
Szemet gyönyörködtető együttállást figyelhetünk meg hamarosan az égbolton
Március ötödikén vigyázó szemeink az égre vessük: gyönyörű együttállást láthatunk távcső nélkül is, a holdsarló és a Fiastyúk látványos közelségbe kerülnek.
Az együttállás szabad szemmel is látható lesz, de legjobban egy kis nagyítású kézi távcsővel tudjuk megfigyelni. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban külön eseményt is szerveznek erre az alkalomra, ahol nemcsak a Fiastyúk csillaghalmazában, de a Hold krátereinek apró részéleteiben is elmerülhetnek a látogatók.
A Hold 58 fok magasságban, magasan a fejünk fölött lesz, jobbra, kicsit lejjebb a Fiastyúk csillaghalmaza is szépen feldereng. A 39 százalékos, dagadó holdsarló fénye még nem lesz túl erős ahhoz, hogy ne lássuk meg a Plejádokat, avagy az M45 néven is ismert Fiastyúkot, amely holdfénymentes égbolton szabad szemmel a leglátványosabb nyílt halmaz.
A Holdon szabad szemmel is megfigyelhetjük a megvilágítatlan oldal halvány derengését, a hamuszürke fényt. A kicsit ködösnek látszó Fiastyúkban körülbelül hét halvány csillagot, a hét nővért is megpillanthatjuk. Egy kézi távcsővel még élesebben láthatjuk majd a csodás égi jelenséget, akár a holdperem krátereit is. A csillaghalmaz nagyjából 440 fényév távolságra van tőlünk, és fiatal csillagokat tartalmaz.
A halmaz egy porfelhőben található, amely visszaveri a csillagok fényét, ezért a nagy távcsövekkel készített felvételeken kékes derengés veszi körül a csillagokat. Ez azonban most a holdfény miatt nem fog látszani. Ha másokkal együtt osztoznánk az élményben, a Svábhegyi Csillagvizsgáló programján alaposabban megnézhetjük a különleges együttállást.

Az oldalról ajánljuk
- Kultúr
Koncz Gábor: Fizikai támadás ért már, kétszer-háromszor, az illető megjárta
A Kossuth-nagydíjjal kitüntetett színművész elmondta, mit üzent neki Orbán Viktor, de poloskázni nem akar.
április 9., 09:07
- Külföld
Lefegyverezné a Hamászt Emmanuel Macron
A francia államfő hosszabb tűzszünetet is szeretne.
10 perce
- Gazdaság
Egyre világosabb, mit művelt Donald Trump a forinttal
Ma kristálytisztán látjuk az igazságot.
április 9., 09:01
- Külföld
Új irányt vehet a magyar kormány Oroszország-politikája
Szijjártó Péter meglepő kijelentést tett.
április 9., 09:08
- Tenisz
Debrecenben írhat történelmet a magyar válogatott, és juthat a világ legjobb nyolc csapata közé
A helyszínt már a nemzetközi szövetség is jóváhagyta.
április 9., 08:11
- Vélemény
Kik fújják a passzátszelet a világpolitikában?
A mindenhatónak tűnő államok mellett újabb hatalmi erőközpontok jelentek meg a világpolitikában, a globálisan működő és globális befolyással rendelkező óriáscégek.
április 9., 07:57
- Belföld
Különös eljárásrenddel szűkítik egyes ferencvárosi ügyek átláthatóságát
A kormányhivatal több észrevételt is tett a kerületi SZMSZ-szel kapcsolatban.
április 9., 09:10
- Belföld
Negyedszer is hídfoglalás: „Üzenem a budapestieknek: ha máshogy nem megy, muszáj fennakadást okoznunk”
A tüntetőket és a közlekedőket kérdeztük a demonstráció hatékonyságáról, a lezárások forgalomra gyakorolt hatásáról.
április 9., 08:14
- Belföld
Újabb dögtemető létesülhet Bábolna közelében, tiltakozik az önkormányzat
Rendkívüli ülést hívtak össze.
április 9., 07:41
- Gazdaság
Új szakaszába lép a kormányzati árkontroll, most jön az igazi meglepetés
Lecsaphatnak a telekommunikációs szektorra is.
április 9., 06:01
- Kultúr
Nem volt kispályás, most mindenki rá fog emlékezni
Hatodik alkalommal rendezik meg az Esterházy Péter-focitornát.
április 9., 09:12
- Gazdaság
Trump hadat üzen a mexikói drogkartelleknek, dróntámadásokat tervez az Egyesült Államok
Így is tízezrek halálát okozhatja a fentanil.
április 9., 07:56
- Külföld
Madárinfluenza áldozata lett egy hatéves kislány Mexikóban
Ez az első regisztrált emberi megbetegedés az országban.
április 9., 09:31
- Belföld
Megrekedt a Jókai utcai házomlás ügye, megszólalt a balerina és az építtető is
Közben a lakók molinók sorát függesztették az épületre.
április 9., 09:19
- Külföld
Donald Trump: Irán nagy veszélyben lesz
Szombaton ülhet tárgyalóasztalhoz Teherán és Washington.
április 9., 07:53
- Gazdaság
Újabb sok milliárd forint dugipénzre bukkanhattak a rejtélyes MNB-ügyben
63 milliárd forintról beszélnek.
április 9., 09:18
- Külföld
Még jobban elmérgesedhet a diplomáciai front, Kína határozott reakciót küldött Kijevnek
április 9., 06:04
- Kultúr
A gótok nem szexelnek, csak a fekete napot bámulják
Egy fekete ablakon keresztül.
április 9., 06:18
- Belföld
Továbbra sem jár teljes vonalon a 2-es metró
A hiba elhárítása folyamatban van.
április 9., 06:13
- FOMO
A királyi család utolsó alfa-híme volt, aki felesége támogatására tette fel egész életét
Négy éve halt meg Fülöp herceg, II. Erzsébet királynő férje.
április 9., 06:05
- Külföld
Politikusok, hírességek és sportolók az áldozatok között – már legalább 79 halottja van a dominikai diszkótragédiának
Mintegy 150 sérültről lehet tudni.
április 9., 07:02
- Gazdaság
Világbajnok lett Budapest, özönlenek a külföldiek
Elárulták, mi kellett a világrekordhoz.
április 9., 06:02
- Belföld
Vége a didergésnek, hamarosan berobban az igazi tavasz
Reggel azonban többfelé fagyhat.
április 9., 06:07
- Tech-Tudomány
Hamarosan láthatják a szülők, gyermekeik kikkel chatelnek Instagramon és Facebookon
Szigorít a Meta.
április 9., 06:29
- Belföld
Baleset az M0-son, nyolc kilométeres a torlódás
Erős a forgalom a főváros felé.
április 9., 08:43
- Külföld
Fehér Ház: Amerika érdekeit szolgáló kereskedelmi listát készítettek szakértőink
A legkiválóbb közgazdászok dolgoztak rajta.
április 9., 07:40
- Belföld
Nadrágszíjjal verte meg ötéves unokáját széklettartási problémái miatt egy 74 éves hőgyészi férfi
A kislányon 3-5 centiméteres vérömlenyeket találtak.
április 9., 06:32