Csehországban, Brno és Prága között egy látványosan a semmibe vezető híd állít kétes emléket Hitler nagyratörő terveinek. Az egész birodalmát behálózó autópályahálózat része lett volna, de sosem ment rajta forgalom.

A harmincas években merült fel először az ötlete a Csehszlovákiát átszelő autópályának. Plzeň és Kassa között többféle változata is elkészült az útvonalnak, az egyik például Prága és Pozsony elkerülésével adott volna utat a bővülő forgalomnak. 1938-ban, a müncheni egyezmény aláírása előkészítette Csehszlovákia felosztását, és felgyorsította az autópályaépítési terveket.

Hitler az egész birodalmat behálózó autópályarendszer építésébe fogott, és ehhez éppen illettek a megszállt csehek tervei
Az elkészült Autobahn-szakaszokat mindig óriási felhajtással adták át

Hitler nagyban gondolkodott, és az egész birodalmát behálózó autópályarendszert képzelt el, amibe teljesen beleillett a csehek által megtervezett sztráda. 1939-ben, miután létrejött a Cseh–Morva Protektorátus a németek által megszállt nyugati területen, elkezdődhetett az építkezés, és az autópályák építésében a németeknek addigra már nagy gyakorlatuk volt.

Eredetileg egy völgyhíd volt

Kiemelt feladatnak számított akkoriban a hidak építése, és ezek közül az egyik legnagyobb a Sedlický patak völgyén átívelő, 100 méteres fesztávolságú Borovský híd lett volna, amelynek építése 1939 júliusában kezdődött. Csak az eredeti képeken látszik, hogy valójában egy 25 méter magas hídról van szó, mára ugyanis szinte teljesen belepte a víz.

Csak az elárasztás előtti képeken látszik, mennyire magas is a híd valójában

Közbeszólt a második világháború, 1942 áprilisában a munkálatokat az acél és a cement hiánya miatt leállították, ezeket csak háborús célra lehetett használni. A három legfontosabb híd építése ugyan folytatódott, de csak egy hónapig, addig a Borovský hídnak a 33 százaléka készült el. A háború után újraindult a munka, 1950-re a híd jelentős része készen állt.

Ma már csak a közepén látható ív árulkodik róla, hogy ez nem egy szokványos építmény

Az ötvenes évek második felében az autópályák építését azonban fokozatosan ismét leállították. A Borovský híd építését ugyan 1952-ben engedélyezték, de hamarosan ezt az építkezést is befejezték. Csak akkor vették elő újra a terveket, amikor a hatvanas években

a közúti forgalom egyre nagyobb lett, és a kormány az autópályaépítések folytatása mellett döntött.
Szigorúan elzárt területen van a híd, ezért nem látogatható

1967-ben indult a Prága és Brno közötti D1-es autópálya építése, amelynek a Borovský híd is része lehetett volna, a nyomvonal ugyanis nagyrészt a negyvenes évekbeli tervek szerint készült. Akkoriban egy új, nagy prágai ivóvíztározó ötletét is fontolgatták, de

a hatalmas mesterséges tónak számos völgyet kellett elöntenie, többek közt azt is, ahol a Borovský híd található.
Jóval kisebb, de szintén elhagyatott a közelben lévő Sedmpanský-híd
A tervezett autópálya része lett volna, de sosem ment rajta forgalom
A Vojslavický-híd csak részben elhagyatott, hiszen a tervezett útpálya alatt van egy másik, amit mellékútként jelenleg is használnak

Végül teljesen elárasztották

Különféle forgatókönyveket vizsgáltak meg a híd hasznosítására. Az egyik a tározó méretének csökkentése volt, de Prága városának több millió liter ivóvízre volt szüksége, míg a másik lehetőség a híd átépítése volt, de ez majdnem olyan költséges lett volna, mint egy új híd építése, és ekkor még nem vették figyelembe a vízvédelem költségét egy, a hídon előforduló baleset esetén.

Az új autópályahíd Švihov közelében

Úgy döntöttek végül, hogy másfél kilométerrel délre egy teljesen új hidat építenek a D1-es autópályának, amelynek ez a része 1977-ben nyitott meg. A Borovský híd elhagyatottá vált, szinte az úttestig elöntötte a víz, és mivel erdős területen fekszik, amit az ivóvíz védelme miatt tilos megközelíteni, csak felülről látszik az autópályának végül a semmibe vezető emléke.

(Képek: Getty Images, Wikimedia)

Ez is érdekelhet:

Rekordot döntöttek az autópályahíd felrobbantásával a németek

Pár másodperc alatt a mélybe zuhant a viadukt.

Mesébe illő látvány a ködbe vesző Kőröshegyi völgyhíd

Látnod kell ezeket a madártávlati képeket.

Így születtek az olasz autósztrádák fölött ívelő Autogrill éttermek

Olaszországi utazásaid során biztosan megálltál már ezekben a lenyűgöző autópálya-éttermekben, amit az olasz gazdasági csoda vitt sikerre.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A futás nem csak a rekortánpályán kezdődik! – Íme az NN Ultrabalaton két magyar ultrafutójának edzéstippjei

Így lett élesebb sportautó a Toyota GR Yaris

Verstappen: Én csak résztvevő vagyok ebben a bajnokságban

További cikkeink a témában
NN Ultrabalaton 2025: Minden, amit tudnod kell a nagy futás előtt
Hirdetés