Megtalálhatták az iráni elnök helikopterét, cáfol a Vörös Félhold

2024-05-19T131825Z 1280740643 RC2XL7AGFQ20 RTRMADP 3 IRAN-SECURI
2024.05.19. 15:45
A heves esőzés és a viharos szél miatt „kemény leszállást” (hard landing) hajthatott végre az iráni elnök helikoptere. Mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, amelyek nehezen tudják megközelíteni a helikoptert. A fedélzeten Ebrahim Raiszi elnök és külügyminisztere, Hosszein Amir-Abdollahian utazott. Egyes hírforrások szerint ez azt jelenti, hogy a helikopter lezuhant, ezt azonban hivatalos forrásból még senki nem erősítette meg.
  • Iránban jelenleg is keresik az Ebrahim Raiszi elnököt szállító helikoptert, amellyel kapcsolatban továbbra sem lehet tudni, hogy kényszerleszállást hajtott végre, vagy balesetet szenvedett.
  • Egy meg nem nevezett tisztviselő szerint a helikopter lezuhant, a fedélzeten tartózkodott Hosszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter is.
  • Több egység is keresi a helikoptert, közülük három mentőmunkás is eltűnt.
  • Az iráni hadsereg vezérkari főnöke közölte, hogy minden erőforrást felhasználnak, hogy megtalálják az elnököt és kíséretét, még a gárdistákat is bevetik. Irak és Törökország is segítséget ígért.
  • Este fél nyolc előtt néhány perccel érkezett a hír, hogy megtalálták a helikoptert, amelyen az elnök utazott; ezt azonban a Vörös Félhold cáfolta.

Az iráni elnököt szállító helikopter „hard landing”-et (kemény leszállást) hajtott végre – közölte az iráni állami televízióra hivatkozva több angolszász híroldal. Ebrahim Raiszi elnök Azerbajdzsánban tartózkodott, hogy az ország elnökével, Ilham Alijevvel közösen felavasson egy gátat.

Egy, a Sky Newsnak nyilatkozó expilóta szerint a „hard landing” kifejezést gyakran használják kódként a lezuhanásra. Ash Alexander-Cooper szerint a kifejezés számos forgatókönyvet takarhat. 

Nagyon sokféle lehetséges kimenetelre utalhatnak. Gyakran használják a lezuhanás kódjaként

– fogalmazott.

Mindenki az elnököt keresi

A jelentések szerint mentőcsapatok tartanak a helyszínre. A helyi hírügynökségek azt írják, a nehéz időjárási körülmények – amelyek valószínűleg az incidenshez is vezettek – nehezítik a mentők számára az iráni elnök helikopterének megközelítését. A lezuhant helikoptert kereső három mentőmunkás eltűnt a Vörös Félhold szóvivője szerint.

Az iráni hadsereg vezérkari főnöke elrendelte, hogy minden erőforrását használja fel az Ebrahim Raiszi helikopter-balesetével kapcsolatos keresési és mentési műveletekhez. Mohammad Bagheri vezérőrnagy parancsot adott a gárdistáknak is, hogy vegyenek részt a keresési munkálatokban.

A keresőcsapatok még órákkal az első jelentések után sem találták nyomát sem az elnöknek, sem a helikopter többi utasának.

Az állami televízió szerint az incidens a fővárostól, Teherántól mintegy 600 kilométerre északnyugatra fekvő Dzsolfa város közelében történt, és Hosszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter is a fedélzetén tartózkodott. Egyes hírforrások szerint azonban nincs halálos áldozata a történteknek.

Segítséget küldenek az országok

Időközben Irak is felajánlotta, hogy segít a keresési munkálatokban. Később Törökország is azt ígérte, kereső- és mentőfelszerelést küld, hogy segítsen megtalálni az iráni elnököt és külügyminisztert. „Egy éjjellátó kereső- és mentőhelikoptert, 32 fős személyzetet és hat járművet küldtek az országba” – közölték, hozzátéve, hogy további 15 mentőst helyeztek készenlétbe arra az esetre, ha szükség lenne rájuk.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő is azt mondta, hogy Oroszország kész minden szükséges segítséget megadni az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító helikopter felkutatásához és az incidens okainak kivizsgálásához.

Őszintén reméljük, hogy életben vannak, és hogy az életük és az egészségük nincs veszélyben

– hangoztatta az orosz szóvivő.

Aggasztó információk

A Reuters azonban arról ír egy névtelenséget kérő tisztviselőre hivatkozva, hogy a helikopter lezuhant.

Még mindig reménykedünk, de a baleset helyszínéről érkező információk nagyon aggasztóak

– fogalmazott a lap informátora. Az állami televízió leállította a szokásos műsorát, hogy országszerte a Raisziért tartott imákat közvetítse, és a képernyő egyik sarkában élőben kövesse, amint a mentőcsapatok a hegyvidéki területet gyalogosan, sűrű ködben kutatják át.

A Tasnim hírügynökség szerint sikerült kapcsolatba lépni a helikopter személyzetével.

Megtalálhatták a helikoptert

Este fél nyolc előtt néhány perccel érkezett a hír, hogy a mentőcsapatok megtalálhatták a helikoptert, amelyen az elnök utazott. Arról egyelőre nincs információ, hogy az elnök és a külügyminiszter milyen állapotban vannak, ahogy arról sem, hogy mindenki túlélte-e a balesetet – írta a nemzetközi média a helyi médiára hivatkozva.

Az IRNA állami hírügynökség szerint a térség egyik katonai parancsnoka azt állította, hogy „katonai csapatok tartanak az Ebrahim Raiszi iráni elnököt szállító helikopter lezuhanásának pontos helyszínére”. Az Iszlám Forradalmi Gárda Kelet-Azerbajdzsán tartományának parancsnoka szerint, a helikopterről és a személyzet egyik tagjának mobiltelefonjáról fogtak jelet.

A katonai erők a helyszínre tartanak, és reméljük, hogy jó híreket kapunk

− mondta a parancsnok az IRNA szerint. Nem sokkal később azonban a Vörös Félhold azt állította, a mentőcsapatok még nem találták meg az Ebrahim Raiszit szállító helikopter lezuhanásának helyszínét. Pir-Hossein Koulivand, az iráni Vörös Félhold Társaság vezetője elmondta, a legénység még mindig kutat a környéken, ahol a jeleket észlelték. 

Megerősítették a hírt

Az iráni média egymásnak ellentmondó beszámolókat közölt az incidensről. Ahmad Vahidi, az iráni belügyminiszter megerősítette a hírt. Mint mondta, az időjárási körülmények miatt kellett végrehajtani a manővert. Az is kiemelte, hogy ugyan a mentőcsapatok úton vannak, egyelőre nem értek el a helyszínre, ugyanis „kihívásokkal teli a terep”, amit nehezítenek az időjárási körülmények is, többek között a sűrű köd.

Kapcsolatban állunk az elnök kísérőivel, de a terület bonyolultsága miatt a kommunikáció némi kihívást jelent. Várjuk a mentőcsapatok megérkezését a helyszínre és a helikopter leszállóhelyére, hogy információkkal szolgáljanak számunkra

fogalmazott Vahidi.

Egy iráni tisztviselő később a Reutersnek azt nyilatkozta, hogy 

Ebrahim Raiszi elnök és Hosszein Amir-Abdollahian külügyminiszter élete veszélyben van.

A baleset előtti utolsó felvétel

Egyre inkább terjed a közösségi médiában az a felvétel, amelyen a helikopter utasai még a baleset előtt láthatók. A felvételt az iráni állami média sugározta.

Sorra jönnek a nemzetközi reakciók

„Törökország szorosan nyomon követi az incidenst, kapcsolatban állunk az iráni hatóságokkal, együttműködünk, és készek vagyunk minden szükséges támogatást megadni” – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a közösségi oldalán a hírre reagálva. Hozzátette, „nemzetem nevében jókívánságaimat közvetítem szomszédunknak, barátunknak és testvérünknek, az iráni népnek és kormánynak, és remélem, hogy mielőbb jó híreket kapok elnök úrról és küldöttségéről”.

Az azerbajdzsáni elnök – akitől épp távozott, amikor az incidens történt – azt mondta, hogy „komolyan aggódik”, miután hallott Ebrahim Raiszi helikopter-balesetéről. Ilham Alijev kijelentette:

A mindenható Istenhez intézett imáink Ebrahim Raiszi elnökkel és a kísérő küldöttséggel vannak.

Elmondta, hogy Azerbajdzsán kész minden szükséges támogatást megadni Iránnak.

Fontos megjegyezni, hogy ugyan Irán nagyszámú helikopterflottával rendelkezik, azonban a nemzetközi szankciók megnehezítik a pótalkatrészek beszerzését.

(Borítókép: Ebrahim Raiszi 2024. május 7-én. Fotó: Iran's Presidency / WANA (West Asia News Agency) / Handout / Reuters)