Ennyit drágultak egy év alatt a péksütemények: mellbevágó adatok érkeztek

GettyImages-2149128422
Olvasási idő kb. 2 perc

Az uniós átlag majdnem háromszorosával drágultak a péksütemények árai Magyarországon, miközben a magyarok majdnem kétharmadának kevesebbet ért a fizetése 2023-ban, mint egy évvel korábban.

Az édesipari lisztesáruk ára emelkedett meg leginkább tavaly, ami azt jelenti, hogy a kekszek, a nápolyik és a teasütemények 2022-höz képest 37,8 százalékkal lettek drágábbak – adta hírül az RTL. A riportban elhangzottak szerint

hasonlóan növekedtek a kenyérárak is, ezekért 35,6 százalékkal kell többet fizetnünk.

Ezért lehetnek drágábbak a péksütemények

A RTL Híradó szerint amíg Nagy István agrárminiszter néhány hete a háborúval és az Európai Unió Oroszország elleni szankcióival magyarázta a pékáruk drágulását, addig a jegybank szerint többek között az alacsony termelékenység és a magas energiaintenzitás következtében ugrottak ki itthon az élelmiszerárak. Utóbbi úgy véli, hogy a hazai élelmiszerárak utolérték az uniós átlagot, az Eurostat adatai alapján azonban

a fizetések vásárlóértéke a tagállamok átlagának 67 százaléka.

A péksüteményekhez hasonlóan a kenyérárak is jelentősen emelkedtek
A péksüteményekhez hasonlóan a kenyérárak is jelentősen emelkedtekWestend61 / Getty Images Hungary

A híradás szerint a béremelések ellenére az EU magasabb inflációja miatt a magyarok majdnem kétharmadának kevesebbet ért a fizetése tavaly, mint az azt megelőző évben.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek