Póta újra egy győzelemre van attól, hogy kvótát szerezzen a párizsi játékokra

Eurosport Magyarország

Frissítve 19/05/2024 - 13:49 GMT+2

Póta Georgina a kieséses tábla második szakaszában is bejutott a négy közé az asztaliteniszezők szarajevói egyéni európai olimpiai selejtezőjén, így újra egy győzelemre van attól, hogy kvótát szerezzen a párizsi játékokra.

Póta Georgina

Fotó: AFP

A 39 éves, kétszeres Európa-bajnok magyar játékos szombaton is kvótáért játszhatott, akkor azonban öt szettben alulmaradt a brit Anna Hursey-vel szemben, így átkerült a tábla második szakaszába.
Ennek vasárnapi negyeddöntőjében a 18. helyen kiemelt luxemburgi Sarah De Nutte volt az ellenfele, aki egy körrel korábban az elsőként rangsorolt olasz Giorgia Piccolint búcsúztatta. Pótát az ötödik helyen emelték ki Szarajevóban, s a mérkőzés az esélyeknek megfelelően is alakult. Az első két szettet szorosan, a harmadikat már simábban nyerte a rutinos magyar játékos, majd a negyedikben, 7-7-nél időt kértek a luxemburgiak. Ez sem használt, Póta három mérkőzéslabdához jutott, s már az elsőt kihasználta.
A délutáni kvótameccsen a második helyen kiemelt portugál Jieni Shao lesz az ellenfele. Amennyiben kikap, még a bronzmérkőzésen is lesz lehetősége az olimpiai indulási jog kiharcolására.
Eredmény (az európai szövetség honlapja alapján):
egyenes kieséses tábla, 2. szakasz:
negyeddöntő:
nők:
Póta Georgina-Sarah De Nutte (luxemburgi) 4:0 (10, 10, 2, 7)
később:
kvótamérkőzés:
férfiak:
Szudi-Vladislav Ursu (moldovai) 15.00
nők:
Póta-Jieni Shao (portugál) 15.50
A bosnyák fővárosban 79 játékos - 36 nő és 43 férfi - állt asztalhoz.
A tornán öt-öt párizsi kvóta talál, illetve talált gazdára. A csoportkör után mindkét nemnél 24-en - a csoportok első két-két helyezettjei - kerültek az első kieséses táblára, innen a két döntős jutott indulási joghoz szombaton délelőtt (a finálét nem játszották le).
A délután rajtolt második táblán már csak 22-22 játékos küzdött, közülük vasárnap három-három asztaliteniszező szerez kvótát, a két döntős és a bronzmérkőzés győztese. A hatodik kontinentális kvótát a június 11-én nyilvánosságra kerülő világranglista legjobbja kapja.
A magyaroknak csapatban nem sikerült kvótához jutniuk, az Ecseki Nándor, Madarász Dóra vegyes páros viszont ott lesz Párizsban. Egyesben a szarajevói verseny mellett még a június 18-i ranglista kínál esélyt az indulási jog kiharcolására.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés