A hatalmas világfelfordulásban, amibe Trump elnök miatt csöppentünk, hajlamos az ember időnként akár kulcsfontosságú folyamatokról is megfeledkezni. Ilyen például az iráni atomalku kérdése, amitől többek között a Közel-Kelet hatalmi egyensúlya függ, és amit Donald Trump jelenleg Vlagyimir Putyin bevonásával kíván rendezni.

(Képünk illusztráció)

Hogy ehhez miért kell pont Putyin, mire lesz ő jó és mire nem, azon lehet merengeni, fogunk is, de egyelőre lássuk a legfrissebb híreket és elemzéseket a helyzetről, éspdig két külön, egymástól független forrásból merítve. Először is nézzük meg, mit mond az Iran International, az iráni ellenzék legtekintélyesebb orgánuma.

Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezett abba, hogy közvetítsen a Washington és Teherán közötti nukleáris tárgyalásokon – idézte kedden a Kreml szóvivőjét a Zvezda orosz állami hírügynökség.

Trump a Bloomberg korábbi jelentése szerint februárban egy telefonbeszélgetés során közvetítette kormánya részéről Vlagyimir Putyin elnöknek az Iránnal való kapcsolatfelvétel iránti érdeklődését, hozzátéve, hogy a tárgyalások kiterjednének a Teherán által a militáns proxy-csoportoknak (Hamász, Hezbollah, houthik, stb.) nyújtott támogatásra is.

„Oroszország úgy véli, hogy az Egyesült Államoknak és Iránnak minden problémát tárgyalások útján kell megoldania” - mondta kedden Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, hozzátéve, hogy Moszkva „kész mindent megtenni ennek érdekében”.

Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov elmondta, hogy Irán ügye a közelmúltban a szaúdi fővárosban, Rijádban folytatott orosz-amerikai tárgyalásokon megvitatott kérdések között is szerepelt. A két fél megállapodott abban, hogy külön-külön találkoznak a kérdés megvitatása céljából - tette hozzá.

A Teherán és Washington közötti esetleges orosz közvetítésről szóló kérdésre az iráni külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a különböző nemzetektől érkező támogatási ajánlatok természetesek.

„Tekintettel ezeknek az ügyeknek a fontosságára, várható, hogy számos fél kifejezi majd jószándékát és hajlandóságát a segítségnyújtásra különböző kérdésekben” - mondta Esmaeil Baghaei szóvivő hétfőn egy teheráni televíziós sajtótájékoztatón. „Ezért természetes, hogy egyes országok segítséget ajánlanak fel, ha szükségesnek ítélik”.

Tárgyalások, tárgyalások...

A Daily Telegraph című brit lap egy teheráni iráni tisztviselőt idézett, aki szerint Trump múlt heti, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ellen a Fehér Házban intézett kirohanása miatt Irán óvakodott a változékony kedélyű amerikai vezető iránti elköteleződéstől.

„A Kreml tisztviselői kapcsolatba léptek a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanáccsal, és azt mondták, hogy Putyin közvetíteni akar, valamint kész elősegíteni a közvetlen tárgyalásokat Irán és Amerika között” – idézték a tisztviselőt.

„Azt mondták, hogy Trump tárgyalni akar, és ezt részesíti előnyben a háborúval szemben, de nálunk nagy a bizonytalanság a múlt heti események után, amelyek a Fehér Házban történtek.”

A Bloombergnek nyilatkozó, a megbeszéléseket ismerő források szerint amerikai és orosz illetékesek – köztük Marco Rubio külügyminiszter és Szergej Lavrov külügyminiszter – egy február 18-i rijádi találkozón megvitatták Washington érdeklődését az iráni kérdésekben nyújtott orosz segítség iránt.

Ezt követően az orosz Lavrov egy teheráni találkozó során megosztotta az amerikai találkozó részleteit iráni kollégájával, Abbász Araghcsival, amint azt Araghcsí egy televíziós sajtótájékoztatón megerősítette.

Araghchi azonban később azt állította, hogy Lavrov teheráni látogatása során nem közvetített üzenetet az Egyesült Államok részéről, és nem is számítottak ilyesmire.

Donald Trump elnök a hónap elején bejelentette a szankciók újraélesztését a „maximális nyomásgyakorlás” politikája keretében. Hangsúlyozta, hogy legfőbb követelése, miszerint Irán soha ne jusson atomfegyverhez.

A múlt hónapban Ali Khamenei legfelsőbb vezető azt mondta, hogy Trumpban nem lehet megbízni – utalva arra, hogy első hivatali ideje alatt kilépett az Obama-korszakban kötött atomalkuból –, és hozzátette, hogy Iránt nem fogják tárgyalásokra kényszeríteni.

Maszúd Pezeshkian elnök a múlt héten azt nyilatkozta, hogy annak ellenére, hogy ő maga hisz az Egyesült Államokkal való kapcsolatfelvétel értékében, mindaddig Khamenei álláspontjához igazodik, amíg Washington fenntartja az Iránnal szembeni gazdasági szankciókat.

Eddig tehát az, amit az Iran International tud – meglehetősen szikár híradás, mely leginkább a tényekre szorítkozik. Most lássuk a Moscow Times elemzését.

Eszerint abban biztosak lehetünk, hogy Donald Trump amerikai elnök valóban megkérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt: közvetítsen a Teheránnal az iráni atomprogramról folytatott tárgyalásokon. Ez a két politikus februári telefonbeszélgetése során történt. Putyin állítólag elfogadta a közvetítő szerepét.

Az iráni külügyminisztérium elismerte (majd letagadta), hogy a téma szóba került Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közelmúltbeli teheráni látogatása során is. Ellenzéki iráni források pedig azt állítják, hogy Trumpnak az iszlám köztársasághoz intézett követeléseit maga Putyin fogja eljuttatni Iránba közelgő látogatása során.

Ebben az ármánykodásban egyszerre több ellentmondás is felfedezhető. Oroszország szerepe az amerikai vezetőség és az irániak párbeszédében egyértelmű. Putyin itt nem közvetítőként, hanem inkább postásként szerepel, akinek az amerikai elnök átadja követelései és feltételei listáját. Nincs okunk arra számítani, hogy Moszkva valahogyan módosíthatja Trump üzenetét további kikötések beillesztésével vagy a „felesleges” pontok eltávolításával. Putyin nem teljes jogú és teljes körű résztvevője a folyamatnak. Trump pedig két okból választotta őt erre a szerepre.

Először is, a nyugati országok – mint Franciaország, Németország vagy az Egyesült Királyság – nem alkalmasak az irániakkal való párbeszédre. Teherán nem bízik bennük: támogatták az Irán elleni szankciókat, és gyakran Izrael pártjára állnak. Az iráni síita teológusoknak megvan a maguk elszámolnivalója a szunnita arabokkal, de Oroszország, amely a muszlim rezsimekkel és csoportokkal azok radikalizmusa ellenére munkakapcsolatokat tart fenn, mindkét fél számára elfogadható jelölt a még el sem kezdődött párbeszédben.

Másodszor, Putyin – formális – részvétele a legmagasabb szintű politikában összhangban van Trump azon terveivel, hogy „kedvében járjon” az orosz rezsimnek, hogy véget vessen Oroszország Ukrajna elleni háborújának.

Egy megbízhatatlan közvetítő

Oroszország azonban nem tekinthető semleges közvetítőnek az iráni atomprogramról folytatott tárgyalásokon. Közel-keleti megfigyelők ragaszkodnak hozzá, hogy állítólag közvetlenül részt vesz az Iszlám Köztársaság azon törekvéseiben, hogy az hozzáférjen a nukleáris technológiához, valamint segíti a potenciális nukleáris hordozóeszközök – ballisztikus rakéták – kifejlesztését.

Trump talán arra számít, hogy a magamutogató Putyin „feladja” Oroszország érdekeit az iráni katonai programban cserébe azért, hogy a hágai háborús bűnöket vizsgáló bíróság által körözött gyanúsítottból a nemzetközi nagypolitika résztvevőjévé váljon. Ez egyáltalán nem biztos – ahogyan az sem, hogy a nem egészen egyértelmű, nemrég felkínált Trump-féle „alku” értelmében Oroszország beszüntetné ukrán földön folytatott katonai műveleteit.

Most pedig térjünk a lényegre: az amerikai demarche sikerének esélyeire.
Irán atomprogramja egyre gyorsuló ütemben halad, és az iszlám köztársaság első atombombájának megjelenése kezd valóságos eshetőséggé válni – annak ellenére, hogy Irán a fatva, azaz az ország szellemi vezetőjének, Ali Khamenei ajatollahnak kötelező érvényű parancsa alapján nem rendelkezhet atomfegyverrel. Egyre többet hallani azonban a fatva visszavonása mellett érvelő hangokat.

A nemzetközi szankciók első néhány hulláma, amelyeknek véget kellett volna vetniük az iráni nukleáris ambícióknak, lecsengett: nem tiltották be a vezető bombafejlesztő központok munkáját, és a megszorítások nem vonatkoztak a ballisztikus rakétákra. Most Trump követeléseinek listája, amelyet inkább „alkujavaslatnak” nevez, rendkívül fontos rendelkezéseket tartalmaz: amerikai ellenőrzést követel az iráni nukleáris és rakétaprogram valamennyi létesítménye felett, az Iszlám Forradalmi Gárdát megfosztaná egyes funkcióitól, beszüntetné a terrorista csoportok támogatását, és Iránt lemondatná legfőbb stratégiai céljáról: Izrael állam elpusztításáról.

E feltételek elfogadása egyenlő az iszlám köztársasági rezsim teljes és feltétel nélküli kapitulációjával az Egyesült Államok előtt, és ezért a „megállapodás” vagy akár csak a Trumppal való párbeszéd ellenzői Teheránban most különösen izgatottak és aktívak. Azok a politikusok, akikről feltételezhető, hogy szimpatizálnak az amerikaiakkal való kapcsolattartással, kezdve Javad Zarif alelnökkel, lemondtak vagy elbocsátották őket vezetői pozícióikból. Mind Khamenei, mind az Őrzők Tanácsván belüli "héják" kifejezetten hangsúlyozták, hogy kategorikusan elutasítják a párbeszédet az Egyesült Államokkal.

A „béketeremtés” kihívást is jelent

Omid Dana blogger, az iráni ellenzék talán leglelkesebb képviselője szerint a Putyin által átadott Trump-üzenetre a válasz egyértelmű „nem” lesz. Véleménye szerint ez nem sokat fog változtatni a jelenlegi teheráni rezsim sorsán: a megadás elfogadása a síita teológusok hatalmának viszonylag békés összeomlásához vezet a népi elégedetlenség nyomása alatt, míg Trump követeléseinek elutasítása Izraelt és az Egyesült Államokat provokálja a probléma erőszakos megoldására, azaz az iráni atomlétesítmények felszámolására, ami végső soron a rezsim bukását okozza majd – de nem békés úton.

Az izraeliekben pedig már régóta buzog a vágy, hogy rajtaütést szervezzenek ezek ellen a létesítmények ellen, és megakadályozzák, hogy az iráni rezsim atombombához jusson, mert ha ez bekövetkezik, az katasztrofális változást jelentene a közel-keleti térség erőviszonyaiban. Az egyetlen dolog, ami meggátolja őket, Trump álláspontja, amely a hírhedt „alkukhoz” ragaszkodik, amelyek állítólag véget vethetnek minden háborúnak és konfliktusnak.

A 11-14 tonnás bombák szállítására és alkalmazására alkalmas amerikai repülőgépek részvétele nélkül, amelyek képesek a mély barlangokban és alagutakban lévő célpontokat megsemmisíteni, az iráni nukleáris létesítmények elleni támadás hatástalan lesz. Izraelnek nincsenek ilyen típusú repülőgépei. És úgy tűnik, Trumpnak nem áll szándékában feladni a „háború nélküli béketeremtő” szerepét – egyértelműen követve az úgynevezett „Nixon-doktrínát”, ahogyan azt az annak idején levitézlett elnök „1999: Győzelem háború nélkül” című könyvében megfogalmazta.

Egyes iráni megfigyelők úgy vélik, hogy Trump, miután felismerte az Iránnak felajánlott „alku” kudarcát, ennek ellenére úgy dönt, hogy együttműködik Izraellel az iszlám köztársaság nukleáris létesítményeinek megsemmisítésében, és nem szorítkozik majd a rezsim elleni gazdasági szankciók megerősítésére. A Fehér Ház jelenlegi lakója eddig nem mutatta a harciasság jeleit Iránnal szemben. Oroszország részvétele a tárgyalási folyamatban csak késleltetheti és elodázhatja az iráni atombomba-probléma megoldását, ami Izraelt és Irán arab szomszédait egyaránt aggasztja.

Nos, láttuk az Iran International állsápontját, láttuk a Moscow Timesét is: itt az ideje, hogy a saját fejünkre hagyatkozzunk. A Közel-Kelet jeélenlegi állapotában Teheránnak ugyan nem lesz könnyű nemet mondani Putyinnak, hiszen elvileg nagy barátságban van a két rémállam egymással, de mégis muszáj lesz. Ugyanis ha elfogadják a kapitulációs feltételeket, azzal – jól mondta Omid Dana – a saját halálos ítéltüket írják alá. Az ajatollahok rendszerének már nincs megbízható, népi tömegbázisa, csak a nyers, fegyveres erő tartja a helyén az uralmukat, a gyengeség legkisebb jelére meginog a Pávatrón és lebukfencezik róla Khamenei. De összedől a rezsim is. Az éhező, fagyoskodó, nyomorgó és elnyomott nép már évek óta lázong, ha kiderül, hogy a zsarnokság engedni kényszerül, nincs az a csoda, ami megmenthetné. Ezt egy meggondoltabb amerikai kormányzat úgy használná ki, hogy támogatná a rendszerellenes mozgalmakat, esetleg az ifjhabb Reza Pahlavi koronaherceget, és a végn egy demokratikus kormányzatot segítene hatalomba, aminek viszont már el kéne fogadnia az atomalku feltételeit.

Erről Donald Trump esetáben szó sem lehet, mivel ő a „békét” kizárólag saját érdemeinek kívánja tulajdonítani. Valószínűleg gyengébb napjain hisz is a saját varázshatalmában, mással nem nagyon magyarázható, hogy képes úgy képzelni, miszerint az ő két szép szeméért a világ különböző országai el fognak fogadni mindenféle, korábban számukra elfogadhatatlan feltételeket és egyezményeket.

De azért nem minden napja gyenge: erre utal Putyin bevonása a tárgyalásokba. Ugyanis ha igent mond Khamenei – ami lehetetlen – akkor az ő feltételeit fogadták el, ha nemet – ami majdnem bizonyos – akkor mondhatja, hogy Putyin hibája minden. Így aztán ő vesztesen nem jöhet ki a szituációból, ellenben Putyin még lehet bűnbak. Bár enki mondjuk nagyjából mindegy is, nincs ember a bolygón, aki eddigi tevékenységét ismerve használt autót venne tőle.

Jó, de akkor mi lesz?

Azt előre nem lehet megmondani, de valószínűleg nemet mond Khamenei, ami a Trumphoz hasonlóan betegesen hiú Putyint sokkhatásként fogja érni. Ettől megromlanak az orosz-iráni kapcsolatok, éspedig mindkét fél hibájából, kevesebb lesz az Ukrajnába induló iráni lőszer – Putyin a maga szempontjából okosabban tenné, ha kihátrálna ebből a küldönci szerepből, de nem teheti, mert akkor Trump nem adja neki Ukrajnát.

Szóval egyelőre reménytelen ahelyzet, bár nem Trump diplomáciai zsenialitásának köszönhetően.

Jó lenne tudni, hogyan mondják fárszi nyelven azt, hogy „róka fogta csuka, csuka fogta róka”, mert nagyjából ez a helyzet.

Szele Tamás