autósport

Sérült autóval is dobogós a HUMDA támogatású 17 éves magyar pilóta

2024.05.19.

A M1RA versenyzője, Bucsi Attila emberfelettit nyújtott a TCR Eastern Europe túraautó-bajnokság első futamán, amelyen egy összetört autóval szerzett dobogós helyet, majd másnapi fordított rajtrácson a hetedik helyről nyert.

Spielberg, Red Bull Ring, magyar krónika.

Bucsi Attila pole pozícióból indult, s végül harmadik lett a TCR Eastern Europe első futamán a Red Bull Ringen. Ennyivel azonban nem üthetjük el a történteket, Attila ugyanis óriásit küzdött, az is csoda, hogy egyáltalán célba ért a negyven kilóval nehezebb és sérült Hyundai i30N autóval.

Az első futam elején hátulról kétszer is nekiment a hondás Giacomo Ghermandi a magyar pilóta Hyundájának, melynek az ütközések után leszakadt a kipufogója és a hátsó lökhárítója, ami ejtőernyőként fogta vissza az autót.

A lökhárító a kerékbe is beleért, a pilótatér pedig annyira felforrósodott, hogy Attila 70 fokban küzdötte végig a futamot, és nyolc körön át hősiesen védte az első helyet.

A 17 éves magyar pilóta tehetségéről sokat elmond, hogy Hyundai Janík Motorsport két Elantrája kellett ahhoz, hogy meg tudják előzni sérült autóját!

M1RA: „A leintésre teljesen kimerült, és mi elképesztően büszkék vagyunk rá. Ez a harmadik hely többet ér, mint sok más győzelem!.”

A magyar M1RA csapat szerelői teljes erőbedobással egész éjszaka dolgoztak és hajnalra összerakták az autót, vagyis pilótájukhoz hasonlóan ők is emberfelettit teljesítettek, így a kocsi is harcra készen állt a második futamra.

A vasárnapi fordított rajtrácson Bucsi Attila hetedik helyről indult és megint majdnem Ghermandi erőszakosságának esett áldozatul, de jól megoldotta a vészhelyzetet, aztán folyamatosan felküzdötte magát a harmadik helyre, majd kemény csatában megelőzte Adam Kout Hyundai Elantráját is és megnyerte a második futamot.

A Balaton Park Circuit és és a Red Bull Ring versenyeken összegyüjtött győzelmekkel és dobogós helyekkel Bucsi Attila mindössze két ponntal került az összetett második helyére. Mint arról beszámoltunk, a magyarországi első futamon elért győzelmét a rajtnál történ bemozdulás miatt elvették a magyar pilótától. 

A Honda Civiccel versenyző Losonczy Levente a TCR Europe sorozatban, a belgiumi Zolderben megnyerte a fordított rajtrácsos második futamot, pedig nem jól indult a hétvégéje, mert az időmérőn ütközött és emiatt csak a tizedik helyre tudta magát kvalifikálni. Ebben annyi volt a szerencse, hogy ez polepoziciót ért a fordított rajtrácsos vasárnapi futamon, ami nem idult jól, mert az első kanyar előtt visszaesett az ötödik helyre, de nagy küzdelemben visszaküzdötte magát az élre. Az olasz ALM Motorsport csapatban első győzelmét arató magyar pilóta két forduló után 78 ponttal az összetett hetedik helyén áll.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.02
Megvették, hazavitték, majd 42 éven át hagytak érintetlenül porosodni a garázsban egy Corvette C3-....
2024.06.02
A SEAT Leon műszaki és technológiai újításon megy keresztül. Újmotorokat kap – köztük egy új 1.5....
2024.06.02
A Reuters hírügynökség belső vállalati forrásoktól származó értesülése szerint a Tesla teljesen....
2024.06.02
Halálos baleset történt hajnalban Karácsond közelében, az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető....
2024.06.02
Tóbiás és Balambér friss közlekedési kalandjában annak járunk utána, hogy milyen pozitív és negatív....
2024.06.02
A francia pilóta jó úton halad afelé, hogy megszerezze idei harmadik győzelmét, miután a Szardínia-....
2024.06.02
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. lett az....
2024.06.02
Már a BMW is munkarendbe állította a BostonDynamics egyik robotkutyáját, és még nevet is adtak neki....
2024.06.02
Figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére vasárnap éjfélig a HungaroMet,....
2024.06.02
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2024. június 2-án 1 óra körül a 64-es számú....