Apró termetű, átlagosan tíz centiméteres növény, amely selymesen, fehéren szőrözött leveleivel, szirmaival már messziről jól észrevehető. Tőlevele szárnyasan szeldelt, a levélszeletek cimpái szálasak, lándzsásak- gyakorlatilag igen változékonyak. Virágja kezdetben erősen bókoló, fekete vagy feketés-bíbor, sötétebb ibolyás árnyalatú, és 3-4 cm átmérőjű. Leplei másfélszer hosszabbak a porzóknál, harang alakúan összehajlók, csúcsuk feltűnően visszakunkorodó.
Virágzására márciustól számíthatunk, és akár a nyár elejéig is gyönyörködhetünk benne. Mivel a fekete kökörcsin mészkedvelő faj, a sziklafüves és pusztafüves lejtőkön, mészkő- és dolomitsziklagyepekben, homokpusztákon, karsztbokorerdőkben és erdei fenyvesek tisztásain találkozhatunk vele.
Idehaza számos területről ismert: a Zempléntől kezdve, az Ózdi-dombvidéken, a Bükkön és a Mátrán át egészen a Börzsönyig.
Ismert faj továbbá a Gödöllői-dombvidéken, a Dunántúli-középhegységben, látható a Mecsekben és a Villányi-hegységben is, de a Kemenesháton, a Zalai-dombvidéken, a Zselicben vagy a Szekszárdi-dombvidéken járva is találkozhatunk állományaival.
Tudományos nemzetségneve a latinul rázást, lüktetést jelentő „pulsare” igéből származik, és arra utal, hogy a növény arasznyi hosszú tőkocsányain bókoló virágok szinte „beharangozzák” a kikelet érkezését.
A népi gyógyászatban régóta ismert faj: sokoldalúan használták fel az évszázadok során. Elsősorban szembajok gyógyítására és szemölcsök az eltüntetésére ajánlották, de Csapó József azt írta 1775-ben megjelent Magyar Kert című munkájában, hogy
„az eves sebeket tisztítja leve”, közhaszna pedig az, hogy „lovaknak nehezen gyógyuló fekélyeit ez fűvel meg lehet tisztítani”.
Régebben virágzó föld feletti részét gyűjtötték, és megszárítva Pulsatillae herba néven került a gyógynövényboltokba. „Hatóanyaga az izgató hatású kristályos anemonol, másnéven kökörcsinkámfor. Ismeretes a növény vizes oldatának baktericid hatása is. A növényből kipréselt friss lé a bőrön kiütéseket okozhat. A gyógyászatban elsősorban mint görcscsillapító ismert, de felhasználják szamárköhögés ellen is. Az orvosi gyakorlatban a szülésmegkönnyítésére, a tejkiválasztás fokozására és vérkeringési zavarok esetén használható” – olvashatjuk a hetvenes évek leírásaiban.
Sokat ártott hazai állományainak, hogy megpróbálták vadon élő példányait kiásni, és a kertekbe telepíteni.
Ez azonban a növény jellegzetességei miatt esélytelen vállalkozás volt, ugyanis a fekete kökörcsin az átültetésre nagyon érzékeny: karógyökerét nehéz kiszedni, az könnyen megsérülhet. A régi szaklapok ezért azt javasolták a kertbarátoknak, hogy a kirándulások során felfedezett növény helyét jegyezzék meg, és nyáron látogassanak el oda, amikor is egymagvú aszmag termései érnek. A begyűjtött magokat ily módon ültették cserépbe, a kikelt növényt pedig földlabdával együtt ültették ki. Én azonban amondó vagyok, hogy tekintettel az egyre rosszabb környezeti körülményekre, hagyjuk békében a vadon élő állományokat, és még az óvatos maggyűjtés érdekében se kockáztassuk taposásukat, tönkretételüket.
A kökörcsin szaporodása önmagában is lenyűgöző: „Május végére a terméses hajtás megnyúlik, és a tetején szőrös aszmagtermések csokra fejlődik ki. A bibeszálak bolyhos repítőkészülékké alakulnak, a nyár elejére ez a szöszös „bóbita" szétesik, s a terméseket a szél széthordja.
Az egyes termések felépítése is különleges: a repítőkészülék és a mag közötti rész megérve, kiszáradva spirállá csavarodik. Ha a talajra hullott termést nedvesség éri, a spirál elkezd kiegyenesedni, s az eleven rugótól hajtott mag befúródik a talajba, mintegy „elülteti magát”.
Ez teszi lehetővé, hogy még az igen száraz felszínű termőhelyen is csírázásnak induljon. Hosszú, meleg és csapadékos őszökön a természet gyakran megtréfálja a magokat, ilyenkor néha szeptember végén, október elején is találkozhatunk virágzó példányaival” – szólnak a feljegyzések.
Érdemes figyelemmel kísérnünk előbújását, és megfigyelnünk apró részleteit, mert igazán különleges és sajátos hangulatú faj élőhelyének társulásaiban. Állományait csak távolról figyeljük, és vigyázzunk rájuk!
Nyitókép: Pixabay / Florian Pircher
