A cím – utalás a minapi, a magyarok nélküli karlóciai békéről írott, a visszajelzések szerint többekre revelatív erővel ható cikkemre. Fő üzenete: a nagyhatalmak kényükre-kedvükre lépnek át a szenvedő kicsik érdekei felett, miként erre az immár tizenegyedik éve (!) folyó háborúval kapcsolatban ábrándokat kergető kijevi nyugdíjas újságíró kollégámnak írt, a Bekiáltásban 2023. november 3-án, Az USA áldozata lett Ukrajna címmel nyilvánosságra is hozott levelemben figyelmeztettem. Egy korábbi beszélgetésünkre utalva, amelyben ő azt feltételezte, hogy Amerika segíteni fogja Ukrajnát, azzal reagáltam:

Amerika soha, senkit nem segített meg önzetlenül. Amerika csak a saját érdekeit követi.

Természetesen, mindez azzal kapcsolatban jutott eszembe, hogy 2025. február 12-én 20 órakor az orosz államfő honlapján közzétették: „Telefonbeszélgetés jött létre Vlagyimir Putyin és Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke között”. Amire azonnal rá kell mutatnom: a rövid kommüniké hangsúlyai nem esnek egybe a nemzetközi média kiemeléseivel. A közleményben az első helyen „az Oroszország és az Egyesült Államok állampolgárainak cseréjével kapcsolatos kérdések” megvitatása szerepelt. Erre, és csakis erre, tehát az egymás országban fogvatartottakra vonatkozik Trumpnak az a biztosítéka, hogy „az amerikai fél minden megkötött megállapodást teljesíteni fog”.

Az ukrajnai rendezés ügye csak ezt követően szerepel a megvitatott témák között. Ezzel kapcsolatban Donald Trump a harci cselekmények mielőbbi leállítását és a békés megoldást sürgette. „Vlagyimir Putyin a maga részéről a konfliktus kiváltó okainak felszámolásának szükségességét említette, és egyetértett Donald Trumppal abban, hogy békés tárgyalásokkal lehet hosszú távú rendezést elérni.” Nézetem szerint, a megfogalmazás mögött a Kremlnek azon feltételei állnak, amelyeket – az orosz államfő megnyilatkozásai nyomán – többek között január 12-én foglaltam össze. Ebből a cikkből az is jobban megérthető,

miért nem szerepel a mostani kommünikében Zelenszkij, az illegitim ukrajnai elnök neve, de az Európai Unióé sem.

Akárhogy is, Trump beiktatása óta nőttön-nő a tanácstalanság Kijevben és Brüsszelben. Az új washingtoni adminisztráció lekezelő magatartását érzékelve – amit kézzelfoghatóvá tett az új amerikai védelmi miniszter, aki kizárta Ukrajna NATO-tagságának lehetőségét – Zelenszkij, a hadsereg főparancsnoka az eddigieknél is provokatívabb, lényegesen több civil áldozattal járó, tömeges drón-, illetve rakétatámadásokat indíttatott oroszországi célpontok ellen.

Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy a következő hetekben meg fog nőni az Oroszországot háborús bűncselekményekkel vádoló, Kijevből keltezett hírek száma. De a belpolitikai háború is éleződik. A Putyin–Trump telefonbeszélgetésről értesülve Zelenszkij ukázt írt alá, amelyben nemzetbiztonsági érdekekre hivatkozva elrendelte a korábbi államfő, Petro Porosenko vagyonának zárolását, kereskedelmi ügyletektől való eltiltását, kitüntetéseitől való megfosztását. Államcsínytől tartva más oligarchákat szintén érint a rendelet. 

Az Európai Unió eddig az USA árnyékában, esetenként kifejezetten Washington kreatúrájaként vazallusi szerepet betöltő vezetői hirtelen szintén rádöbbentek, hogy nem osztanak nekik lapot. Kezdik érzékelni, mit jelent, hogy Amerika magára hagyja őket az ukrajnai csődhalmazzal, aminek kezeléséhez az eddigieknél nagyságrendekkel többet kellene költeniük fegyverkezésre, miközben az újjáépítés remélt haszna még a láthatáron sem látszik. A termőföld-ügyeletek, amelyekkel hazavágják az európai mezőgazdaságot, már rég az amerikai világcégek javára dőltek el.

Trump eszeveszett ütemben próbálja biztosítani országa érdekcsoportjainak az ukrajnai ásványkincsek kitermelési jogait – már ha ez egyáltalán lehetséges a nagyrészt orosz megszállás alatt lévő területeken, s ha egyáltalán van elég bánya, amelynek kitermelési költségei nem haladják meg a remélt profitot. Ezzel együtt, az „ügylet” kifejezés akár arra is vonatkozhat, hogy amerikai cégek az orosz fennhatóság alá került térségekben is üzleti lehetőséget kapjanak, hiszen

az 1200 kilométeres, jókora mélységű frontvonal mentén, az Ukrajna csaknem negyedrészét kitevő térségben szinte nincs épület, út- és elektromos hálózat, gáz- és vízvezeték, amit ne kellene felújítani, amihez Oroszországnak is jól jöhetnek a külföldi befektetők.

Ebben a kutyaszorítóban a belpolitikai gondokkal, kormányválságokkal küzdő európai államok, nemkülönben a brüsszeli vezetők szintén kapkodva követelik a helyet maguknak az Ukrajnáról folyó tárgyalások asztalánál. Csakhogy akkor kellett volna a következményekkel számolni, amikor lemondtak szuverenitásukról Washington javára! Mindenesetre, a Putyin–Trump telefonbeszélgetésről kiadott közleményben az Európa kifejezés nem is szerepel. Úgy tűnik fel, hogy a másfél óra kevés volt ahhoz, hogy említést tegyenek benne olyanokról, akiknek szavát nem nyomatékosítja gazdasági és katonai erő.

Párizst, Berlint vagy Brüsszelt aligha vigasztalhatja, hogy Pekingről sem tettek említést a felek, mert azt maguk is tudják: Kína egy másik játszma része. A Trump-adminisztrációból napvilágot látó nyilatkozatok – a háború kitörését megakadályozhatta volna a Biden-kormány; Ukrajna 2014 előtti határai nem állíthatók vissza; Oroszország ismét legyen a G8-csoport része; a lassan egy éve alkotmányellenesen államfőként működő Zelenszkij választásokon méresse meg magát! – arra utalnak, hogy Washington jelentős engedményeket kíván tenni a hidegháború vége óta tapasztalt rendszeres átverések, teljesítetlen ígérgetések, felrúgott megállapodások miatt eleve bizalmatlan Moszkvának. Természetesen, nem önzetlenül. Trump célja eléggé nyilvánvaló: 

éket akar verni Putyin és Hszi Csin-ping közé, illetve a dollár hegemón szerepének megerősítése érdekében Oroszországot távolítani szeretné a globális Dél országaitól.

Ez persze csupán feltételezés. Viszont kifejezetten beszédes a kommünikének az mondata, miszerint „A beszélgetés során szó esett a közel-keleti rendezésről, az iráni atomprogramról, valamint a kétoldalú orosz-amerikai gazdasági kapcsolatokról”. Eszerint Washington egyrészt tovább akarja fejleszteni, a háború időszakában sem szünetelt gazdasági-üzleti, űrkutatási és más tudományos amerikai–orosz kapcsolatokat. Másrészt, szuperhatalom ide, szuperhatalom oda, nincs abban a helyzetben, hogy a világ legégetőbb konfliktusainak rendezéséből kihagyja a Kremlt.

Más kérdés, hogy az ukrajnaihoz hasonlóan, ezekben az ügyekben szintén sok-sok hónap, sőt évek alatt lehet nyugvópontra juttatni az ügyeket. Már ha egyáltalán. Azok, akik eufóriaként élik meg a Trump hatalomra kerülésével kialakult helyzetet, ezzel nemigen számolnak. Az a benyomásom: a magyar kormányfő sem érzékeli, hogy a szövevényes helyzet kezelése nem ígér gyors eredményt. Moszkva fent említett bizalmatlanságát az ukrajnai válság 2014-es kirobbantása óta a Washington és szövetségesei által zátonyra futtatott megállapodások mélyítették el. Ehhez hozzá kell számolni azt a felvetést is: mi van, ha a következő amerikai elnök ugyanúgy felrúgja az egyezségeket, miként ezt most Trump teszi Joe Biden intézkedéseivel?            

Most azonban még csupán ott tartunk, hogy a Trumpot támadó egyes nyugati elemzők szerint Moszkva máris nyertese az új amerikai vezető lépéseinek. Bár az Oroszország elleni, az EU által is számolatlanul kirótt szankciók ezrei még sokáig fennmaradnak, Moszkva immár másodjára is kitört az izoláltságból. Először azzal, amikor tavaly Kazanyba sereglett a globális Délnek nevezett világ minden valamire való országának képviselője, most pedig azzal, hogy Trump a transzatlanti világ vezető hatalmának feje felemelte a telefonkagylót, hogy moszkvai kollégájával az európai és a kijevi vezetők megkerülésével egyeztessen nem csupán a kétoldalú kapcsolatokról, hanem az ukrajnai térség sorsáról, illetve a világ más ügyeiről is…#

Kabai Domokos Lajos