Darabjaira hullott a magyar társadalom

Elavult a magyar társadalom társadalomismerete, állítja Kovách Imre szociológus. Ezen szeretne segíteni az az általa 2015 óta vezetett kutatás, amelynek legújabb eredményét, a hazai társadalmi állapotokba páratlan betekintést nyújtó kétkötetes munkát, amelynek címe Integráció, egyenlőtlenség, polgárosodás, március 13-án mutatták be a szerzők a HUN-REN TK Szociológia Intézetében. A gazdag és egyedülálló anyag feldolgozásának két cikket is szentelünk; kezdésnek az első kötet tanulmányait dolgozzuk fel, amelyek azt mutatják be, hogyan működik a magyar társadalom a 2020-as évek elején. Az 5000 fő megkérdezésével zajló, a magyar társadalom integrációs mechanizmusait megrajzolni kívánó kutatás eredményei legutóbb 2021-ben jelentek meg kötetbe rendezve; a most megjelent két kötet már az akkor nem elérhető, 2021-es adatokat dolgozza fel.

• Az alábbi cikkben kitérünk arra, hogy miként szakítja szét a magyar társadalmat a politika, és miként integrálja a NER maga köré a számára kritikus szavazóbázist.

• Szó lesz arról is, hogy a társadalmat emiatt nem osztály- vagy rétegalapon érdemes vizsgálni, hanem integrációs csoportonként: kik azok, akik integrálódnak ebbe a polarizált rendszerbe, és kik azok, akik nem.

• Ezeket a folyamatokat segíti, hogy Magyarországon sokkal kevésbé tapasztalható társadalmi mobilitás, mint akár a nyolcvanas években, és az is, hogy bizonyos csoportok számára a lakhatás egyre kritikusabb problémává válik.

• A társadalom értékrend szempontjából is kettészakadt.

• A társas kapcsolatok is nagyon igazságtalanul oszlanak el: a politikai integráció megvalósítása szempontjából fontos szereplőknek sok, míg a kirekesztett csoportoknak kevés a kapcsolati tőkéje.

• Mindez tükröződik az egyes csoportok mentális és fizikai egészségi állapotában is.

• Ráadásul az sem mindegy, hogy ki él a kormányzati narratíva által idealizált családban, és ki az, aki nem ennyire szerencsés.

• Az, hogy a polarizációnak inkább oka vagy eredménye a növekvő elvándorlási szándék, nem világos, de biztosan összefügg a rendszerrel.

Osztályalapú társadalom vagy integrációs csoportok?

A kutatást vezető Kovách amellett érvel a kötet nyitó tanulmányában, hogy bár van relevanciája az elmúlt években újra népszerűvé váló osztályalapú megközelítésnek, a magyar társadalom működését mégis jobban leírják az integrációs csoportok. Kovách szerint a munkás- vagy tőkésosztály manapság vagy már, vagy még nem meghatározható, és nemcsak az befolyásolja az egyenlőtlenségeket, hogy valaki a foglalkozását tekintve munkásnak számít-e, hanem számos más tényező is. Ezért volt szükséges kidolgozni az úgynevezett integrációs csoportokat vagy egy másik fogalmi keretben a polgárosodási csoportokat. Ezek között a fogalmak között mutatkoznak ugyan átfedések, de eltérő jelenségeket és összefüggéseket lehet megmagyarázni velük.

A vezető kutató szerint kérdés, hogy a jövőben az osztály- vagy/és rendi társadalom felé mozdul el a magyar társadalom, vagy tovább töredezik. A különböző kimenetelek más-más politikai következményekkel is járnak, hiszen ha nem két- vagy háromosztatú társadalomban, hanem például féltucatnyi különböző csoportban gondolkodunk, akkor sokkal nehezebb a társadalmat integrálni, és sokkal könnyebb politikailag manipulálni is.

Amíg a munka becsület dolga

Az Illésy Miklós, Huszár Ákos és Csizmadia Péter által készített, munkavállalói részvételiségről szóló tanulmányból megtudjuk, hogy bár a foglalkoztatottak száma valóban hatalmasat növekedett, ennek negatív következményei is voltak a társadalmi integráció szempontjából: azok, akik nem tudnak dolgozni, még szélsőségesebben lemaradtak. Az inaktívak és a munkanélküliek a korábbiaknál arányaiban lényegesen szerényebb támogatásokban részesülnek, így a társadalom legfelső és legalsó rétegeinek jövedelmi különbségei jelentősen megnőttek.

Ez az osztályszempontú elemzés azonban árnyaltabbá válik, ha a munkahelyek olyan minőségi aspektusait vizsgáljuk, mint a „munkahelyi demokrácia” vagy a munkavállalók bevonásának, részvételének és elkötelezettségének mértéke. Ezek ugyanis nagy mértékben képesek hatni a társadalmi integrációra, tehát nemcsak azt érdemes megnézni, hogy ki a tőkés, ki a munkavállaló és ki van még ebből is kirekesztve, hanem azt is, hogy miképp épülnek fel a munkahelyi struktúrák.

E tekintetben pedig szomorú a helyzet: 2015-ben a magyar munkahelyek 63 százaléka alacsony fokú munkavállalói autonómiával volt jellemezhető. Ez az ötödik legrosszabb helyezés az Európai Unió 27 országa között. Ráadásul 2005-ről 2015-re az ilyen munkahelyek száma nemhogy nem csökkent, de 7 százalékponttal még nőtt is, tehát trendszerűen is kedvezőtlen folyamatoknak lehetünk tanúi – írják a szerzők. Ilyen körülmények között talán jobban érthető, hogy a munkás foglalkozási csoporthoz tartozó munkavállalók körében fontosabb a munkafeladatokban megnyilvánuló munkavállalói autonómia, mint a szervezeti részvétel, amelyre a kutatók esélyt sem látnak. Ennek messzemenő következményei lehetnek, hiszen a munkahely, különösen a munkaszervezetben és a munkafolyamatban megnyilvánuló társadalmi viszonyok a társadalmi integráció fontos csatornái. Ha a munkahelyünkön nem tanuljuk meg és nem gyakoroljuk a részvételt és a beleszólást, akkor erre a közügyek kapcsán is kisebb eséllyel fogunk törekedni, ami kapóra jön a politikai rendszernek.

Az persze nem meglepő, hogy a szerzők által összeállított csoportok szerinti foglalkozási hierarchiában lefelé haladva az autonómia, a részvétel, a munka iránti elkötelezettség értékei csökkennek, míg a kirekesztettségé nő. Az iskolai végzettség emelkedésével változik a helyzet: nő a munka iránti elkötelezettség. Ezt érdekes összevetni a kormányzat 100 gyár programjával és oktatáspolitikájával, amikben éppen az alacsonyabb képzettséget igénylő, a hierarchiában alacsonyabban elhelyezkedő foglalkozások felé terelik a fiatalokat. Ezzel a kormány a társadalom integráltságát is rombolja, ugyanis a kutatók szerint ami a munkahelyen történik, az a legritkább esetben marad a gyárkapun belül: pozitív és negatív hatásait egyaránt magunkkal cipeljük a családi és egyéb viszonyainkba.

A politika és az életvilág

A Gerő Márton–Szabó Andrea kutatópáros a politikai integrációs mechanizmusokról ír. A tanulmány szerint a mai Magyarországon a politikai rendszer a társadalom jelentős, de nem többségi részének beleegyezése mellett teljesen átalakította és gyakorlatilag irányítja azt a teret, amit életvilágnak neveznek a társadalomtudósok.Társadalmi osztályoktól és rétegektől függetlenül a politikai rendszer mára mindent ural.

A kutatók szerint a NER ezt három lépésben érte el:

1. a végletekig polarizálta és ezzel dezintegrálta a társadalmat;
2. a saját pólusán elhelyezkedő társadalmi csoportokat, osztályokat elképesztő módon integrálta és integrálva tartja, miközben a másik póluson lévő polgárok integrációja 2021-ben még teljes mértékben hiányzott;
3. a rendszer valóban tudott teljesítményt felmutatni, amivel igazolta a létét. 2015 óta minden társadalmi csoportban sokat javult az élettel való elégedettség.

A szerzők rámutatnak, hogy 2010 óta soha nem volt annyira polarizált a magyar társadalom, mint 2021 őszén, az általuk használt polarizációs indexet 2010 óta a legnagyobbnak mérték. A jobb póluson soha pedig nem voltak olyan sokan, mint 2021-ben: a társadalom 29 százaléka állhatott itt a kutatók szerint. Ráadásul a jobboldali ideológia iránt nyitottabb rétegekben további kifejezett jobbratolódás megy végbe. A szerzők szerint így a rezsim politikai kommunikációs üzenetei ezekben a rétegekben még hatékonyabban tudnak működni.

Emellett azonban Szabó és Gerő arra is rámutatnak, hogy a rendszerteljesítményt mérő két mutató esetében a tendenciák nem egészen egyeznek meg a fentiekkel: az Országgyűlésbe vetett bizalom 2018-ban volt a legmagasabb minden rétegben, míg a demokrácia működésével egyedül a jobboldaliak voltak elégedettebbek 2021-ben, mint 2018-ban. Szabó és Gerő szerint ez mintha arra utalna, hogy a rendszer csúcsidőszaka 2018 körül lehetett.

Emellett azonban más is történik: a jobboldaliak számára kitalált, az ellenségképzésre és a veszélyekre épülő kommunikáció homogenizálja az ellentábort is, így egyre inkább elválnak egymástól a kormányzat által sulykolt panelek.

Ha alaposabban megvizsgáljuk a politikai integráció működését, Szabó és Gerő szerint azt találjuk, hogy a Fidesz–KDNP saját támogatóinak egyre erősebb helyi szervezeti-hálózati beágyazásával ágyaz meg ezeknek a folyamatoknak. Illetve azzal, hogy a polarizációval eléri a politikai részvétel csökkenését és online irányba történő elmozdulását.

A szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy a Fidesz 2014-es és 2018-as győzelmét a helyi közélet irányításának kulcsszereplői körében elért növekvő támogatottságnak köszönheti. A helyi közösségek politikai integrációja ugyanis itt, ezekben a körökben, helyben dől el. A Fidesz és az általa képviselt ideológia ezek által a kulcsszereplők által válik világossá a társadalom tagjai számára. Sőt, ezek a kulcsemberek 2021-ben még képesek voltak lokalizálni és felszámolni az ellenzéki póluson elhelyezkedők szerveződéseit is. Ezen folyamatok eredményeképpen a morális és normatív ellenállás csírája kizárólag a felső társadalmi rétegekre korlátozódik, ezt azonban a politikai kommunikáció elitcsatározásként, kultúrharcként, egyfajta zárványként tudja bemutatni, vélik a kutatók.

Mindezek mellett léteznek a munkaerőpiacon jól integrált csoportok, akik ebben a vitákban kevésbé vesznek részt, de a rendszer nyerteseiként érdekeltek, vagy legalábbis érdekeltek voltak 2021-ben a rendszer fennmaradásában.

Kompország katonái