6 dolog, amit az orvosod ránézésre tud rólad

GettyImages-1392215394

Sokan úgy érzik, nehezükre esik teljesen őszintének lenni még az orvosi rendelőben is, pedig ezek a látogatások szó szerint élet és halál között dönthetnek. Kár is titkolózni, mert vannak dolgok, amelyeket orvosod ránézésre meg tud állapítani rólad: egyes betegségek ugyanis külsődön is egyértelmű nyomokat hagynak, a látványos tünetek igencsak beszédesek lehetnek.

Persze itt most nem kiütésekre vagy bőrbetegségekre kell gondolni, hanem olyan állapotokra, amelyek karakteres elváltozásokat idéznek elő megjelenésedben. Az orvosod ugyanúgy olvassa ezeket a jeleket, mint környezeted, csak éppen az indokokkal is tisztában van. Épp ezért nem is érdemes titkolózni a doktor előtt: saját gyógyulásodat teheted kockára azzal, ha megpróbálsz elhallgatni bizonyos tüneteket csak azért, mert kellemetlennek érzed azt, hogy beszámolj róluk.

A tartásod árulkodik arról, jól vagy-e

Sokan vannak, akiknek nehezére esik beismerni azt, ha hosszabb ideje nem érzik jól magukat a bőrükben. Van, aki még mindig stigmatizálónak érzi azt, ha pszichológushoz kell fordulnia, pedig a lelki egészség épp olyan fontos, mint a testi, ezt ma már nincs, aki ne ismerné el. Az, ahogyan belépsz valahova, nagyon sokat elárul arról, hogy összességében milyen lelkiállapotban vagy,

érzéseid a testtartásodon is tükröződnek, és nem kell ahhoz pszichológusnak lenni, hogy valaki olvasni tudjon ezekből.

Még meg sem vizsgált, mégis tisztában van orvosod a téged gyötrő tünetek egy részével
Még meg sem vizsgált, mégis tisztában van orvosod a téged gyötrő tünetek egy részéveldemaerre / Getty Images Hungary

Persze nem csak a lelkiállapotodról árulkodnak mozdulataid. Ha valami fáj, arra szinte az egész test reagál, másként lépsz, fordulsz meg vagy hajolsz le akkor, ha nincsen rendben valami. Ez feltűnik az orvosodnak is, épp ezért sem érdemes egyszerűen azt mondani, jól vagy, minden oké.

A dohányzók úgyis lebuknak

Ma jól tudjuk, hogy a dohányzás milyen káros az egészségre – legyen szó akár passzív dohányzásról, éppen ezért nincs olyan, hogy valaki megengedhetné magának ezt a káros szokást. Ha nem dohányzol, ne is próbáld ki, ha pedig szívsz cigarettát, a lehető leghamarabb szokj le: 

nincs olyan, hogy annyi ideje szívod, hogy már teljesen felesleges, bármikor is hagysz fel a kártékony szokással, jót teszel szervezetednek.

Jó, ha tudod, hogy az orvos akkor is rájön, hogy még mindig dohányzol, ha te ennek ellenkezőjét állítod váltig. A sárguló ujjak, az ajkak körüli vonások árulkodnak a dohányosokról a szagok mellett – még ha elektromos cigarettát szívsz, akkor is elárulhat hangod, illetve a foggyökerek gyulladt állapota.

A rossz lehelet is lehet tünet 

Nem csak a dohányosok szájának lehet kellemetlen a szaga, és most nem arra gondolunk, amikor meggondolatlanul hagymás ételt ettél az orvosi vizit előtt. A cukorbetegség jellegzetes szaggal jár, de a reflux, az elégtelen szájhigiénia, a májbetegség és a bélflóra egyensúlyának felbomlása is okozhatja. Beszélgetés közben felfigyelhet erre is az orvosod.

Sok mindent elárulhat a halántékod is

Ha valakinek piros a bőr az orra környékén, mindenki arra fog gondolni, hogy náthás, sokat kell fújnia az orrát, ez okozza a jelenséget.

A halánték beesettsége ennél jóval kevésbé egyértelmű jel, azonban ez is arra utalhat, hogy nem vagy teljesen egészséges.

Ha emellett hirtelen vesztettél súlyodból és még a bőröd is sápadt, egészségtelen színezetet ölt, akkor orvosod a jelekből olvasva feltételezni fogja, hogy komolyabb kivizsgálást kell indítania, mert valamiféle betegséggel áll szemben.

A látottak és a vizsgálatok alapján tudnak pontos diagnózist felállítani az orvosok
A látottak és a vizsgálatok alapján tudnak pontos diagnózist felállítani az orvosoksabthai / Getty Images Hungary

A szem sem csak a lélek tükre

Hanem konkrét betegségekre is utalhat. Ha sárga a szemfehérjéd, az például májbetegségről árulkodik, és ugyanezen szerved rendellenese működése miatt akár a bőröd tónusa is sárgásra válthat. Ezzel szemben, ha az írisz körül szép fehér a szemed, az arra utal, hogy alapvetően egészséges vagy. A karikák azonban ismét csak betegségre utalnak – vagy persze arra is, hogy nem aludtál eleget.

A bőrödről is sokat leolvashat orvosod

Az illegális drogokat használók bőre elvékonyodhat és különböző elváltozások jelenhetnek meg rajta: ezek az orvosnak természetesen szinte azonnal feltűnnek. Ugyanígy az is, hogyha az arcbőröd folyamatosan kipirosodik.

A kor előrehaladtával ez a jelenség sokakat érint, de ha már viszonylag fiatalon is rendszeresen veszed észre ezt magadon, az könnyen jelentheti, hogy magas a vérnyomásod.

Ha rendszeresen találkozol orvosoddal, neki is feltűnhet a pirosság, és elrendelheti, hogy ellenőrizd vérnyomásértékeidet, ebből hamar kiderül, hogy van-e egészségügyi probléma a jelenség mögött.

Ha olvasnál arról is, hogy milyen értékre módosították az egészséges vérnyomást jelző számot, olvasd el ezt a cikkünket!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek