Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet geopolitikai elemzőjének írása 

Átfogó kutatást végzett a Nemzetközi Republikánus Intézet (IRI), amelyben az Európai Unióhoz csatlakozni igyekvő hat nyugat-balkáni ország külpolitikai orientációját vizsgálták. A felmérés a térségbeli államok között éles különbségeket tárt fel. Ezek különösen a júliusban kezdődő magyar soros elnökség vonatkozásában lehetnek fontosak, mivel hazánk kiemelt céljai között szerepel, hogy érdemi előrelépés történjen a nyugat-balkáni országok Európai Unióhoz való csatlakozásának folyamatában. 

 

Amikor külpolitikával foglalkozunk, mindig érdemes előzetesen megvizsgálni a kontextust, a vizsgált államokat érintő nemzetközi történéseket, amelyek érdemi kihatással vannak külpolitikai irányvonaluk alakítására. A nyugat-balkáni országcsoport (Szerbia, Montenegró, Koszovó, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Albánia) esetében ilyen tényező az orosz–ukrán háború, Kína egyre erőteljesebb jelenléte Európában és a különböző infrastrukturális projektekben való domináns szerepe, valamint az USA vezette unipoláris világrend relatív hanyatlása. A nyugat-balkáni államok esetében egy elég színes országcsoportól beszélhetünk, legalábbis a külpolitikai orientációt tekintve. Sok esetben van példa mélyen beágyazott, még ma is vissza-visszaköszönő történelmi sérelmekről. 

Érdemes felállítani egy Nyugat–Kelet skálát, amelynek az egyik végére felhelyezhetjük Koszovót és Albániát mint leginkább Nyugat-barát, míg a másik végére Szerbiát mint legoroszbarátabb országot.  

Ez nem érhet minket nagy meglepetésként, nézzük is meg részletesen az egyes országokat!  

Koszovó függetlenségéről 2006-ban kezdődtek tárgyalások az ENSZ keretein belül: olyan megoldást szerettek volna, ami megfelel Szerbiának, Oroszországnak és a koszovói albánoknak is. Mivel ez hosszas tárgyalások után sem sikerült, így Washington, Párizs és London akaratából fogadtak el egy nyilatkozatot, amelyet 2008 februárjában fogadtak el mint függetlenségi nyilatkozat. Pristina státusza ma is rendezetlen, ezért folyamatos a feszültség Belgráddal. A nemzetközi jog szerint Koszovó ENSZ-felügyelettel Szerbia része, de Belgrádnak gyakorlatilag nincs beleszólása az ottani kormányzásba. Így Koszovó a „függetlenségét” egy az egyben a Nyugatnak köszönheti, így logikus, hogy a térségben itt a legerősebb a Nyugat iránti szimpátia. Szerbia esetében a kézenfekvő válasz a történelmi ortodox kötődés. Ma a kormány és ellenzéki oldaláról két dologban van konszenzus: Koszovó területét szerb földnek, az orosz medvét testvérüknek tekintik. Az ortodox hit mellett a ruszofília a történelemen keresztül is könnyen megérthető, hiszen már az 1804-es oszmánellenes lázadást is orosz támogatással hajtották végre. 

 

Koszovóban a megkérdezettek 82 százaléka csak a Nyugatra támaszkodna, a maradék 18 százalék megoszlik: 1 százalék Nyugat-barát külpolitikát képzel el, de az orosz kapcsolatok fenntartásával, 2 százalék támaszkodna a Nyugatra és Oroszországra is, 2 százalék szerint oroszbarát külpolitikára van szükség a nyugati kapcsolatok fenntartásával, míg 1 százalék szerint csak oroszra.  

Albániában is hasonlók az arányok. A válaszadók 82 százaléka gondolja úgy, hogy kizárólag Nyugat-barát külpolitikára van szükség, míg 7 százalék az orosz kapcsolatot is fenntartaná. Három százalék a Nyugat és Oroszország felé is nyitva tartaná a csatornákat, míg 2 százalék inkább oroszbarát irányba terelné az ország jövőjét a nyugati kapcsolatok fenntartásával.  

Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Észak-Macedónia esetében az arányok már jóval kiegyenlítettebbek.  

A bosnyákoknál dominál a nyugati irányvonal, de az arány már csupán 39 százalék, és 12 százalék szerint szükség van az orosz kapcsolatra is. Szintén 12 százalék szerint egyenlően van szükség a nyugati és az orosz viszonyra, míg 10 százalék szerint Boszniának jobban kellene Oroszországra, mint a Nyugatra támaszkodnia, 8 százalék szerint pedig kizárólag az oroszokra kell.  

Montenegró esetében is hasonló a helyzet: 36 százalék szerint kizárólag a Nyugatra kell támaszkodni, viszont ezt követően a legtöbben úgy vélekednek, hogy egyenlő szükség van a nyugati és az orosz kapcsolatokra. Tizenhét százalék szerint dominálnia kellene az orosz viszonynak, de a Nyugatra is szükség van, míg 14 százalék szerint a kettő közül a nyugati kapcsolatoknak kell dominánsabban megjelenniük. Azok aránya, akik szerint Montenegrónak kizárólag Oroszországra kellene támaszkodnia, már csak 8 százalék.  

Észak-Macedónia esetében is a legtöbb válaszadó szerint kizárólag a Nyugattal kell fenntartani a kapcsolatokat, míg 22 százalék szerint egyenlően kell megjelennie a nyugati és az orosz viszonynak. Tizenkét százalék szerint a kettő közül a nyugatinak, 11 szerint az orosznak kell dominálnia, míg 5 százalék csak Moszkvára támaszkodna.  

Szerbia az egyetlen, ahol a legtöbben egyenlően támaszkodnának a nyugati és az orosz kapcsolatokra: így vélekedett a megkérdezettek 31 százaléka. Mögöttük azok találhatók, akik szerint szintén szükség van mindkét csatorna fenntartására, de ebből az oroszok felé irányulónak kell dominánsabban megjelennie. Tizennégy százalék szerint a nyugati kapcsolatoknak kell dominálnia, míg 12 százalék csak az oroszokkal, 10 pedig csupán a Nyugattal szeretne szorosabb szövetséget. 

 

Szerbia Oroszországot tekinti legfőbb szövetségesének 

A szerbek többége Oroszországot jelölte meg legfőbb szövetségesnek: 45 százalékuk vélekedett így, miközben, 14 százalék Kínát, 5 pedig Magyarországot választotta. Ezek az eredmények éles ellentétben állnak az albán és koszovói válaszokkal, ahol az USA-t tekintették az első számú partnernek. 

A Nyugat-Balkán többi állama a legfőbb szövetségesének részben a regionális, részben pedig a nagyhatalmakat tekinti. Észak-Macedóniában és Montenegróban Szerbia volt az első, Bosznia-Hercegovinában pedig a második. A bosnyákok Törökországot tekintik a legnagyobb szövetségesüknek. 

A Nyugat-Balkánon számos országban az USA a fő kockázati tényező 

Belgrád az USA-t, míg Tirana és Pristina Szerbiát tekinti a legnagyobb fenyegetésnek, de Bosznia-Hercegovinában is a válaszadók 27 százaléka tekinti fenyegetésnek Szerbiát. Montenegróban 19 százalék fenyegetésként tekint Washingtonra. Észak-Macedónia esetében pedig a történelmi sérelmek visszaköszönését is tapasztalhatjuk: a válaszadók Bulgáriát jelölték meg a legnagyobb fenyegetésként.  

A két ország közti feszült viszonyt aláhúzza, hogy Szófia korábban megakasztotta Szkopje uniós csatlakozási folyamatát. 

A NATO-tagság megosztó a térségben 

A katonai szervezethez való csatlakozás a legérzékenyebb témák közé tartozik a szövetség kollektív védelemről szóló szabályozása miatt. Érdemes megvizsgálni, hogy az egyes nyugat-balkáni országok esetében hogy változott a legutóbbi felmérés óta a tagság megítélése.  

Koszovó esetében érdemben módosult a NATO-tagság támogatottsága: míg 2022-ben a válaszadók 75, addig 2024-ben a 88 százaléka gondolta úgy, hogy Pristinának teljes körű tagságot kellene kapnia. Kilenc 2 százalékra csökkent azok aránya, akik szerint szorosabb kooperációra van szükség, de tagságra nem, 5-ről 1 százalékra azoké, akik szerint több kommunikáció kellene kooperáció nélkül, miközben 6-ról 4 százalékra azoké, akik úgy gondolják, semmiféle kapcsolat létesítése nem szükséges.  

Albániában 2024-ben a válaszadók többsége úgy véli, hogy az országának teljes tagságra van szüksége. 

Észak-Macedónia esetében bővült azon válaszadók köre, akik a teljes NATO-tagságra voksolnának: 2022-ben 49, 2024-ben 52 százalék vélekedett így. Tizenötről 16 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint erősebb szövetségre van szükség tagság nélkül, míg14-ről 12-re csökkent azoké, akik szerint több kommunikációkellene kooperáció nélkül, és 15-ről 8 százalékra azoké, akik szerint semmilyen kapcsolat fenntartása nem indokolt.  

Bosznia-Hercegovina esetében 2022-höz képest 51-ről 50 százalékra csökkent a teljes NATO-tagságot támogatók köre. 

 

Montenegró azért érdekes, mert 2017-ben csatlakozott a NATO-hoz, és mégis a 2022-es 41-ről 2024-re 39 százalékra csökkent a teljes tagságot támogatók köre. Tizennyolcról 22 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint szövetkezni kell a NATO-val tagság nélkül, 15-ről 17 százalékra pedig azoké, akik szerint a kommunikációs csatornákat fenn kell tartani, de szövetkezni nem szükséges. Eközben 20-ról 16 százalékra csökkent azok aránya, akik elutasítják a fenntartott kapcsolatokat. 

Szerbia az egyetlen, ahol a legtöbben semmilyen kapcsolatot nem tartanak indokoltnak a NATO-val: míg 2022-ben 46, addig 2024-ben 39 százalék vélekedett így. Ezt követően a legtöbb válaszadó szerint a kommunikáció szükséges, de a szövetség nem: 2022-ben 26, 2024-ben 30 százalék vélekedett így. Húszról 21 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint szövetkezni kell a NATO-val de nem kell csatlakozni, miközben változatlan maradt azok aránya, akik szerint teljes tagságra van szükség. 

 

Több ország szerint az EU szándékai nem komolyak 

Albániában a megkérdezettek 92 százaléka támogatná egy mostani népszavazáson az EU-csatlakozást, míg 3 százalék voksolna ellene. Koszovóban is elég magas a támogatók aránya: 2022-ben 85, 2024-ben 89 százalék vélekedett úgy, hogy igent mondana egy esetleges népszavazáson, míg 8, illetve 7 százalék nemmel szavazna. Montenegróban a támogatók aránya 2022-ben 71 százalék volt, ami mostanra 79-re emelkedett. A nem támogatók aránya viszont 11-ről 8 százalékra esett. Bosznia-Hercegovinában viszont már csökkenést regisztrálhatunk: míg 2022-ben 76, addig 2024-ben már csak 68 százalék támogatta volna a csatlakozást, ezzel párhuzamosan a nemmel szavazók aránya 11-ről 15 százalékra emelkedett. Észak-Macedónia esetében a változás minimális: a támogatók aránya a 2022-es 66 százalékhoz képest 68-ra emelkedett, míg a nemmel voksolók aránya változatlanul 13 százalék. Szerbia már érdekesebb: 2022-ben 44 százalék támogatta volna a tagságot népszavazáson, ez 2024-re 40-re redukálódott. A nemmel voksolók aránya 2022-ben 30, míg 2024-ben 34 százalék volt. 

 

A válaszadók nagy része nem bízott abban, hogy az EU komolyan gondolja a nyugat-balkáni államok felvételét. A szerbeknek mindössze 30, az észak-macedónoknak pedig 34 százaléka hitt abban, hogy ez a szándék komoly, míg 54, illetve 47 százalékuk nem így vélte. Koszovóban is csupán a megkérdezettek 62 százaléka gondolja úgy, hogy a szándék komoly, míg 24 százalék ellenkezőleg vélekedik. A másik öt országban ennél alacsonyabbak a mutatók. 

 

Konklúzió – fel van adva a lecke a magyar elnökségnek 

Összességében kirajzolódik, hogy a Nyugat-Balkán országainak külpolitikai irányultsága jelentősen eltér egymástól, ami kihívást jelent Magyarországnak, ahogy készül az EU soros elnökségére. Koszovó és Albánia Nyugat-barát politikát követ, míg Szerbia inkább Oroszországra támaszkodik. Szarajevó, Podgorica és Szkopje az egyensúlyra törekszik, ugyanakkor a régió politikai, történelmi és kulturális sokszínűsége miatt az országok a turbulens geopolitikai környezetből eredő potenciális fenyegetéseket másképp érzékelik. Szerbia az ortodox hagyományok miatt jobban kötődik Oroszországhoz, míg Koszovó elsősorban a Nyugatra épít, mivel a függetlenségét nyugati támogatással nyerte el. Szerbia ugyanakkor történelmi sérelmek miatt is eltérően pozicionálja magát például Koszovóval és az USA-val szemben, amelyeket biztonsági kockázatnak tekint. Az EU-s csatlakozás támogatottsága eltérő a régióban: Albániában és Koszovóban jelentősen magasabb, mint Szerbiában, ahol csak 40 százalék támogatja az integrációt. Ez a kettősség komoly kihívást jelent hazánknak, amely prioritásként tűzte ki a csatlakozási folyamat előmozdítását a soros elnökség során. 

Kapcsolódó: 

 

Borítókép: shutterstock