Manapság az ember már semmin sem csodálkozik, ha azt Donald Trump és kormánya követi el. Kissé eltúlzottnak tűnnek ugyan az orosz gazdaság reményei, melyek ahhoz fűződnek, hogy az USA elnöke akár részlegesen, akár teljesen feloldja az Oroszországi Föderációt sújtó szankciókat, de a mai világban fel kell készülnünk egy ilyen lehetőségre is. Erről írt alapos elemzést a The Insider mai száma.

(Képünk illusztráció)

Tehát mire számíthatunk, ha Washington egy széles, úrinak szánt gesztussal eltörli a szankciókat? Röviden: semmi különösre.

A Trump-kormányzat csak a tűzszünet létrejötte után fogja megvitatni az Oroszország elleni szankciók esetleges enyhítését – mondta Steve Witkoff amerikai elnöki megbízott a Bloombergnek március 19-én. Vlagyimir Milov közgazdász szerint azonban még a Putyin és Trump közötti kapcsolatok enyhülése sem oldhatja meg az orosz gazdaságot sújtó számtalan problémát. Véleménye szerint más országok valószínűleg fenntartják szankcióikat – ami kritikus tényező, tekintve, hogy Oroszország fő kereskedelmi partnere Európa, nem pedig az USA. Ugyanakkor azonban Trump intézkedései, melyeket többek között a DOGE vezetője, Elon Musk segítségével hajt végre, gyengíthetik az Egyesült Államok szankciók érvényesítésére irányuló erőfeszítéseit, és segítik Putyint abban, hogy késleltesse a pénzügyi összeomlást, miközben újra felfegyverzi az orosz hadsereget.

Tekintettel az amerikai elnöknek és csapatának egyértelmű eltökéltségére, hogy mindenáron javítani akarják a kapcsolatokat Oroszországgal – függetlenül attól, hogy Putyin tesz-e konkrét engedményeket Ukrajnával kapcsolatban –, egyre reálisabbá válik annak a lehetősége, hogy a Trump-adminisztráció feloldja az Oroszországgal szembeni szankciókat. Ha Washington mégis csökkenti a Moszkvára gyakorolt gazdasági nyomást, akár a szankciók feloldásával, akár egyszerűen a továbbra is érvényben lévő intézkedések végrehajtásának enyhítésével, milyen következményekkel járhat ez?

A jó hírek

Kezdjük a jó hírekkel – mármint a Putyin ellenfelei számára jó hírekkel. Az amerikai szankciók Trump általi egyoldalú feloldása nem fogja megszüntetni az Oroszországot fenyegető nemzetközi veszélyeket, illetve az ország körül az Ukrajna elleni agresszió miatt kialakult mérgező légkört. Ennek két oka van.

Először is, a demokratikus országok jelentős része fenntartja az Oroszországgal szembeni szankciókat, sőt valószínűleg még szigorítaná is azokat válaszul Trump egyoldalú intézkedéseire. Ez egy döntő fontosságú szempont. Az Európai Unió, az Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália és Japán ugyanolyan fontos szerepet játszik a világgazdaságban és a nemzetközi tranzakciókban, mint az Egyesült Államok. Összevont GDP-jük az Egyesült Államokéhoz hasonló, és valutáik részesedése a nemzetközi elszámolásokban a dolláréval megegyező.

Ennek eredményeképpen a nyugati világ nagy része számára Putyin Oroszországa továbbra is veszélyes marad, és a Moszkvával partnerséget kereső vállalkozások potenciális hátrányai nem csökkennek jelentősen. Meglehet, hogy az amerikai hatóságok már nem fogják büntetni az Oroszországgal való együttműködést, de más nagy nyugati gazdaságok kormányai továbbra is így fognak eljárni.

Nem sok vállalkozás lesz hajlandó vállalni az Oroszországgal való együttműködés kockázatát, amíg az EU, az Egyesült Királyság, Kanada és más országok fenntartják szankcióikat. A legtöbb nagy nemzetközi szereplő több piacon is tevékenykedik, és az Oroszországgal való üzletelésre vonatkozó amerikai szankciók eltűnése aligha változtatna a számításaikon. Csak az olyan ritka vállalkozások lennének immunisak a retorziókra, amelyek kizárólag az Egyesült Államokban tevékenykednek, és az Oroszországgal kötött üzleteken kívül nem terjeszkednek a nemzetközi piacon. Amíg az uniós és egyéb szankciók érvényben maradnak, Oroszország nem fogja elérni a kívánt nemzetközi „rehabilitációt”.

A második ok az a rendkívül nagy kockázat, hogy az Egyesült Államok a jövőben ismét szankciókat vezethet be. Erre akkor kerülhet sor, ha Putyin és Trump összevész, vagy ha Trump elveszíti az Egyesült Államok Oroszországgal szembeni politikájának megszabásához szükséges befolyását. Anélkül, hogy spekulálnánk e forgatókönyvek valószínűségével kapcsolatban, gondoljunk például arra a lehetőségre, hogy Trump a 2026-os félidős választásokon elveszítheti a Kongresszus feletti ellenőrzést. Tekintettel gazdaságpolitikájának jelenlegi népszerűtlenségére, ez a kockázat igen jelentős.

Van arra történelmi precedens, hogy a Kongresszus felülbírálta az amerikai elnök vétóját a szankciók bevezetése ellen – ilyen volt a helyzet 1986-ban a dél-afrikai apartheid rezsim elleni intézkedésekkel. Ami 2028-at illeti, a helyzet még bizonytalanabb, ami megnehezíti a vállalati döntéshozók számára az előrelátó tervezést. A 2021-es példa mindenkinek frissen él a fejében – Trump távozása után szakpolitikájának számos elemét a következő kormányzat gyorsan hatályon kívül helyezte.

Így a befektetők szemében Trump szankciókat feloldó intézkedései nem az amerikai politika tartós elmozdulásának, hanem inkább egy furcsa, átmeneti kitérőnek fognak tűnni – amelyet más, erős piaci demokráciák nem támogatnak, és valószínűleg nem tart sokáig. Ebben a helyzetben fejest ugrani az Oroszországgal való üzletelésbe rendkívül kockázatos lépés lenne, és nincs okunk azt hinni, hogy jelentős számú piaci szereplő elfogadna egy ilyen stratégiát.

Ráadásul maga Oroszország ma aligha vonzó befektetési célpont.
A gazdasági helyzet romlik, és még a legkedvezőbb forgatókönyvek szerint is hosszú időbe telik a fellendülés. Még az orosz hatóságok is gazdasági lassulást és magas inflációt jósolnak a következő évekre. Egy hadigazdaság elkerülhetetlenül magasabb adókkal, a külföldi befektetőkre vonatkozó szigorú szabályozásokkal (mely esetben még a kisebb pénzügyi tranzakciókhoz is egy speciális kormánybizottság jóváhagyása szükséges) és féktelen államosítással jár, ami az amerikai befektetőket is érintetené. Egy ilyen veszélyes környezetben – amely még mindig az EU és más nyugati országok szankciói alatt áll – a befektetések megugrására számítani a legjobb esetben is naivitás.

Valójában ezek az értékelések gyakorlatilag minden jelentős vállalati jelentésben vagy memorandumban megtalálhatóak, amely az Oroszországgal való üzletkötés ésszerűségét tárgyalja. Ezen sem Trump, sem Musk nem tud változtatni – Oroszország egyszerűen nem kínál olyan nyereséget vagy hozamot, amely indokolná az ilyen kockázatok vállalását.

Érdemes emlékezni arra, hogy Oroszország már korábban is kinyilvánította, hogy elutasítja a birodalmi ambíciókat, és nyitott a világ felé – az 1980-as és 1990-es években, amikor Moszkva ezen lépése egybeesett a tekintélyelvűség leépítésére irányuló erőfeszítésekkel.
Oroszország még akkor sem ért el látványos sikert a külföldi üzleti vállalkozások bevonásában. Az országba csak rövid ideig, 2005 és 2008 között áramlott nettó tőke, ezt követően azonban nem volt sem befektetés, sem növekedés – annak ellenére, hogy nem voltak jelentős szankciók.

Ráadásul az Egyesült Államok – egyszerűen a földrajzi elhelyezkedése miatt – soha nem volt Oroszország jelentős kereskedelmi partnere. 2021-ben, még a kereskedelem Kína felé való fordítására tett többéves erőfeszítések után is, az európai országok még mindig az orosz export mintegy felét biztosították. Ez nem meglepő, tekintve, hogy Oroszország lakosságának közel 85%-a az ország európai részén él, ahol a teljes regionális bruttó össztermék nagyjából ugyanekkora hányadát állítják elő (az Urált és Nyugat-Szibériát is beleértve). Európa Oroszország természetes kereskedelmi partnere, és az elmúlt években Moszkva küzdelmét, hogy a kereskedelmet Ázsia felé terelje, hatalmas logisztikai költségek, számos infrastrukturális akadály és egyéb kihívások hátráltatták. Eközben az Egyesült Államok 2021-ben az orosz export kevesebb mint 4%-át fogadta.

Még ha az összes amerikai szankciót fel is oldanák, az amerikai exportpiac egyszerűen nem tudja kompenzálni Oroszország európai hozzáférésének elvesztését – különösen egy olyan pillanatban, amikor Trump politikájának egyik központi pillére az importhelyettesítésre való erőteljes összpontosítás és a kereskedelmi korlátok agresszív bevezetése az amerikai árukat az amerikai belső piacon helyettesíteni kívánó országokkal szemben.

Így Oroszország valószínűleg nem fog jelentős gazdasági fellendülést tapasztalni, amíg nem állítja helyre a kereskedelmi kapcsolatokat – kifejezetten Európával. Az USA ebben csak másodlagos szerepet játszik, és a vállalkozások nem bíznak abban, hogy Washington Oroszországgal szembeni álláspontja tartósan megváltozik. Az Oroszország iránti érdektelenség nyilvánvaló, amint arról a The Bell munkatársai beszámoltak, akik 60 olyan nagy nyugati vállalatot kérdeztek meg erről, amelyek a háború kitörése után elhagyták az országot.

Bizonyos ágazatokban egyes amerikai vállalatok igyekezhetnek kihasználni a gyors profitszerzésre nyíló lehetőséget. Ezek a lehetőségek azonban főként a fogyasztóorientált iparágakra korlátozódnának, mint például az élelmiszer-, ital- és dohányipar, valamint az olaj- és gázszolgáltató vállalkozások. Az ukrajnai teljes körű invázió kezdete óta Oroszország elvesztette a világ két legnagyobb olajipari szolgáltatóját, a Halliburtont és a Baker Hughest.

A The Bell felmérése megerősíti, hogy a potenciális visszatérők profilja nagyrészt olyan ágazatokból származik, amelyek minimális befektetést igényelnek és gyors megtérülést hoznak: ilyenek az élelmiszer-, dohány- és olajipari szolgáltatások. Az ilyen vállalatokkal való együttműködés azonban nem sokat változtatna Oroszország tágabb értelemben vett gazdasági helyzetén. Gazdasági visszaesésének megfordításához Oroszországnak elsősorban beruházásokra és exportpiacokra van szüksége, nem pedig üdítőre és olajipari szolgáltatásokra - amelyek terén az USA amúgy sem tud érdemi mértékű szolgáltatást nyújtani.A háború előtt Európa nemcsak Oroszország elsődleges exportpiaca volt, hanem a legnagyobb befektetője is.

2022 elején (mielőtt az orosz központi bank leállította volna az adatok közzétételét) az Oroszországban felhalmozott összes közvetlen külföldi befektetés mintegy kétharmada európai országokból származott. Ez a szám nem tartalmazza az olyan offshore joghatóságok alá tartozó cégeket, mint a Bermudák vagy a Brit Virgin-szigetek. Ezzel szemben az Egyesült Államok befektetési aránya kevesebb mint 1%-át – nem egészen 5 milliárd dollárt – tette ki Oroszország összes közvetlen befektetésének. Az amerikai vállalatok Oroszország sikertelen demokratikus kísérletének teljes időtartama alatt egyszer sem találták az országot vonzó befektetési célpontnak. Ez valószínűleg nem fog egyhamar megváltozni, bármiben is állapodjon meg Trump és Putyin.

Sok szó esett arról, hogy Trump állítólag hatalmas „üzleteket” köt Putyinnal az orosz erőforrások kitermelésének – legyen szó az északi-sarkvidéki olajtól és gáztól kezdve a ritkaföldfémekig bármiről – fejlesztése érdekében. De térjünk vissza a valóságba az elvárásokkal kapcsolatban: az Ukrajna teljes körű orosz invázióját megelőző három évtizedben nem áramlottak amerikai befektetők az orosz erőforrás-szektorba. És most sem fognak tolakodni. Az amerikai befektetőket már régóta riasztja Oroszország jogi és befektetési környezete. A nagyobb erőforrás-befektetések vonzásához Oroszországnak különleges, kedvezőbb feltételeket kellett volna teremtenie, különösen a termelésmegosztási megállapodások révén az olaj- és gázszektorban.

Így biztosította Oroszország a legnagyobb amerikai erőforrás-befektetést – az ExxonMobil belépését a Szahalin–1 projektbe még az 1990-es években. De még ez a történet is rosszul végződött. Miután az orosz hatóságokkal évtizedekig tartó viták alakultak ki arról, hogy a nyereséget hogyan kell megosztani a befektetők és az állam között, az Exxon végül kivonult Oroszországból, és milliárdos veszteségeket írt le. A szahalini olajmezők fejlesztésének tapasztalatai azt is mutatják, hogy az orosz hatóságok nem tudták, hogyan kell megosztani a nyereséget a befektetők és az állam között.

Röviden, Oroszországnak nem szabad gyors pénzügyi fellendülésre számítania az amerikai nyersanyagipari befektetők hipotetikus visszatérésétől. Ráadásul az új készletek feltárásának feltételei manapság sokkal rosszabbak, mint az elmúlt évtizedekben voltak.

Az újságírók és a kommentátorok gyakran tesznek alkalmi utalásokat az „Északi-sarkvidék mesés természeti kincseire”, de az a kérdés, hogy a fejlesztés gazdaságilag életképes-e, továbbra is nyitva marad. A régió távoli fekvése, szélsőséges éghajlata és az infrastruktúra hiánya miatt a kitermelési költségek gyakran meghaladják az ésszerű határokat - ez az egyik fő oka annak, hogy számos olaj- és gázipari óriásvállalat a közelmúltban lemondott az északi-sarkvidéki projektekről.

Amikor a Rosznyeft az ExxonMobillal partnerségben 2014-ben kísérleti tengeri olajkutat nyitott a Kara-tengeren, a kereskedelmi célú kitermelés becsült költsége szigorúan titkos maradt. Az amerikai szekértők azonban elmondták, hogy a hordónkénti kitermelési költség potenciálisan még az akkori globális olajárnál is magasabb lehetett volna. És akkor még nem is számolták a szállítási költségeket.

Az amerikaiak rámutattak, hogy a Kara-tengernél nincs saját ipari bázis a nyersanyagfejlesztéshez, vagyis a berendezéseket és a személyzetet Murmanszkból kellene szállítani, ami túlzott költségeket eredményezne. Valójában még a kínaiak sem költöztek be az Északi-sarkvidékre. A Rosznyeft még 2013-ban nagy bejelentést tett a CNPC jövőbeli részvételéről a Barents-tenger és a Pecsora-tenger olaj- és földgázszigeteinek fejlesztésében, de azóta nem érkezett hír tényleges együttműködésről.

Ami a ritkaföldfémeket illeti, úgy tűnik, hogy a média nagymértékben felfújta a róluk szóló hírverést. Oroszország ugyan rendelkezik tartalékokkal, de a lelőhelyek a meglévő infrastruktúrától távol helyezkednek el, ami gazdaságosságukat erősen megkérdőjelezi. Pontosan ezért maradtak évekig kiaknázatlanul és befagyasztva. Még ha történik is némi előrelépés, Oroszország valószínűleg nem fog jelentős bevételt elérni ebből – egyhamar biztosan nem. Ezért úgy tűnik, hogy a Trump és Putyin közötti potenciális nyersanyag-partnerségről szóló minden híresztelés nem több, mint irreális spekuláció.

A rossz hírek

A jó hírek mellett azonban akadnak rosszak is. Az amerikai szankciók feloldása bizonyos szempontból segíthet Putyinnak stabilizálni belpolitikai helyzetét, még a befektetők érkezése vagy az elvesztett piacok visszatérése nélkül is.

Ez mindenekelőtt a bankokat érinti. Az orosz bankszektor erősen koncentrált – szinte az összes eszközt a legnagyobb intézmények egy szűk csoportja ellenőrzi, amelyek érintettek a szankciókban. A kisebb bankok nem tudnak versenyezni velük az átutalási hálózatok, bankszámlák mennyisége vagy a digitális infrastruktúra tekintetében. A nagy orosz bankok kivonása az amerikai szankciók alól jelentősen leegyszerűsítené tranzakcióikat, különösen Kínával és a globális dél más országaival.

Ezen túlmenően Putyin rövid időn belül legális hozzáférést kaphatna az amerikai technológiákhoz és a katonai termeléshez szükséges alkatrészekhez, ami a jövőbeli globális biztonság szempontjából az amerikai szankciók feloldásának legsúlyosabb következménye lehet.

Putyin ezután a gyors újrafegyverkezésre összpontosíthat, szelektíven felhasználva azokat a kritikus amerikai technológiákat, amelyekkel Oroszország jelenleg nem rendelkezik.

Számos nagy exportorientált orosz vállalat gyorsan növelhetné a nyersanyagellátást a világpiacon – például a Novatek előretörhetne a cseppfolyósított földgáz területén (projektjeit a Biden-kormányzat szankciói blokkolták), valamint a Norilsk Nickel és a Rusal is kiugrást érhetne el a színesfémek piacán. Egy ilyen fejlemény több milliárdos többletbevételt hozna Oroszországnak.

Másik fontos szempont, hogy az amerikai kormányzati intézmények Elon Musk DOGE-csapata általi leépítése komolyan befolyásolhatja az amerikai pénzügyminisztérium – és különösen annak szankciókat végrehajtó részlege, a Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatal (OFAC) – képességét a szankciók betartásának hatékony ellenőrzésére és a jogsértőkkel szembeni fellépésre. Ha senki nem ellenőrzi a szankciók betartását és nem bünteti a jogsértőket, a szankciórendszer magától összeomlik. Valójában már most is vannak arra utaló jelek, amelyek azt a lehetőséget mutatják, hogy a Trump-adminisztráció gyakorlatilag felhagy a Putyinra gyakorolt szankciós nyomással.

Sem Európa, sem más globális piaci szereplő nem rendelkezik olyan adminisztratív képességekkel, hogy a szankciók betartását olyan szinten ellenőrizze, mint az Egyesült Államok – vagy mint ahogyan azt korábban tette. Más országok azért nem hozták létre az OFAC saját verzióját, mert az amerikaiakra támaszkodhattak, akik jobban végezték a munkájukat náluk. Ilyen részlegeket természetesen máshol is létre lehet hozni, de ehhez időre és pénzre lesz szükség, és az európai adófizetők valószínűleg nem lesznek elragadtatva attól az ötlettől, hogy a katonai kiadások tervezett növelése közepette újabb bürokratákat alkalmazzanak.

Ilyen körülmények között a szankciók végrehajtásának hatékonysága várhatóan csökkenni fog, még a szankciók hivatalos visszavonása nélkül is. Musk csapata egyszerűen megbénítja majd az amerikai bürokráciát, lehetővé téve Putyinnak, hogy drámaian növelje a szankciók kijátszására irányuló rendszerek hatékonyságát, és ezáltal további bevételekre tegyen szert. Bár ezeknek a számoknak a nagyságrendjét nem szabad túlbecsülni, még a kis nyereség is isteni áldás lenne Putyin számára, tekintettel Oroszország pénzügyi forrásainak jelenleg zajló drasztikus kimerülésére.

Az enyhítések Putyin olajexport-bevételeire is hatással lesznek, mivel a hírhedt „árnyékflotta” működtetése könnyebbé válik. Bár szerepét gyakran túlbecsülik, és még ha Oroszország számára továbbra sem valószínű, hogy az „árnyékflottából” hordónként néhány dollárnál több pluszbevétel származik (mivel az olajárak már hosszú ideje viszonylag alacsonyak, ami megnehezíti a jelentősebb nyereség elérését), ez akkor is pénzt jelent.

Másrészt Trump általános politikája és az általa kezdeményezett kereskedelmi háborúk a világgazdaság folyamatainak lassulásához vezetnek, ami csökkenti az olaj iránti keresletet, következésképpen az olajárakra vonatkozó előrejelzéseket is lefelé hajtja. A Trump intézkedései miatti általános visszaesés több problémát okozhat Putyinnak, mint amennyit a szankciók kijátszásának megnövekedett lehetőségeiből nyerhet.

Mi tehát az eredmény?

Trump nem menti meg Putyint, de sokat segíthet rajta. Összességében véve nem valószínű, hogy Trump intézkedései lehetővé teszik, hogy Putyin kihúzza az orosz gazdaságot abból a kátyúból, amelybe került. Ennek eléréséhez a Nyugat kollektív akaratára lenne szükség, arra, hogy megbékéljen Oroszországgal és feloldjon minden szankciót, ám ennek a lehetősége egyelőre nem látszik. A szankciók enyhítése vagy csak az amerikai szankciók feloldása nem változtatja meg alapvetően a helyzetet, és csak azoknak a vállalkozásoknak nyit lehetőséget, amelyek hajlandóak nagy kockázatot vállalni, vagy amelyek képesek gyors nyereségre szert tenni. Az ilyen cégek azonban az ágazatok egy olyan szűk csoportjában tevékenykednek, amely önmagában nem képes jelentősen befolyásolni az orosz gazdaság általános helyzetét. Amerika nem fogja biztosítani Oroszország termékei számára sem a piacot, sem a befektetéseket, amelyekre Putyin számít. Itt csak az Európával való megbékélés oldhatná meg a problémáit.

Ugyanakkor számos intézkedés – akár az is, ha az USA egyszerűen önként megtagadná a szankciók nagy részének érvényesítését, amelyek papíron továbbra is érvényben vannak – jelentősen segíthetne Putyinnak késleltetni a pénzügyi összeomlást és felfegyverezni a hadseregét. A végrehajtás tekintetében – különösen a szankciók betartása szempontjából – Európa még nem tudja teljes mértékben helyettesíteni az Egyesült Államokat, és nem világos, hogy képes lesz-e erre bármikor a belátható jövőben.

Trump ugyan nem tudja megmenteni Putyint és gazdaságát, de minden bizonnyal meghosszabbíthatja fennmaradásukat, lehetővé téve Oroszország számára, hogy bizonyos tartalékokat halmozzon fel a következő csapáshoz – történjen az akár Ukrajna, akár valaki más ellen. Az általános hatás mértéke attól függ, hogy mely szankciókat enyhítik vagy oldják fel – és mikor. Mégis, a folyamat már elindult, és az orosz piac lelkes reakciója a legújabb tendenciákra önmagáért beszél.

Való igaz: az orosz gazdaság várja a csodát, mert egyebet nem tehet. De Trump nem képes megmenteni, Európa nem fogja, Kína pedig nem akarja (ugyanis inkább el fogja foglalni, ki fogja sajátítani teljesen): így aztán hosszú lesz majd a válság. És Kína nevet a végén.

Szele Tamás