Ranieri jól cserélt, megmenekült a Cagliari

A Sassuolo óriási bajba került.


A Lega Serie A 37. fordulójának vasárnapi játéknapján az „ebéd utáni” mérkőzésen igazi hatpontos kiesési rangadót rendeztek, a forduló előtt 29 pontos Sassuolo fogadta a 33 pontos Cagliarit.

A szebb napokat is megélt Neroverdi győzelmi kényszerben lépett pályára, hiszen három pontra volt a biztos bennmaradást jelentő 17. helytől.

Claudio Ranieri Cagliarija is abban a tudatban állt ki, ha nyer, biztos a következő éves tagsága az első osztályban.

Lagymatag első félidő után a második játékrészre jobban jött ki a szárd csapat, a vendégek több ígéretes akciót is elrontottak.

A 67. percben Ranieri jól nyúlt bele a mérkőzésbe, a 20 éves Matteo Prati egy rögzített szituáció utáni kavarodást használt ki a 71. minutumban.

A folytatásban a Sassuolo ment előre becsülettel, a hajrában azonban Lapadula megviccelte Kumbullát, és büntetőt harcolt ki, amit a sértett, ha kis szerencsével is, de értékesített, eldöntve a kiesési rangadót.

Bár a zöld-feketék még nem estek ki, alakulhat úgy a forduló, hogy az utolsó játéknap már tét nélküli lesz Davide Ballardini csapatának, ehhez a Frosinone, vagy az Empoli pontszerzése kell.

Előbbi a Monza, utóbbi az Udinese vendége lesz.

(Borítókép: X / Serie A)

Videók