pünkösd;Szent Péter tér;Ferenc pápa;világbéke;

Ferenc pápa: A nemzetek vezetői nyissák meg a béke kapuit

Pünkösdi beszédében a katolikus egyházfő külön kitért a háborútól szenvedő Ukrajna, illetve a Szentföld – ahogyan mondta, Palesztina és Izrael – helyzetére.

A Szentlélek vezesse a nemzetek vezetőit és mindannyiunkat a béke kapuinak megnyitására – kérte Ferenc pápa pünkösdvasárnap, a Szentlélek kiáradásának ünnepén a vatikáni Szent Péter téren a „Mennyek Királynője-imádságot” követően. Beszédében segítséget is kért a közösség és a testvériség megerősítéséhez a különböző keresztény egyházak között, valamint bátorságot a nemzetek vezetőinek a párbeszédhez, ami a háborúk végéhez vezethet.  

A katolikus egyházfő kiemelte: „Nagyon sok háború van, gondoljunk Ukrajnára, mindenekelőtt Harkiv városára, amely két napja szenvedett támadást. Gondoljunk a Szentföldre, Palesztinára és Izraelre.  A Szentlélek feladatának nevezte, hogy az egymással ellentétes helyzetekben és a konfliktusokban helyreállítsa a harmóniát a szívekben, a családokban, a társadalomban és az egész világon.

– Továbbra is a békéről beszéljünk annak, aki háborút akar, megbocsátásról annak, aki bosszút hint el, befogadásról és szolidaritásról annak, aki eltorlaszolja az ajtókat és akadályokat emel, életről annak, aki a halált választja, tiszteletről annak, aki szeret (mást) megalázni, hűségről annak, aki minden köteléket elutasít, összekeverve a szabadságot a felületes, homályos és üres individualizmussal – mondta a pápa a Szent Péter-bazilikában délelőtt bemutatott ünnepi misén homíliájában, amelyben szintén a Szentlélekhez fordult, és erőt kért ahhoz, hogy ne adjuk fel a béke akarását.

Az egyházfő felszólított arra, hogy ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni a nehézségektől, a kigyúnyolástól, az esetleges ellenállástól, melyek ahogyan a múltban, ma sem hiányoznak. Szerinte nagy szükségünk van a reményre,  a béke, testvériség, igazságosság, szolidaritás távlatára, mert az életben ez az egyetlen járható út, nincsen másik. – Az Evangéliumot a mai világban úgy kell hírül adni, hogy túllépünk nemcsak a földrajzi határokon, hanem az etnikai és vallási sorompókon is, egy tényleg egyetemes küldetésért. Mindenkit be kell fogadni, ne feledkezzünk meg erről: mindenkit, mindenkit, mindenkit – hangsúlyozta az egyház legfontosabb feladatát Ferenc pápa.