Csúnyán benézte az EP-vita kérdéseinél az MTVA, hogy melyik EU-s témákat tartják fontosnak az európaiak

2024. május 21. – 22:46

Másolás

Vágólapra másolva

Azt már napok óta lehetett tudni, hogy a köztévé hosszú idő óta először vitát fog sugározni az EP-választás előtt, kedden pedig az is kiderült, hogy május 30-án, a Várkert Bazárban feszülhetnek majd egymásnak a listavezetők. Az is kiderült, hogy melyik négy témában fognak majd vitázni a jelenlévők, a 444 ugyanakkor észrevette, hogy bár Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója szerint ezek az európaiak szerint az EU legfontosabb témái, az idézett felmérésből nem egészen ezt lehet kiolvasni.

A DK alelnöke, Molnár Csaba az erről szóló levelet teljes egészében közölte a Facebook-oldalán, így kiderült, hogy a négy téma kiválasztásánál az Európai Parlament megbízásából végzett Eurobarometer közvélemény-kutatás 2024. évi tavaszi felmérésének eredményeit vették alapul. Az ide kattintva elérhető felmérésben valóban volt arról szó, hogy mit tartanak az európai emberek legfontosabbnak a kampányban, és szerepelnek is benne a kiválasztott témák, vagyis

  • az Európai Unió védelme és biztonsága;
  • migráció/menekültügy;
  • mezőgazdaság
  • és/vagy demokrácia és jogállam.

Ahhoz ugyanakkor nem kell sokáig böngészni a dokumentumot, hogy kiderüljön, valamit félreérthettek az MTVA-nál. Az egész EU-t nézve a négy legfontosabb témának a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelmet, a közegészségügyet, a gazdaság támogatását és az új munkahelyek teremtését, valamint a biztonságot tartják az emberek. A magyar embereknél a közegészségügy, a gazdaság támogatása és az új munkahelyek teremtése, Európa jövője és a szegénység elleni harc állnak.

Ez alapján gyakorlatilag egyetlen átfedés van a kiválasztott témák és a magyar/EU-s legfontosabb témakörök között, ráadásul az sem a magyar szinten, szóval felmerül a kérdés, hogy ezt mégis miből számolták ki. A megoldás pedig egészen banális lehet: egy olvasónk felhívta a figyelmet arra, hogy ha a felmérés 33. és 34. oldalán elérhető eredményekből valaki csak utóbbit nézi meg, akkor EU-s szinten pont azok a témák jönnek ki, pont olyan sorrendben, ahogy az az MTVA levelében is szerepel.

Forrás: Eurobarometer
Forrás: Eurobarometer

Ez alapján több mint valószínű, hogy az MTVA-nál valahogy senkinek nem tűnt fel, hogy a felmérésben az A14ab kérdésre két oldalnyi választ kellene átnyálazni – vagy eleve inkább az EU-s adatlapot kellett volna letölteni, ahol ez szépen sorba van rendezve egy grafikonon –, így jöhetett ki ez a váratlan anomália. Persze azt sem lehet kizárni, hogy az MTVA szándékosan válogatta úgy a témákat, hogy ne legyen szó az egészségügyről vagy a gazdaság helyzetéről. Magyar Péter mindenesetre ettől függetlenül úgy reagált a vitára, hogy szégyellje magát mindenki, akinek köze van hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!