Sötétben ólálkodó, rejtélyes égitest van a közelünkben

Kozmikus léptékben nagyon közel, a Naprendszertől mindössze 19,9 fényévre, a Halak csillagképben található az a ritka égitest, amelyet nemrég alaposabban is megvizsgált korunk legerősebb űrteleszkópja, a James Webb.

A SIMP0136 egy kóbor exobolygó, csillag nélkül. Tömege a Jupiter 12,7-szerese. A Jupiterhez és a Szaturnuszhoz hasonló gázbolygó lehet, bár tömegével éppen alulról súrolja az úgynevezett barna törpék ismert határait. 

A barna törpék a csillagok és a bolygók közötti átmenetet jelentő óriásbolygók, amelyeken pár százezer évig van működő magfúzió, fényük gyenge, és rövid ragyogást követően lassan kihűlnek. Fényük egyébként vörös, úgy lettek barnák, hogy az elméleti leírásuk idején a vörös törpe nevű csillagcsoportot már meghatározták, tehát a név már foglalt volt. Először 1995-ben sikerült egyértelműen azonosítani ilyen égitestet, de az egyelőre még nem eldöntött kérdés, hogy a SIMP0136 ebbe a kategóriába tartozik-e.

A SIMP0136 nem csak sokszor nagyobb, mint a Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter, de irgalmatlan sebességgel forog tengelye körül: egy nap csupán 2,4 óráig tart.

Ilyet még nem láttak 

Mindössze nyolc évvel azután, hogy felfedezték, egy nemzetközi csapat a James Webb segítségével is megvizsgálhatta a magányos bolygó légkörét. A SIMP0136 már eddig is népszerű kutatási célpont volt, mert fényét nem zavarja közeli csillag – a kutatók így a Hubble és a Spitzer űrteleszkópok korábbi megfigyeléseire építhettek.

Azt már tudtuk, hogy váltakozik a fényessége, ezért biztosak voltunk benne, hogy a légkörben felhősávok vannak, amik a forgás során rendszeresen láthatóvá válnak, és lassan változnak. Arra is gondoltunk, hogy vannak hőmérsékleti ingadozások, kémiai reakciók és a sarki fény, ami beleszól a fényességbe, de ebben nem voltunk biztosak

– magyarázta Allison McCarthy, a Bostoni Egyetem doktorandusz hallgatója.

A sarki fényből melléktermékként keletkező rádiójelet még 2018-ban írta le a VLA rádiócsillagászati rendszer, ami az első példa volt, hogy ilyen módon derítettek fel exobolygót. A James Webb infravörösközeli és infravörös-színképelemző műszereivel végzett több száz mérés nem csupán felhőfoltokat, de infravörösen világító, forró régiókat talált magasan a felhők felett. A bolygót két fordulaton keresztül vizsgálták, de a színek spektruma percről percre változott. 

Voltak olyan görbék, amelyek erősödtek és gyengültek, és voltak olyanok, amelyek nem változtak. A szakemberek magyarázata szerint ez olyan, mintha a Földet vizsgálnánk ezzel a módszerrel, és túlsúlyba kerülne a kék szín, amikor a bolygó forgása miatt a Csendes-óceán fedi a látható részt. A csillagászok munkája ebben az esetben annyiból bonyolultabb, hogy az óriási gázbolygó légkörének különböző mélységben (magasságban) húzódó részeit látják.

A mélyebb felhőkben a mérések vasat mutattak ki, míg magasabban szilikátokat. Voltak olyan görbék is, amelyeket sem a bolygó felhőivel, sem a hőmérséklettel nem lehetett megmagyarázni. Ezek főleg a James Webb látóterébe kerülő szén-dioxid és szén-monoxid jelenlétének reakcióival lehetnek összefüggésben.

A kémiai összetételt még nem sikerült megfejteni, de az eredmények izgalmasak, és arra utalnak, hogy a szén-dioxid és a metán bősége változhat. Ha egy exobolygót nézünk, és csak egy mérésünk van, figyelembe kell vennünk, hogy nem az egész bolygót jellemzi, amit látunk

– összegezte a helyzetet a kutatást vezető Johanna Vos, a Trinity College Dublin munkatársa.

(Futurism, Space.com, Wikipedia)