Komoly történelmi szembenézés az Emma és a halálfejes lepke című film
Emma és a halálfejes lepke. A magyar varrónő címmel forgatott Oscar-nevezett filmet Iveta Grófová rendező Borbély Alexandra főszereplésével. Az Oscar-gála lezajlása után már tudjuk, hogy ez a cél nem sikerült a produkciónak, de olyan jelentős filmről van szó, amelyért mindenképp érdemes beülnünk a moziba.
A szlovák-cseh-magyar kooprodukció a szlovák és a magyar történelem olyan súlyosan terhelt időszakába visz minket, amelyről nem igazán hallhattunk eddig, legalábbis nem a filmvásznon. Azért az már itt, a felevezető sorokban kijelenthető, hogy egy nagyon bátor filmet láthatunk, ha jegyet váltunk erre a filmre.
Sajnos már hajlamosak vagyunk legyinteni, amikor egy film leírásában azt olvassuk, hogy az a második világháború idején játszódik. Ne tegyük, mert mint ez a film is bizonyítja, korántsem ismerünk még minden nézőpontot. Az bizonyos, hogy a kicsivel több mint két órán látható képsorok minden, eddig esetleg rejtett generációs háborús traumánkat is előhozhatják. Nézzük, mivel operál a forgatókönyvíró és a stáb.
Először is, itt van mindjárt a helyszín: Pozsonypüspökiben járunk, a Felső-Csallóközben, Pozsony közelében. Már csak romjait láthatjuk a háború előtti soknemzetiségű, soknyelvű, amolyan igazi útkereszteződésnek számító településnek. A film idejében itt már a félelem uralkodik, sok mindenkinek van félnivalója, és sokan érezhetik magukat másodrendű polgárnak, magyarok, zsidók egyaránt.
Ez a film tehát a mi magyar történelmünk egy szeletéről is szól, és sötét-szürkés színeivel, a megrongált házakkal, vidékekkel az első pillanatokban behúz minket abba a feszült világba, amelyben végig meg is tart. A történetből semmit nem szeretnék spoilerezni, csupán az alaphelyzetet írom le: a főszereplő, Marika (Borbély Alexandra) fiatal özvegy magyar varrónőként él itt, és egy elhurcolt szomszédja-ismerőse hozzá küldi el zsidó kisfiát, hogy bújtassa el a katonák elől.
Egy özvegyen maradt nő próbál tehát hatalmas terhekkel túlélni a háború közepette, és a film folyamatosan az ő intim környezetében (házában, szobáiban, ágyában, kertjében) tart minket, és ezáltal nagyon megérinti a nézőt. Ez egy nagyon női film, női nézőpontokkal, nem csupán két nép szembenállásáról szól, de univerzális módon mutatja be a háborúk nősorsait, annak minden fájdalmával és küszködésével, kitartásával és bátorságával együtt. Talán ebben is egyedi a nézőpontja, hiszen elénk tár minden olyan kihívást, amellyel egy özvegyen maradt asszonynak szembe kellett néznie. Marika nehéz helyzetből indul és csak egyre nehezebb helyzetek felé tart.
A fordulatokban gazdag forgatókönyv nem engedi lanyhulni a figyelmünket, és fokozatosan szembesít mindazzal a történelmi háttérrel, amely az események mögött meghúzódik. Megismerhetjük belőle az úgynevezett Hlinka-gárda tevékenységét, amely egy 1938 és 1945 között működő félkatonai szervezet volt.
Az alkotás nagyon komoly szembenézés szlovák oldalról a háború során a magyarokkal szemben elkövetett tettekkel, és mint ilyen, óriási jelentőséggel bír. A soknemzetiségű népesség-összetétel, a soknyelvűség, a multikulturalitás és természetesen abban az időben a minden eszközzel ennek elnyomására törekvés, amely mellbe vágó módon jelenik meg a filmben.
A halálfélelem ennek az összképnek csak egyetlen összetevője, de végighúzódik a teljes időtartam alatt. A megfélemlítés, zsarnokoskodás, fenyegetés a mindennapok részévé vált, és hőseink ennek terhe alatt próbálnak élni és túlélni. A fasiszta szlovák bábállam az első bécsi döntés után kegyetlen módszereket alkalmazott a lakossággal szemben. Mindezt egy kis település lakóinak szemszögéből élhetjük át a szereplőkkel, akik szűkebb és tágabb környezetükben folyamatos elnyomással szembesülnek.
Körülbelül 60-70 perc telt el a filmből, amikor a moziban ülők egyike felsóhajtott: „Eszméletlen lassú ez a film!”. Igen, Grófová nem siet a fordulatok adagolásával, de éppen így járul hozzá ahhoz a lelkiállapothoz, amit el akar érni bennünk, hogy két órára egy nagyon személyes, mégis rengeteg embert érintő sorsnak ne csak feszült nézői, de valóban részesei is legyünk. Én ezt épp a pozitívumok oldalára írnám.
Mindenképp ki kell emelnem Borbély Alexandra alakítását, aki rendkívül gazdag jellemábrázolással játszik, és nagyon hiteles az első pillanattól kezdve. Az operatőri munka kiváló, Martin Strba kamerája az alapvetően komor hangulat rengeteg árnyalatát, színét is képes megmutatni a nézőnek, ezzel még inkább átélhetővé teszi a történetet.
Ha csak egy-két filmet van most időnk megnézni a moziban, ez mindenképp legyen a választásaink között, nem fogjuk megbánni.
