A partról, vízen és hőkamerás drónokkal is keresik a verőcei hajóbaleset eltűnt utasait

2024. május 19. – 13:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


A parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is keresik a szombat éjjel Verőcénél balesetet szenvedett hajó eltűnt utasait – közölte az BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője vasárnap délben az MTI-vel.

Az eddigi adatok szerint a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.

A hivatásos egységek munkáját önkéntes tűzoltó-egyesületek és önkéntes mentőszervezetek támogatják. A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóhajója vasárnap kora reggel a Megyeri híd közelében megtalálta a vízen úszó roncsot, amelyet az újpesti kikötőbe vontatott. A jármű maradványait a rendőrség és a közlekedési hatóság vizsgálja.

A mentőegységek váltásokban folyamatosan dolgoznak. A Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszt a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelenleg összesen 95 emberrel, 25 hajóval, valamint drónokkal kutatja át.

A keresésben részt vesz a Készenléti Rendőrség helikoptere, a Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat és több önkéntes mentőszervezet. A part menti területeket szárazföldi egységek fésülik át. A kutatást operatív törzs hangolja össze a Budapesti Rendőr-főkapitányság Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Kopaszi gáton található épületéből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!