Miként tavaly, idén is önként vállalták, hogy a főpályán a vakáció ideje alatt Budapest és a Balaton között előre tervezett felújítások nem lesznek az M7-en – hangsúlyozta az Economxnak az MKIF kommunikációs vezetője.

Szimicsku László szerint az M7-es autópályán idén eddig 11 befejezett munkájuk volt, a legutolsót május 16-án zárták le. Jelenleg hat folyamatban lévő munkájuk van, ebből négyet május 31-ig befejeznek. Június 21-ig tartanak az Ordacsehi és Fonyód csomópont le- és felhajtó, és július 18-ig a Becsehely csomópont le- és felhajtó munkálatai.

Az idei felújítási munkálatokat a húsvét utáni hosszú hétvégét követően indították a nagy forgalom miatt, és várhatóan november végig tartanak az önként vállalt M7-es korlátozásokkal.

Ez hazánk legnagyobb gyorsforgalmi felújítása

Tavaly indult Magyarország történetének legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása. Három év alatt, 2025-ig 538 km-en kell a tönkrement burkolatot cserélni, ez az általuk üzemeltetésre, fenntartásra, fejlesztésre átvett pálya 43 százalékát érinti, szakmai zsargonban ezt szintre hozásnak nevezik. Ezek a munkák zajlanak már második éve.

A szintre hozás mellett 2023-ban megújult 106 híd és felüljáró, 140 pihenőben kiépítették a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét, elindították a pihenők épületeinek és környezetének megújítását. Faültetési programjuk során, 86 helyen, közel félezer csemetét ültettek.

2023-ban a főpálya 19 százaléka újult meg, plusz 110 híd és felüljáró, idén pedig újabb 19-20 százaléka kap új burkolatot (mintegy 4 millió négyzetméternyit).

A legtöbb felújítás az M3-son lesz

Idén márciusban az M7-en, három helyszínen, a Kőröshegyi völgyhíd, Balatonlelle és Becsehely térségében a terelések kiépítésével elindultak a szintre hozási munkálatok, és az M7-es tönkrement burkolat cseréjének előkészítő munkái is megkezdődtek.

(Az idei felújítások legnagyobb része egyébként az M3-as sztrádát érinti.)

Pihenőhelyek, új bútorok

A tervek szerint idén folytatódik a pihenők felújítása is, amely tavaly augusztusban indult el. 2025-ig pedig 50-60 csomópont esetében a vízelvezető-rendszereket, az esetleges rézsűcsúszásokat is rendbe teszik.

A pihenőhelyeknél cserélik az épületek gépészetét, a belső burkolatokat, a szanitereket, az ajtókat, a tetőket, megújulnak a külső homlokzatok is. Új bútorok kerülnek kihelyezésre és ahol szükséges a régi burkolat helyére is új aszfalt kerül a parkolókban és a pihenők útjain.

Minden szombaton kiteszik a saját honlapukon és a Facebook oldalukon a következő héten induló újabb munkákat, a felsorolásban a munkálatok tervezett befejezési időpontja is olvasható.

Azért tervezett az időpont, mert a marás után derül ki, hogy a mélyebb szerkezeti részekhez hozzá kell-e nyúlni, vagy sem. Ha kell, javítják azt is, ez viszont hatással lehet az időpontra. Szerencsére csúszás, az előre bejelentett időponthoz képest eddig sehol sem volt.

Minden munkával a lehető leghamarabb igyekeznek végezni.

A Liszt Ferenc reptér csomópont felújítási munkáival is például 9 nappal a tervezett határidő előtt végeztek, de a Kőröshegyi völgyhíd megemelése is a tervezett 6-8 óra helyett készen lett 2 óra alatt – húzta alá végezetül az Economxnak az MKIF kommunikációs vezetője.

Új autópályák és sztrádaszakaszok építésével is számol a koncessziós társaság:

  1. az M200-as – a korábbi M81-es – Komáromtól Sárbogárdig tart majd, az építése 2027 és 2030 között indul,
  2. megépíthetik az M8-as Sárbogárd és Kecskemét közötti szakaszát is, ami döntően befolyásolhatja az M0-s terheltségét,
  3. elkészül az M4-es még hiányzó, Kisújszállástól Berettyóújfaluig tartó része,
  4. az M3-as pedig eléri az országhatárt, és épül rajta egy új Tisza-híd is.