Bayer Zsolt: A normális világ és a béke mellett kell kiállni a békemeneten

A háború Nyugat általi eszkalálása, a szlovák miniszterelnök elleni merénylet keltette gyűlölethullám miatt sosem volt olyan aktuális a június 1-i békemenet, amelyen "erőt kell mutatni" - hangoztatta Bayer Zsolt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A publicista a Robert Fico elleni merényletet követően nagy számban megjelenő erőszakos internetes kommentek kapcsán közölte: arra, ami elszabadult, azaz, hogy "emberek, akár álnéven, akár a saját nevükön, nyíltan, bátran, sőt büszkén értekeznek arról, hogy mások hogy haljanak meg, hogy kell őket agyonlőni, kivégezni", arra nincsenek szavak.

Mint mondta, az elmúlt időszakban tapasztaltakat követően bele sem mer gondolni, mi lesz még ezután, hiszen senki sem gondolta volna két és fél éve a szomszédos háború kitörését, hogy ezt a háborút "a Nyugat teljesen eszét vesztve eszkalálni akarja", azt pedig végképp nem, hogy Közép-Európában gyilkossági kísérlet áldozata lesz egy hivatalban lévő vezető.

Eljött az idő, hogy erőt mutassanak "a normális emberek", akik hite szerint itthon és Nyugat-Európában is többségben vannak, de csöndben vannak, mert "a liberális véleménydiktatúra megfélemlíti" őket - jelentette ki Bayer Zsolt.

A publicista szerint a magyaroknak kell megmutatni, hogy a normálisok vannak többen, "erőt kell mutatni, meg kell mutatni ennek az elszabadult pokolnak, hogy van itt más is" - szólított fel.

Úgy vélte, ennek első számú eszköze most a június 1-i békemenet, amelyre "mindenkinek el kell jönni: (...) lássák, lássa a pokol, hogy nem fogja bevenni a világunkat" - mutatott rá.

Fotó: MTI/Borbás Mátyás

Úgy vélte: a békemenet a miniszterelnök, a kormány, az azáltal képviselt politika melletti kiálláson túl idén a normális világ, a béke melletti kiállásról szól elsősorban.

Felidézte: 1914-ben, miután lelőtték a trónörököst és Ferenc József császár összehívta a koronatanácsot, "egyetlenegy ember volt, aki konokul és kitartóan azt mondta, hogy nem szabad háborút kezdeni". Tisza István azt mondta, hogy abban a háborúban "semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk".

Őt - folytatta - négy évvel később "kommunista különítményesek azzal az üvöltéssel lőtték agyon a saját házában, hogy háborúba vitte az országot".

Bayer Zsolt szerint ez a példa is azt üzeni, hogy most mindenkinek Tisza Istvánnak kell lennie, mindenkinek ki kell állnia a békéért, a békességért és nyugalomért, mindenkinek ki kell állnia a háború és az erőszak ellen - húzta alá.

A publicista kitért még arra, hogy nemrég vett részt a csíksomlyói szentmisén, amelyen a szentbeszédben elhangzott a következő mondat: "Drága édesanyánk, tanítsd meg nekünk összevarrni a jövőt", márpedig szerinte "a jövőt semmi másból nem lehet összevarrni, mint a múlt erős és időtálló szövetéből és a hitnek a cérnájából".

Forrás: MTI

2024. május 19. 13:50
Furcsa tasakokat szórtak szét Kecskeméten, gyerekeiket féltik a közelben lakók
Aggódnak a helyiek.
Orbán Viktor gyerekkori álmáról beszélt
A határ a csillagos ég.
Vonattal indul a Balatonra? Önt is érintheti a MÁV tájékoztatása
Több dologra is figyelmeztették az utasokat.
Borzalmas tragédia: Megfulladt egy kajakozó
Megpróbált kiúszni a partra, de nem tudott, az áramlás elsodorta.
Meztelenül randalírozott egy repülőgép utasa, azonnal visszafordították a járatot
A személyzet egy tagjára is rátámadt.
Szerinted Ő szexi?
Hogy kinek mi a szép, nos erről naphosszat lehetne vitatkozni. Mindenki mást lát szépnek és szexinek. Megválasztottá...
Ez nagyon cool!
A 80-as években a csúcsra ért, a diszkókorszak legendája volt, most a győrieket táncoltatta meg a Boney M világhírű ...
Te leszel a Top Model!
Alicia Keys vagy Letitia Wright. Ez csak két, világhírű név a sok közül, akik már álltak modellt Tombor Zoltán fényk...
1848 méteres zászlóval vonultak fel
Hatalmas, 1848 méteres piros-fehér-zöld zászlóval vonultak végig önkéntesek az Andrássy úton, a Nemzeti Összetartozá...
Rengeteg családot szakít szét a háború
Megtörten, sírva beszéltek a háború borzalmairól az Ukrajnából menekült fiatalok, akik exkluzív interjút adtak a Tén...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.