 13 éves korom óta nem idegesíthetem fel magam semmin, különben fulladok. Praxisból állíthatom, hogy a dolgok 95 százaléka szinte mindegy. 

A Kaláka vezetője fájlalja, hogy egyre hangsúlytalanabbnak tűnik a zenei képzés a közoktatásban. A finom falatokig még el sem jutottunk, de máris remek témával, egy erről szóló újságcikk ötletével örvendeztet meg. Nyilvánvaló, hogy a maradék öt százalékba tartozó, fontos dolgok közé tartozik az is, hogy milyen előételt válasszunk.

Örökre a lelkedben marad

Gryllus Dániel a „fácánhúsleves fürjtojással”, én a „kishúsleves csibemájgombóccal” tételt választom. Mire az aranylón sárgálló levesek megérkeznek, kiderül, hogy meglehetősen hasonlóan gondolkodunk a világról, nem tárgyaljuk ki részletesen az orosz–ukrán háború borzalmait, de abban egyetértünk, hogy a konfliktus kirobbantásáért Oroszország felel, a véres összecsapások, az öldöklés pedig nem old meg semmit. A nagy egyetértés vagy a pirospaprika hatására előrukkolnék provokatívabb kérdésekkel is, miközben kanalazzuk a forró levest.

– Miért nem írt soha saját szöveget?
– Nem tudok olyan témát mondani, amit ne írtak volna meg a magyar irodalomban. Mindent el tudok mondani a kész versek által. Nincs igényem rá. Kamaszkoromban írtam utoljára. Azt írtam, hogy nem hiába hordja szerteszét a szart a szél – amin persze csak jót nevettünk.

Az asztalnál újra az egyetértésé lesz a főszerep, elmeséljük egymásnak, hogy milyen sokat köszönhetünk az ének-zenei képzésnek, a Kodály-módszernek, a közös énekléseknek. „Amit énekelve tanultál meg, az örökre a lelkedben marad.”

Tény és való, evés közben jön meg igazán az ember étvágya. Már rendeljük is a főételt, egy rugóra jár az agyunk, ugyanazt kérjük. „Roston libamájszeletek fokhagymásan, burgonyapürével, párolt almával” – csupán pár perc telik el, és kiderül, remekül választottunk, mennyei fogás. Kicsit nosztalgiázunk mellé, így még édesebbek a falatok. Gryllus Dániel kedvenc zeneszerzője Johann Sebastian Bach, én is csodálom a géniuszt, ezért muszáj megkérdeznem, hogy mit értett az alatt egy korábbi interjúban, hogy valóságos Bach-kultusz volt a Gryllus családban. Például azt, hogy otthon, a szüleikkel négy szólamban énekelték a zseniális szerző koráljait.

Szántani és vetni

Gryllus Dániel személyesen ismerte Kányádi Sándort és Weöres Sándort, nem hagy nyugodni, hogy a két kiváló magyar költő milyen volt magánemberként. Ki róná fel nekünk, hogy egy picit pletykálkodunk a roston libamáj felett? 

„Weöres Sándor teljesen elvarázsolt figura volt. A beszéde, ahogyan a macskájával játszott, és pasziánszozott, iszogatott, egész éjjel verset írt, aztán fényes nappal aludt. Kányádi Sándor bácsi egészen más típus volt. Ő egy paraszti család értelmiségivé váló gyermeke volt. A papáját rettenetesen tisztelte, mert nagyon nagy jellem volt az öreg. Kányádi atyai jóbarátunk volt. Weöres Sándorral nem alakult ki annyira közvetlen kapcsolat, mint Kányádival, aki reggel kilenckor simán odaszólt nekünk Moszkvában, hogy Dani, szerezz már egy kis vodkát, de nagyon tiszteltük. Ez elképzelhetetlen lett volna, pedig Weöres is iszogatott olykor” – fogalmaz a Kossuth-díjas zeneszerző, aki 56 éve áll a színpadon.

– Közhely, de iszonyatosan nehéz abbahagyni, amit szeretünk. Talán ezért nem hagyott fel tízezer koncert után sem a fellépésekkel.
– Elhiheti, hogy egy idő után természetes létállapot a színpadon állni. Amikor játszunk, nincs semmi más, csak a zenére kell figyelnem. Ráadásul mi olyan szövegeket éneklünk, amelyek akkor is magasabb fokozatba kapcsolják az embert, amikor nincs jó passzban, nincs ráhangolódva zenélésre. De emellett nincs is olyan közönség, akik számára nem lenne mondanivalónk.

Üres az egykor terített asztal. De nem emiatt sajnálkozunk, hanem amiatt aggódunk, hogy akár feledésbe is merülhet Tamkó Sirató Károly életműve. De többen teszünk ellene, hogy ne így történjen. Most a desszert lehetőségéről mondunk le, hiszen mind a ketten tudjuk Weöres Sándortól: „ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket, és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga”. Az ünnepi ebédnek vége, most menjünk szántani, vetni.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)