A Nagy Duett első adásában Gáspár Győző és Dér Heni egy felejthetetlen roma lagzit hoztak el a színpadra, miközben váratlan pillanatok is felvillanyozták a műsort. A produkciót követően Aurelio és L.L. Junior zavarta meg az értékelést, miután felcsillant a szemük a színpadon heverő kellékek láttán. A közjátékot sem a műsorvezetők, sem a zsűri nem hagyta szó nélkül.
Vasárnap este – hét év kihagyás után – visszatért a TV2 nagy sikerű műsora, A Nagy Duett, amelynek első adásában tíz sztárpár szállt versenybe, hogy a produkciójukkal elvarázsolják – vagy legalább megnevettessék – a közönséget és a Kasza Tibi, Szabó Zsófi, Hajós András és Horváth Tamás alkotta zsűrit. Az este bőven tartogatott meglepetéseket, hiszen az izgalmas produkciók mellett a Megasztár győztese, Gudics Máté is bemutatta legújabb dalát, ráadásul a két műsorvezető, Liptai Claudia és Till Attila is különleges meglepetéssel készült. Volt azonban olyan jelenet, amire senki sem számított.
Gáspár Győző és Dér Heni párosa ötödikként állhatott a színpadra, ahol egy igazi roma lagzit keltettek életre, miközben Fehér Krisztián Gyere, kislány című slágerét Bangó Margit és Nádor Dávid Acalari bomba című nótájával fűszerezték meg. A produkciót a közönség és a zsűri is nagy tapssal fogadta: Horváth Tomi nagyon jól mulatott, ahogy Hajós András is, és kiemelte, hogy Győzike önmaga volt a színpadon. Végül a párosnak 26 pontot sikerült bezsebelnie a produkciójával.

Kapcsolódó cikk

Az előadás részét képezte az is, hogy a showman bankókat szórt szét a színpadon, és már javában zajlott az értékelés, amikor azt Aurelio és L.L. Junior zavarta meg. Az egykori Való Világ-győztes és a rapper berohantak a színpadra, majd a földre hullott bankjegyekből összeszedtek néhány darabot, amire a műsorvezetőknek és a zsűrinek is volt néhány szava.
“Ebből látszik, hogy öregszenek. Azt hittem, már előbb feljönnek” – jegyezte meg frappánsan Liptai Claudia az nlc.hu szerint, de Kasza Tibi sem hagyta szó nélkül a kis közjátékot. “Ez egy újabb dolog, amit el kell magyarázzak a gyereknek” – tette hozzá szarkasztikusan Kasza.
A pénzszórásra maga Győzike adott magyarázatot. “Mi, cigányok, mindig a menyasszony fejére rakjuk a pénzt, és én szerettem volna a menyasszonytáncot úgy zárni, hogy szórom a pénzt” – mondta a showman.
Gáspár Győző és Dér Heni egyébként készülhetnek a következő produkciójukra, hiszen csont nélkül kerültek be a következő adásba. A Nagy Duett első kiesője pedig a színpadra felrohanó rapper, L.L. Junior és Szorcsik Viki volt.

Kapcsolódó cikk

Top sztorik a rovatból

Ez is érdekelhet

dudas miki edesapja temetes

Titokban eltemették Dudás Miki édesapját – kép

Dudás Miki édesapját, Dudás Istvánt tavaly augusztus végén bokszolók verték félholtra. A férfi az esetet követően hónapokig kómában feküdt, de hiába küzdöttek az életéért. Családja úgy döntött, hogy teljes titokban helyezik végső nyugalomra.

radics gigi betegsege nagy duett 2025

Egy éve titkolja súlyos betegségét Radics Gigi

Az énekesnő a Titkok Ramónával című műsorban tett megdöbbentő bejelentést, hiszen most beszélt először súlyos betegségéről, amit már egy éve titkol a nyilvánosság elől. Radics Gigi azt is elárulta, már a műtéten is túl van, de nagyon megviselte őt ez az időszak.