Ezeket látta már?

Igaz vagy sem, hogy egyeseknek elég napi 5 óra alvás is? Itt a válasz

tévhit alvászavar, álmatlanság, kevés alvás felnőtt

Nem egy tévhit él bennünk az alvással kapcsolatban!

Egy kutatócsoport alvásszakértők bevonásával 20 tévhitet vizsgált. A tanulmány olyan általánosan elterjedt mítoszokat írt le, amelyek mögött korlátozott vagy megkérdőjelezhető bizonyítékok állnak rendelkezésre.

1. Tévhit: Jó, ha valaki ’bármikor, bárhol képes aludni

A ’bármikor, bárhol’ elalvás képessége vagy a nappali álmosság egy mögöttes alvásproblémára utalhat.

2. Tévhit: Sok felnőttnek elég 5 óra vagy ennél még kevesebb alvás is

Ha valaki rendszeresen keveset alszik, akkor az az egészségére is kihat. A kutatások a néhány órás alvást számos betegség megnövekedett kockázatával hozták már összefüggésbe. Így például: szív- és érrendszeri, anyagcsere-, mentális és immunológiai problémákkal. Lehet, hogy vannak, akiknek elég egy-két óra alvás éjszaka, de a felnőttek nagyobbik hányadának a kutatók napi 7 óra alvást javasolnak.

3. Tévhit: Kevés alvással is ugyanolyan jól működik az agyunk és a testünk

Számos tanulmány kimutatta, hogy a tartósan fennálló alváshiány a teljesítmény csökkenéséhez vezet.

4. Tévhit: Minél idősebbek vagyunk, annál többet alszunk

Az, hogy éppen a szervezetünknek mennyi alvásra van szüksége, az életünk során változik. Egy tanulmány szerint az idősebb felnőttek kevesebbet alszanak, mint a fiatalabbak. Ennek hátterében részben más egyéb, krónikus betegségek állhatnak.

5. Tévhit: A sok alvás jót tesz a szervezetnek

Számos tanulmányban kapcsolatba hozták a szokásos hosszabb alvási időt (napi 8 óra vagy annál több) a magasabb halandóság kockázatával.

6. Tévhit: Már egy éjszakányi alvásmegvonásnak is tartós negatív egészségügyi következményei lesznek

Ha valaki egy éjszaka nem alszik, akkor másnap figyelemzavart, gyengébb koncentrációs képességet tapasztalhat. Ha azonban kipiheni magát, a panaszai megszűnnek. A tartós alvásmegvonás és alváshiány azonban negatívan hat a szív- és érrendszer működésére.

7. Tévhit: Mindegy, melyik napszakban alszunk

Az éjszakai műszakban dolgozókkal végzett kutatásokból kiderül, hogy alvásciklusuk felborul. A korábbiakhoz képest rosszabbul alszanak. Hosszú távon náluk nagyobb eséllyel alakulhat ki többek között depresszió, cukorbetegség és mellrák.

8. Tévhit: Az ágyban csukott szemmel fekvés hasonló a rendes alváshoz

Az endokrin, a szív- és érrendszeri, az anyagcsere-folyamatok jelentősen eltérnek például az alvás REM-fázisa és az ébrenlét alatt. A kognitív aktivitás határozottan különbözik alvás és csukott szemmel fekvés esetén.

Telihold: így befolyásolhatja az alvását - olvasson tovább!

9. Tévhit: Ha nehezen tudunk elaludni, a legjobb, ha ágyban maradunk, és megpróbálunk visszaaludni

Aki nehezen alszik el, annak gyakran azt tanácsolják, hogy kövesse az úgynevezett ingerkontroll-terápiát. Ennek az a lényege, hogy ébredés után fel kell kelni, kerülni kell a kékfényt (például okostelefon, tévé), és csak akkor szabad visszafeküdni, ha az illető álmosnak érzi magát. Ezáltal például lerövidülhet az elalváshoz szükséges idő.

10. Tévhit: A hangos horkolás többnyire ártalmatlan

A horkolás az alvás során bekövetkező légzéskimaradás elsődleges tünete, amely kezelés nélkül fokozott szív-és érrendszeri kockázattal jár együtt.

11. Tévhit: Egy mélyen alvó ritkán mozog éjszaka

Az alvás közben normális, ha néha megmozdul a kezünk vagy lábunk.

12. Tévhit: Reggeli jobb a telefonon szundi üzemmódot választani, mint felkelni

A szundi üzemmód miatt bekövetkező alvásmegszakítások negatív következményekkel járhatnak, amelyek befolyással lehetnek az aznapi hangulatunkra.

13. Tévhit: Ha rosszul alszunk éjszaka, délután érdemes pótolni

A rendszeres délutáni szunyókálás káros egészségügyi következményekkel járhat együtt. Ráadásul az álmatlanságban szenvedők körében nem ajánlott a napközbeni szunyókálás, mert akkor este nehezebben tudnak majd elaludni.

14. Tévhit: Néhány pohár alkoholtól jobban alszunk

Számos különböző tanulmány szerint az alkohol összességében negatívan befolyásolja az alvást, késlelteti a REM-alvási fázis kezdetét. Ezen túl az alkoholfogyasztás rontja az alvási apnoé tüneteit is.

15. Tévhit: Melegebb szobában jobban lehet aludni

A kutatások szerint meleg környezetben rosszabb minőségű az alvás. A szakemberek gyakran ajánlják a 18-21 °C közötti hőmérsékletet alváshoz.

16. Tévhit: Az unalom álmosít

Az unalom hátterében állhat megbúvó álmosság, de önmagában az unalom nem okoz álmosságot.

17. Tévhit: Könnyebben lehet tévé előtt elaludni

Kutatások bizonyítják, hogy kapcsolat van az elalvás előtti televíziózás és az alvási nehézségek között. Így nem biztos, hogy a tévénézés a legjobb lefekvés előtti kikapcsolódás.

18. Tévhit: A lefekvést megelőző 4 órán belüli edzés megzavarja az alvást

Amerikai felnőttek körében végzett felmérés szerint az éjszakai testmozgás a legtöbb esetben nem járt együtt alvászavarral. Egyéb tanulmányok során sem mutattak ki alvászavart erőteljes éjszakai edzést követően.

19. Tévhit: Alvás közben az agy pihen

Erős tudományos bizonyítékok cáfolják a mítoszt, hogy az agyunk alvás közben nem aktív

20. Tévhit: Ha emlékszünk az álmainkra, akkor mélyen és jól aludtunk

A témában született kevés, az egészséges alvás és az álom kapcsolatát vizsgáló tanulmány cáfolja ezt a mítoszt.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

A horkolás oka, tünetei, kialakulása és kezelése

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

horkolás

Forrás: hellomagyar
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához