Nemzetközi gazdaság

Iráni elnök: beazonosították a lezuhant helikopter pontos helyszínét – minden egységet odarendeltek

Hosszú órák után végre úgy tűnik, sikerült meghatározni, hol van pontosan az iráni elnök lezuhant helikoptere. Versenyfutás indult az idővel, hogy megtalálják.

Mintegy hat órával az iráni elnöki helikopter lezuhanását követően fontos mérföldkőhöz érkezett a mentőakció. Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, az Ebrahim Raiszit és Irán külügyminiszterét, Hoszein Amirabdollahiant szállító helikopternek vasárnap délután veszett nyoma, amikor hegyi terepen, sűrű ködben haladt át.

iráni elnök
Iráni elnök: beazonosították a lezuhant helikopter pontos helyszínét – minden egységet odarendeltek / Fotó: IRNA

Azóta sem lehet biztosat mondani az iráni kormány két legfontosabb tagjának állapotáról. Már csak azért sem, mert eddig azt sem lehetett pontosan meghatározni, hol kellene felkutatni a szerencsétlenül járt helikoptert. Nem sokkal ezelőtt azonban Irán egyik legfontosabb hírcsatornája, a Mehr arról számolt be, hogy 

beazonosították az iráni elnök helikopterének pontos helyszínét.

Idézik Asgar Abbasgolizadét, az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) kelet-azerbajdzsáni parancsnokát, aki elmondta, hogy az alá tartozó egységek jelet észleltek a helikopterből és a legénység egyik tagjának mobiltelefonjáról is. „Jelenleg az összes katonai erővel elindultunk a szóban forgó területre. Remélem, jó hírekkel fogunk szolgálni” – fogalmazott a parancsnok.

 

Arról, hogy milyen helyszínen és időjárási körülmények között kellene megtalálni az iráni elnöki helikoptert, az az alábbi videó kellően szemlélteti.

FRISSÍTÉS 05.20. 7:00

Rendkívüli: megtalálták az iráni elnök lezuhant helikopterét – nincsenek túlélők

A legrosszabb forgatókönyv következett be. Ugyan az iráni elnök lezuhant helikopterét megtalálták, de nincs nyoma életnek.

 

 

 

iráni elnök helikopter lezuhan keresés
Kapcsolódó cikkek