politika;Robert Fico;merénylet;nyomozás;

A szlovák belügyminiszter megpendítette, hogy Robert Fico merénylője talán mégsem egyedül cselekedett

Matúš Šutaj Eštok szerint vannak erre utaló jelek.

A politikai motiváción túl a nyomozás vizsgálja annak lehetőségét is, hogy talán mégsem egyedül cselekedett Juraj Cintula, a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő - jelentette be vasárnap Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter.

A tárcavezető közölte, nyomozócsoportot állítottak fel, amely azt a lehetőséget is vizsgálja, hogy nem egy magányos farkasról volt szó, mint azt korábban feltételezték. Szerinte az egyik ilyen nyom az, hogy két órával a merénylet után Juraj Cintula Facebook-oldaláról tartalmakat töröltek, amikor már hatósági őrizetben volt, vagyis amikor már nem férhetett hozzá ezekhez. Valószínű – tette hozzá – hogy az említett tartalmakat nem Juraj Cintula felesége törölte, akit már a férjéhez hasonlóan kihallgattak az ügyben.

Matúš Šutaj Eštok úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében.

Korábban Robert Kaliňák szlovák kormányfőhelyettes, védelmi miniszter közölte, hogy a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben, de intenzíven ápolják, az állapota továbbra is súlyos.

Robert Ficóra szerdán, a pozsonyi kormány nyitrabányai kihelyezett ülése után lőtt rá egy merénylő, a Juraj Cintula nevű 71 éves amatőr költő. Lövései politikust hasán és a kezén érték, Robert Fico szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át a közép-szlovákiai Besztercebánya kórházában.

A merénylőt szombaton a Pozsonytól északkeletre fekvő bazini (pezinoki) székhelyű speciális bíróság elé állították és letartóztatták.

Az 59 éves Robert Fico azóta tölti be újra a kormányfői tisztséget, hogy a pártja, az Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) nyert a 2023. szeptember 30-i parlamenti választáson.