Tagadják, hogy megszűnt volna, pedig a valóság mást mutat

Alig másfél hónapja írta meg az Index, hogy nincs többé lehetőség a „fantasztikus értékű színház- és várostörténeti gyűjtemény megtekintésére” a szegedi Varga Mátyás Kiállítóházban, legalábbis ezt állította egy nyilvános közleményben a Szegedi Színházpártolók Társasága. A civil szervezet szerint a múzeum vezetése sem őket, sem a helyieket nem tájékoztatta a bezárásról, ami hatalmas kulturális veszteség a város életében.

Varga Mátyás alkotásait kipakolták

A nyilvános közleményben ezt írták:

A Kiállítóhelyet a Móra Ferenc Múzeum (a fenntartó – a szerk.) véglegesen megszüntette. Az épület fogadó- és emeleti szintjén öltözőszekrények, íróasztalok fogadtak, Varga Mátyás alkotásait a falakról eltávolították, és a térbe állított hatalmas kerámiákkal, bútorokkal együtt a legfelső szinten összezsúfolva tárolják. A Múzeum vezetése minderről a város közvéleményét és bennünket, a kiállítóhelyet önkéntes munkával az utóbbi húsz évben életben tartó Színházpártolókat nem tartotta szükségesnek tájékoztatni. Az épületet használatba vevő, ott-tartózkodó régész munkatársak szerint Varga Mátyás Kiállítóháza a továbbiakban a Nemzeti Múzeum régészeti részlegének irodaházaként működik a két múzeum közötti szerződés alapján, melyet a tulajdonos és fenntartó Szeged város önkormányzata is jóváhagyott.

A gyűjtemény betekintést adott a 20. századi magyar színháztörténetbe, őrizte a nemzeti színházak, a Szabadtéri Játékok egykori előadásainak látványvilágát, a magyar filmművészet egy jelentős szeletét, művészeti alkotásokkal kötődött a város hagyományaihoz.

Mivel „az 1983-ban megnyitott és a Móra Ferenc Múzeum kezelésébe került Kiállítóház az akkor kötött szerződések szerint csak az adományozó eredeti céljainak megfelelően hasznosítható”, az átalakítás súlyos kérdéseket vet fel, amelyekre a Múzeum állítólag semmitmondó válaszokat adott a Társaságnak.

Nem irodaház, mégis irodák vannak ott

Az Index-cikkek megjelenése után a Második Reformkor Párt szegedi csoportjából Szabó Gergő, a párt Csongrád–Csanád 1-es választókerületi szervezője kérdéseket intézett Fogas Ottóhoz, a Kiállítóhelyet üzemeltető Móra Ferenc Múzeum igazgatójához, ezeket lapunkhoz is eljuttatta, ahogyan a válaszokat is megkaptuk.

1. Miért engedélyezte a Móra Ferenc Múzeum, hogy a Varga Mátyás Színháztörténeti Gyűjtemény és Kiállítóhelyen „irodaház” működjön? (Ezzel azt eredményezve, hogy a kiállítás kb. 20 százalékára csökkenjen.) 
2. Miért zárkózik el a Móra Ferenc Múzeum a Szegedi Színházpártolók Társaságával való kommunikációtól? (Akik keresték a múzeumot, de érdemi választ nem kaptak.)  
3. Nem merül-e fel szerződésszegés az ügy kapcsán? (Tekintettel arra, hogy az ingatlant Varga Mátyás ajándékozta a hagyatékkal együtt a városnak/múzeumnak.) 

És a válaszok változtatás nélkül:

1. A kiállítóház nem irodaházként működik, a kiállítóhely funkciója továbbra is megmaradt. A kiállítótér két teremmel lett kisebb, ugyanakkor új terekbe (például a lépcsőházba) is kerültek alkotások. Az anyagmennyiség így nem csökkent, a kiállítótér alakult át. Azt, hogy a kiállítóhely funkció mellett tudományos kutatómunka is folyjon az épületen belül, Szeged Megyei Jogú Város közgyűlése engedélyezte.  
2. A múzeum nem zárkózik el a kommunikációtól, sajnálatos, hogy a megkereséseikre adott válaszaink a Társaság számára nem megfelelőek. A Társaság képviselői kitiltva sosem voltak, az elmúlt években is bemehettek, rendezvényeket is szervezhettek az épületben, melyre természetesen a továbbiakban is lehetőséget biztosítunk.  
3. Nem merül fel, mert a szerződés ilyen jellegű felhasználást nem tilt, a kiállítás továbbra is látogatható, a hagyaték továbbra is kutatható.

Fogas Ottó levelében az is olvasható, hogy „a kiállítóhely fenntartása éves szinten körülbelül 15 millió forintba kerülne abban az esetben, ha kizárólag kiállítóhelyként működne (teremőri munkabérek és azok járulékai, rezsi, takarítás, karbantartás,stb.) Ugyanakkor az elmúlt években a kiállítóhely látogatottsága mindössze 80-100 fő körül mozgott évente. Összehasonlításképp: a Vár és Kőtár kiállítóhelyünk éves fenntartási költsége hasonló, ugyanakkor látogatottsága 10-12 ezer fő évente”.

A Szegedi Színházpártolók Társasága 2025. március 12-én megosztott közleménye szerint a „Varga Mátyás örökségéért aggódó szakemberek már egy évvel korábban, levélben szólították fel Fogas Ottót, a Móra Ferenc Múzeum igazgatóját a Kiállítóházzal kapcsolatos értékmegőrzési, tájékoztatási kötelezettségeire, azzal a kéréssel, hogy szeretnék az eddigi díjmentes szakmai munkát folytatni.

csak az előzetesen bejelentkezőket kalauzolhatták, végül a körülmények azt is ellehetetlenítették, hogy látogatókat fogadjanak. Írásos megkeresésükre a szokásos semmitmondó, szóbeli választ kapták: a működtetésre a múzeumnak nincs fedezete, kisebb átalakítások, a vizesblokk felújítása folyik, nem tudják, hogy mi lesz a megoldás. Az önkormányzat Kulturális Bizottsága válaszra se méltatta a Varga Mátyás gyűjteményért aggódók levelét”.

A Szegedi Önkormányzat lapunknak cáfolta a kiállítás bezárását: mint mondták, a Kiállítóház előzetes bejelentkezéssel, csoportosan továbbra is látogatható, kutatható.

Ezek után a múzeum honlapján meg is jelent a nem túl látogatóbarát, szűk idősáv. Hétfő: 8–12, Szerda: 12–16, Péntek: 10–12 óráig. Egy csoport lelkes színházpártoló bejelentkezett, a belépőket a Roosevelt téren átvette, majd kivillamosozva a Bécsi körútra, beléphetett a Kiállítóházba

– folytatódik a Társaság bejegyzése, amelyben aztán arról lehet olvasni, hogy a korábban műtárgyakkal teli termekben már a régészek dolgai találhatók, illetve az addig háromszintes, maga Varga Mátyás által elrendezett színháztörténeti gyűjtemény elrendezése megváltozott, ennek következtében pedig alkalmatlan tárlatvezetések, színházi nevelési programok, beszélgetések lebonyolítására.

Lehull a lepel

Elutaztunk Szegedre, hogy saját szemünkkel is meggyőződjünk az állítólagos méltatlan állapotokról, amelyek a szegedi Varga Mátyás Kiállítóházban uralkodnak.  

Való igaz, a főbejáratnál se csengő, se telefonszám, se nyitvatartási idő, se semmi, a bejutás – kis túlzással – lehetetlen, már annak, aki az utcáról „csak úgy” be akar menni. A Kiállítóház kizárólag előzetes bejelentkezés után, délelőtti idősávokban, heti tizenkét órában látogatható, de az említett adatok híján az elérhetőséget az interneten kell kinyomozni.

mint mondták, a Második Reformkornak megválaszolt kérdésekkel „lezártnak tekintették ezt a részt”. Ellenben a kapuban három  egyetemistának tűnő lány – mint kiderült, teremőrök – várt ránk, majd kísért be minket az épületbe, aztán fel a kiállítótérbe, és szótlanul végignézték, ahogy körbejárjuk a padlást. 

Ahogy beléptünk a kapun, rögtön néhány grafika és festmény díszítette a szebb napokat is megélt, glettelt falakat. Szemben egy apró kert, amely színházi foglalkozásoknak ad(hat) helyet, jobb kéz felől pedig az épület bejárata. Az alsó szinten fém öltözőszekrények és rózsaszínű unikornis plüssök köszöntek szembe, de műkincseknek se híre, se hamva nem volt.

Mint ahogy az első emeleten sem – valóban egy irodába csöppentünk. Mivel a méretük miatt nem tudták elszállítani azokat, az íróasztalok mögött két nagyobb fali kerámia, valamint egy cserépkályha maradt, holott hivatalosan ezek a termek már nem a kiállítás részei. A felsőbb szintekre vezető lépcsők mellett ott voltak az említett grafikák.

A múzeum elmondása szerint a kiállítás nem csökkent, hiszen az alsó szintek helyett most a lépcsőházba helyezték át a gyűjtemény. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy annak csak egy része, hiszen

Ha ez nem lenne elég, a lépcső nem akadálymentes, az idősek és/vagy mozgáskorlátozottak aligha tudnak biztonságosan (vagy egyáltalán) feljutni a legfelső emeletre. 

A felső szinten néhány grafika és pár tucat kerámia kapott helyet, a sarokban pedig egy ősrégi számítógép – amit, ha nem szólnak, hogy ott van, észre sem veszünk – képezi a kiállítás részét. A gépen megtekinthetők a gyűjtemény részét képező munkák, ám mivel a képek mindenféle rendszerezés vagy felirat nélkül vannak fent az adatbázisban, sokszor fogalmunk sem volt, hogy mit látunk egy-egy fotón.  

A fenti – és most már egyetlen – részleg kerámiakiállításnak elmegy, de az istenért sem jöttünk volna rá, hogy egy színháztörténeti múzeumban sétálunk. Már csak azért sem, mert bár a kerámiák tematikájukban konkrét színdarabokhoz köthetők, feliratok vagy bármiféle magyarázat (színházi kontextus) nélkül értelmezhetetlen alkotások. Aki pedig ennyi törékeny, összezsúfolt kerámia közé gyerekcsoportot mer vinni, csak imádkozhat, hogy ne legyen baleset…

Mi lehet a megoldás?

Az ügyben felkerestük Kovács Ágnest, a Szegedi Színházpártolók Társasága egyik vezetőjét is, aki úgy fogalmazott, hogy a kiállításnak a helyreállítása meglehetősen drága dolog lenne, és továbbra se lenne megoldva a nyitvatartás, mert a múzeum nem biztosít oda senkit.

Mi abszolút civil alapon működtünk, tehát erre nyilván nem volt pénzünk. Volt egy időszak, amikor még alapítványként működtünk és pályázgattunk, aztán mi csináltunk rendezvényeket a pályázaton belül. Kértem, hogy legyen valaki ott a múzeumtól, amikor gyerekeknek tartunk foglalkozást, erre azt mondták, hogy nem, nekik arra nincs pénzük. Ez, ami most van, színháztörténeti gyűjteménynek semmiképpen sem nevezhető. Varga Mátyás kiállítása a legfelső szinten van, de a lépcsőfeljáróval szembe még egy íróasztalt is odaraktak. Na, az is egy restaurátor asztala, biztos, hogy nem Varga Mátyásé…

– fogalmazott.

Kovács Ágnes szerint az egyetlen értelmezhető megoldás az lenne, ha a teljes gyűjteményt a Reök-palotába vinnék át, mert a mostani körülmények között nem tudnak több foglalkozást szervezni a Kiállítóházba, a tevékenységük kvázi megszűnik. „Szegeden sokan kötődnek a színházhoz, így egy színészmúzeum jellegű dolog is megvalósulhatna a Reökben. Lehetnének időnként változó kiállítások a legfelső szinten, ahol be lehetne mutatni a Varga Mátyás-anyagot is. Nyilván a Reöknek is van egy kialakult profilja, de hát ezt (a Kiállítóházat – a szerk.) helyreállítani már nagyon költséges lenne, és továbbra se lenne megoldva az, hogy ki működteti. A Reöknek ráadásul állandó forgalma van.”

Ez csak egy terv, de a mostani helyzetet elnézve nem rossz ötlet…

(Borítókép: Tövissi Bence / Index)