Pogačar megnyerte a Giro legbrutálisabb szakaszát is, Valter is nagyot ment

2024. május 19. – 17:13

Pogačar megnyerte a Giro legbrutálisabb szakaszát is, Valter is nagyot ment
Valter Attila és Luke Plapp a Giro d'Italia 15. szakaszának egyik lejtmenetében – Fotó: Dario Belingheri / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Tadej Pogačar már a negyedik szakaszát nyerte a Giro d'Italián, az Alpok nehéz hegyei között vezető 15. etapon is játszott a mezőnnyel, és évtizedek óta nem látott előnnyel vezet a második előtt. Az utolsó hétnek több mint hatperces előnnyel vághat neki. A sokat kezdeményező, szökésben lévő Valter Attila is nagyszerű szakaszt produkált, a Visma-Lease a Bike kerékpárosa az utolsó öt kilométerig versenyben volt a top 5-ért, végül a 18. lett az etapon.

Hosszú táv, 222 kilométer, rengeteg hegymászás, több mint 5700 méter szintemelkedés, kérlelhetetlen emelkedők és magaslati befutó 2385 méteren, ahol már az oxigén is érezhetően kevesebb: ebből a néhány jellemzőből is kitűnik, hogy miért tartották az idei Giro legnehezebb szakaszának a tizenötödiket.

A Giro d'Italia 15. szakaszának profilka – Fotó: giroditalia.it
A Giro d'Italia 15. szakaszának profilka – Fotó: giroditalia.it

Tadej Pogačar, a verseny rózsaszín trikósa előre megmondta, hogy nagyon szeretné megnyerni ezt a szakaszt is, az eddig mutatott formája alapján nagy esélyes is volt, de néhányan azért figyelmeztettek, hogy a Tour de Frace-on pont egy ilyen sok szintemelkedésű etapon roppantotta meg Jumbo-Visma.

A szakaszgyőzelemre persze sokan bejelentkeztek, vagy csak előremenekültek, így egy korábban meglépett hatfős élcsoport mögött kialakult egy nagy létszámú üldözősor is, amelyben Valter Attila is ott tekert. Ez a 45 kerékpáros a Giro egyik legendás hegye, a Mortirolo lábánál már csak egy percre volt az elöl maradó Christian Scaroni (Astana), Harrison Wood (Cofidis), Alessandro Tonelli és Giulio Pellizzari (Bardiani-Faizané) mögött, míg Pogačar és többi favorit ötperces hátrányban tempózott. A verseny persze csak itt kezdődött igazán, mert a Mortirolo könnyebbik oldala is közel 8 százalékos átlagmeredekségű és a csúcsig tartó bő 12 kilométer alatt sok kerékpárost ki lehetett szórni.

A mezőny úton a Mortirolo hágója felé – Fotó: Dario Belingheri / Getty Images
A mezőny úton a Mortirolo hágója felé – Fotó: Dario Belingheri / Getty Images

A Mortirolóra először Scaroni ért fel, majd fél percen belül érkezett az a megtizedelt csoport, amelyben még Valter is ott volt. A lejtmenetben aztán Scaroniékat utolérték, 18 bringás maradt az élcsoportban, és az utolsó 40 kilométert, ami szinte végig emelkedett négy perccel kezdték meg Tadej Pogačarék előtt. Valter később is aktívan versenyzett, kontrollálta az akciókat a tíz kilométer alatt tízfősre apadt csoportjában.

A Passo di Foscagno csúcsra mászva Georg Steinhauser (EF) hagyta ott a csoportot, húsz másodperc előnye is volt, amikor Valter egyedül utánaeredt. Az akciója egyedül nem volt hatékony, később rácsatlakozott a meginduló Nairo Quintana (Movistar) és Michael Storer (Tudor) kettősére, de így sem tudtak felzárkózni. Quintana ezután egyedül próbálkozott felzárkózni Steinhausernek, míg Valter egy hatfős csoportban ragadt. Innen még 17 kilométer várt rájuk, jó részt hegymenet.

A favoritok csoportja 15 kilométerre a céltól bolydult meg, természetesen Pogačar váltott hirtelen iramot, majd hatalmas tempóban feszült neki az emelkedőnek. Képtelen volt bárki is vele tartani. Nagyjából ugyanakkor érte utol Quintana elől Steinhausert, és esélyes volt, hogy a rózsaszín trikós megeszi az ő két és fél perces előnyüket is.

Tadej Pogačar negyedik szakaszát nyerte a Giro d'Italián – Fotó: Dario Belingheri / Getty Images
Tadej Pogačar negyedik szakaszát nyerte a Giro d'Italián – Fotó: Dario Belingheri / Getty Images

Pogačar két kilométer alatt utolérte Valterékat, de a magyar bringás bevállalós volt, rátette a szlovénra a kereket és néhány száz métert eltempózott vele. A rózsaszín trikós előtt Steinhausert megfogta a hágó tetejéig, Quintana pedig 40 másodpercnyi előnnyel kezdte meg az utolsó 8 kilométert. Valter ekkor az ötödik helyen állt, Nicola Concival (Alpecin) és Romain Bardet-val (DMS-Firmentech) került egy csoportba. Az utolsó néhány kilométeren már érződött rajta az egész napos aktív bringázás, hátrébb csúszott a mezőnyben, de így is emlékezetes versenynapot hozott össze. A szakaszon közel öt percet kapva a 18. lett.

Pogačar két kilométernél érte utol Quintanát, aki aztán szinte állva is hagyott, és a maradék meredeken még adott neki fél percet. Harmadik helyen Steinhauser érkezett két és fél perces hátránnyal, míg az összetett két dobogósa Geraint Thomas (Ineos) és Daniel Felipe Martínez (Bora-Hansgrohe) 2:50-et kapott.

A szlovén bringás a Giro utolsó hetének megnyugtató előnnyel vághat neki, a második helyen álló Thomas is majdnem hét percre van tőle, így még egy gyengébb nap is beleférhet neki.

Eredmények:
15. szakasz, Manerba del Garda-Livigno (Mottolino) 222 kilométer
1. Tadej Pogačar (szlovén, UAE) 6:11:42
2. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) +30 másodperc
3. Georg Steinhauser (német, EF Education) +2:33
…18. Valter Attila (magyar, Visma-Lease a Bike) +4:52

Összetett:
1. Tadej Pogačar (szlovén, UAE)
2. Geraint Thomas (brit, Ineos-Grenadiers) +6:41
3. Daniel Felipe Martínez (kolumbiai, Bora-Hansgrohe) +6:56
…Valter Attila (magyar, Visma-Lease a Bike)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!