A megszokott, kölcsönös egyoldalúság uralta a hétvégén, a február 28-ai, washingtoni, botrányos Trump–Zelenszkij veszekedéssel foglalkozó tudósításokat az általam megismert médiumokban, s ezek nyomán az internet népének pro és kontra megszólalásaiban. Úgyhogy egy idő után – részben kérésre, részben kérés nélkül – azzal reagáltam:

„Akik most érzelmektől vezérelt  véleményt nyilvánítanak a Trump–Zelenszkij szópárbajról, azoktól mindenekelőtt azt kérdezem: az egész felvételt látták-e, értelmezték-e, vagy csak a buborékok számára vágott változat alapján dühöngenek? A megnyilatkozások alapján úgy vélem, az utóbbi a valószínűbb.”

Nem részletezem az ukrán elnök felkészületlenségének, követelőző hangnemének, valótlan állításainak, nem katonai egyenruhájának, hanem színházi kellékként használt öltözékének, ellenséges nemverbális gesztusainak megannyi elemét, s hatását. Arra az elbizakodottságra is csupán utalok, amivel mellőzte a tolmácsot, ami egyrészt eleve értelmezési zavarokat okozott számára, másrészt ezzel megfosztotta magát a gondolkodási szünetektől, s attól, hogy egy-egy hibáját a fordítóra foghassa. Csupán azt emelném ki itt, amit az általam megismert, magyar nyelvű elemzések mellőztek:

a szájkarate egyik pontján, ott, ahol az elzárkózását karját egymásba öltve jelezte, az ukrán vezető a foga között odasziszegte az alelnöknek, hogy ,,сука”, ami oroszul, s nyilván ukránul is, a kurva egyik legalpáribb szinonimája, s amit persze többen kiemelve tettek közzé az interneten.

Ezek után nem lennék meglepve, ha Washington ahogyan a hatalomba emelte, hamarosan ugyanúgy megszabadulna tőle. Általában sem hiszem, hogy segít a nagyhatalmak lépéseinek megértésében a moralizálás, az érzelmi megközelítés. S ezt nem csupán a szóváltásban résztvevőkre értem, hanem minden hivatásos és nem hivatásos véleménynyilvánítóra.

Ami pedig a történet egészét illeti, meg kell ismételnem, amiről már annyit írtam: értem én, hogy sokak szerint Putyin mindennek az oka. Meg, hogy Donald Trump egy beszámíthatatlan bohóc, Robert F. Kennedy Jr. pedig már-már laposföld hívő. De tessék legalább utólag meghallgatni, mire figyelmeztetett anno Henry Kissinger az USA gátlástalan ukrajnai nyomulásával kapcsolatban! Vagy belehallgatni Jeffrey Sachs-nak az EU-parlament előtt február 19-én elhangzott szövegébe és más megnyilatkozásaiba! Netán megismerni Noam Chomsky vonatkozó szövegeit!

Vagyis, számomra az egyik megdöbbentő vetülete az ukrajnai ügynek, hogy több mérvadónak tekintett magyarországi közvélemény-formáló a legalább tizenötéves folyamat részleteinek ismerete, s persze orosz-, vagy ukrántudás  nélkül, a kijevi fasiszta rendszer védelmében további tízezrek halálát kívánja úgymond az ukrajnaiak, Ukrajna érdekében, miközben semmit nem kockáztat. Többszöri felvilágosítás után sem hajlandó szembenézni azzal, hogy ez a háború is tőkés célok érdekében robbant ki, az amerikai érdekeltségek oldalán már eredményeket hozva, hiszen

már megszerezték az ukrajnai termőföldek nagy részét, továbbá Petro Porosenko alatt, Joe Biden közreműködésével kizsarolva hozzájutottak a palagázmezők kitermelésére vonatkozó koncessziókhoz. A jelenlegi Trump-adminisztráció most próbálkozott volna az orosz szakértők szerint erősen felülértékelt mennyiségű ritkaföldfémekkel kapcsolatos ügylettel.

Mindennek hátterében az ukrán fegyveres erőknek az 1990-es évek elejétől a NATO rendszere szerinti átszervezése, az alvilággal összekötött ukrajnai oligarchák maffiamódszerei, a 2014. februári kijevi államcsíny után a Donyec-medencében az állam fegyveres erőinek bevetése, az ottani hétmilliós orosz etnikum elleni tömeges gyilkosságok, az Ukrajna-szerte indított etnikai és politikai tisztogatások, sőt politikai gyilkosságok állnak.

Ami azonban Zelenszkij washingtoni botránya kapcsán számomra teljesen érthetetlen: az ukrán vezető nem ismerte fel, hogy a ritkaföldfém-ügylet biztosíték is lehetne Ukrajna számára Oroszországgal szemben. Ugyanis, az Oroszország által még nem annektált területeken lévő ércek iszonyú mennyiségű víz felhasználásával kiaknázásához, s főleg alkotóelemeinek szétválasztásához jelentős beruházások kellenek. Ehhez amerikai pénzre, amerikai technológiára, s mindenekelőtt amerikai szakemberekre lenne szükség. És ha ott amerikai állampolgárok élete kerülne veszélybe, akkor a washingtoni adminisztráció – az alkotmánybíróság vonatkozó határozata alapján – akár a hadsereg egységeit is bevethetné a védelmükben.

Más kérdés, hogy ez valóban a harmadik világháború kitörésével fenyegethetne, amit persze Zelenszkij magyarországi szurkolói miért is mérlegelnének. Merthogy azt gondolják: ők ebből kimaradhatnak, katonának miért is állnának, hiszen a végtelenségig tartó háború a két szláv nép irtásában merül csak ki. Miként azt anno bizonyos Adolf Hitler oly jól megtervezte, hogy a nemes angolok 1938-ban áldásukat is adták a kelet felé terjeszkedésre, s ott a zsidók gyors elpusztítása után, a szlávok agyondolgoztatásra épített – a tápláló ételektől, az egészségügyi ellátástól, az oktatástól, a vallásgyakorlástól stb. megvonásra építő – lassú kiirtására felhatalmazva a nácikat. 

A britek évszázadokkal korábbi Oroszország elleni áskálódásai, majd az 1853 és 1856 közötti krími háborúban, aztán a szovjet-Oroszország megsemmisítésére irányuló intervencióban való részvétele mellett, Moszkva szemében Hitler keleti szándékainak kezdeti támogatása is beárnyékolhatja, hogy most szintén London próbálkozik egy Ukrajna biztonságát szavatoló koalíció összetákolásával, s eközben fel sem vetődik Oroszország védelmi igénye. Márpedig ennek figyelembevétele nélkül nem fog menni. Pedig az ovális irodában Trump is arra hívta fel Zelenszkij figyelmét, hogy

emberek millióinak életével és a világégés rémével játszik, amikor nem hajlik a békés megoldásra, ezzel szemben még több fegyvert követel, miközben az eredetileg több mint 50 milliós, a fronton meghaltak mellett elsősorban az országból Nyugatra menekültek, illetve az Oroszországhoz csatlakoz(tat)ottak miatt ma mindössze 30 milliós Ukrajnában már katonából is hiány van.

Ugyanakkor a jelenlegi washingtoni adminisztráció vélhetően nem akar még egy Afganisztánt magának, miközben fülig el van adósodva, s óriási kihívásokkal kell szembenéznie a világban. A horribilis adósság csak addig nem gond az USA-nak, amíg a globális pénzügyi rendszert ő uralja, s ezen keresztül ráterhelheti a veszteségeit a többi országra, s annyi pénzt nyomtat, amennyit nem szégyell. Ezt az uralmat veszélyezteti a BRICS, amelynek tagjai egyelőre csekély mértékben, de már részben saját valutáikban számolnak el. Líbiát anno ugyanezért az USA egyszerűen szétbombázta, vezetőjét meggyilkoltatta, de a BRICS más szint, itt furfanggal kell Moszkva, Peking, Delhi és a többiek közé éket verni, s ahogy elnézem, Trump erre inkább koncentrál mint Kijevre. 

Lássuk be, az ukrajnai vezető követelőző, kioktató, sőt vádló, az amerikai média által élőben közvetített pour parler-ban kinyilvánított agresszív hangvétele miatt a Fehér Háznak nem volt más választása, mint lemondani a betervezett szerződés-aláírást, a díszes étlapon meghirdetett bankettet, s felszólítani a távozásra az ukrajnai küldöttséget, amely Zelenszkijjel az élen nem is biztos, hogy visszatérhet még oda valaha. A delegáció aztán, hova máshova, mint az Oroszországra évszázadok óta vicsorgó London felé vette az irányt.

Miként az egyik hírben olvasom, »Nagy-Britannia és más európai államok „a tettre készek koalícióját” létrehozva próbálják megvédeni Ukrajnát.« Március 2-án a brit, a francia, a holland, a cseh, a svéd, a finn, a német, a norvég, a török, a spanyol, a dán, az olasz, a román és a lengyel vezetők mellett ott voltak az Európai Unió, a NATO és Kanada képviselői is. Ursula von der Leyen brüsszeli bizottsági elnök azt mondta: Ukrajnából olyan „acél-sündisznót kell csinálni, hogy azt ne tudja megemészteni egy betolakodó”.

Ettől aztán újból lelkessé vált az internet népének egy része. Csakhogy az érdemi támogatáshoz Európának nincs elég pénze, katonája, fegyverzete. Ami van, az drága, s az ukrajnai fronton kiderült, hogy nem sokat ér légi támogatás nélkül. A hadihajóik többsége nem tud kifutni, vagy alkatrész-, vagy legénység hiányában, légvédelmük az amerikai rendszerek nélkül fabatkát sem ér, s attól tartok, ha áldozatokat kell hozni, mit ne mondjak, katonának kell menni, akkor választói támogatásuk sem lesz. Talán arra bazíroznak a harcias európai vezetők, hogy hitelből, esetleg a befagyasztott orosz javak terhére

egy éven keresztül talán át tudnak szivattyúzni valamennyi pénzt a hadiiparba, s ott egyrészt felhalmozódik a profit, másrészt a hadiüzemekben növelhetik a foglalkoztatottságot anélkül, hogy teljesen lenulláznák a költségvetést. Csakhogy ez megingathatja a kínai, az indiai, az arab befektetők Európába vetett bizalmát. Nem beszélve arról, hogy azok a világcégek, amelyeket a fölöttük is álló körök arra kényszerítettek, hogy  jelentős gyárakat hagyjanak Oroszországban azzal a várakozással, hogy annak összeroppanása után visszamenve még nagyobb profitot termelhetnek, akár végképp keresztet vethetnek ottani vagyonukra, ha a Nyugaton elhelyezett orosz állami és magán értékpapírokat, bankbetéteket, sőt ingatlanokat lenyúlják.

Amit a hétvégén kiszenvedtek magukból: összeraknak majd egy béketervet, s azt előterjesztik Trumpnak. Utóbbi önmagában is jelzi: Európának nincs ereje ahhoz, hogy bárminek is érvényt szerezzen. Ha meg is kezdődik – nem egy-egy új harci eszköz tervezése, a régiek tökéletesítése, majd gyártása –, hanem egész fegyverrendszerek kifejlesztése, a kezelők kiképzése, majd rendszerbe állítása, az öt-tíz évbe kerülhet.

Egyébként az igen harcias baltikumiakat meg sem hívták, a lengyel vezető eleve kijelentette, hogy katonát nem ad a jövő évi választásokra is tekintettel. És így tovább. Ezek a realitások, a többi csak szó, szó, szó. Ha úgy tetszik, megalapozatlan vágyálom, vagyis átverés, újabb tízezrek életébe kerülő moralizálás.

Az egész európai hozzáállásnak van egy további rákfenéje, amivel – bármi is a véleményünk róla – Trump már nyilvánvalóan szembenézett. Arról a kiindulópontról nem lehet megérteni Moszkva álláspontját, következésképpen a mindenki számára garanciákkal körbebástyázott tartós békét megteremteni, amihez eddig a neoliberális Nyugat makacsul ragaszkodott. Fel kell adni azt a rögeszmét, hogy minden Ukrajna 2022. februári megtámadásával kezdődött, nem pedig a 2014. februárban a német és a francia kormány közreműködésével, az azóta

részben már betiltott, az állam által szétvert ukrajnai parlamenti pártok által Ukrajna demokratizálásáról aláírt megállapodást rögvest követő, Washington által szervezett államcsínnyel, a fontos posztokon külföldiekből, köztük amerikai állampolgárból álló bábkormányal, majd a donyeci oroszok nyolc éven át tartó pusztításával, az ott élők nyugdíjtól megfosztásával, pincelétre kényszerítésével, az ellenzékinek minősített, a nagyrészt orosz nyelvű ukránok körében szintén népszerű médiumok elhallgattatásával, a könyvtárakból még az ukrán klasszikusok orosz nyelvű köteteinek kiszórásával is, politikai perekkel, templomfoglalásokkal, a Hitlert támogató banderista-fasiszták eszméinek, vezéreinek a nemzetépítés szolgálatába állításával a Nyugaton nyomtatott iskolai tankönyvek révén is, jelmondatuknak a fegyveres erők köszöntésévé tételével...

A szakértői értékelések szerint a londoni csúcson kizárólag Ukrajna biztonságának szavatolásáról volt szó, vagyis az egybegyűltek látóterébe még mindig nem került be, hogy Oroszországnak is lehetnek, sőt kifejezetten vannak, 2007-től folyamatosan hangoztatott biztonsági érdekei. Lehet ezzel nem számolni, csakhogy az eddig történtek szerint ez folyamatosan növeli a kiterjedt háború veszélyét. És édes mindegy, hogy egyébként ki-ki miként vélekedik erről morálisan.

Az érzelmi kitörésekkel szemben egyrészt javaslom az ebben a cikkben vázlatosan említett tények higgadt mérlegelését. Másrészt még inkább annak végig gondolását, amit vasárnap éjjeli levelezésünkben Böröcz József, az amerikai Rutgers University professzora fejtett ki, összefoglalva a témával kapcsolatban néhány nyilvános megnyilatkozásának lényegét.

A különvélemények iránti tisztelettel – bár egyre kevésbé türelemmel –, és a tévedés kockázatával írom ide is, ez így világos, s egyet is értek vele. Egyfajta értelmezésnek föltétlenül megteszi. Csak az nem fér a fejembe, hogy legalább a magukat értelmiséginek tartók miért nem képesek átgondolni mindezt a dühkitörések, az álhumánus megnyilatkozásokkal telített internetes tetszelgés helyett?#

Kabai Domokos Lajos