SZTÁR

Botrány a Vígszínházban, most Rudolf Pétert vádolják: „Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz ilyet”

A színházigazgatók élete sem fenékig tejfel. Mindig lesz, aki megbántva érzi magát, de kinek van igaza?

Megosztom
Link másolása

Most Székely Csaba drámaíró tárta fel, hogy micsoda furcsaságok zajlanak a színfalak mögött. A társadalmi megosztottságról szóló előadását tavaly, több hónapos előkészítő munka után törölték. A színház akkor így fogalmazott:

„A szövegkönyv első változatának leadási határideje május 1-je volt. Május 9-én volt az olvasópróba, amelyen a színművészek nem tudták a színházi szokásoknak megfelelően a darabot végigolvasni, ugyanis a szövegkönyv nem készült el,

csupán az első felvonás szövegkönyvének első tervezete.”

Székely Csaba most gyávaságnak nevezte, amiért az igazgató így döntött:

„Rudolf Pétert egész életemben tiszteltem, tehetséges színésznek tartom, éppen ezért az volt bennem, hogy szeretnék adni valamit neki, amitől szeretni fogják a színházát, új közönséget tud bevonzani, és olyan kritikai visszhangot kelt, amilyen eddig még nem volt. Ez a gesztus végül is nem valósulhatott meg.

Az, hogy teljesen ingyen végigdolgozol rabszolgatempóban három hónapot, majd kirúgnak egy hivatalos ügyvédi levéllel, és meg se beszélik veled, hogy miért, szerintem egyáltalán nem elegáns, így nem lehet bánni egy emberrel, ezt nem lenne szabad”

- fogalmazott a Blikk szerint a szerző. Így folytatta:

„Azt mondta, én azelőtt írtam ki a Facebookra, hogy ez az előadás nem fog megvalósulni, mielőtt ő úgy dönthetett volna, hogy esetleg elhalasztja. Az az igazság ezzel szemben, hogy

én csak azután tettem ki ezt a posztot a Facebookra, miután a színház ügyvédeitől megkaptam a hivatalos leveleket, hogy nem lesz előadás. Hazugság, amiket állít, és nem értem, hogy miért tesz ilyet.

Mi a humanizmus szellemében dolgozunk, az emberiességet terjesztjük a világban, ez az egyik feladatunk, és ha valaki ez ellen vét, nem biztos, hogy alkalmas a színházvezetői posztra”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Tompos Kátya édesanyja: „Az egész életem arról szólt, hogy a lányomnak jó legyen”
Valentina, Tompos Kátya édesanyja Moszkvából költözött Magyarországra, végül tragikus okokból egyedül nevelte fel lányát.

Megosztom
Link másolása

Tragikus hír rázta meg a művészvilágot: pénteken, mindössze 41 éves korában elhunyt Tompos Kátya. A káprázatos tehetséggel és szépséggel megáldott színésznő egy ritka daganatos betegség áldozata lett. Évekig titkolta állapotát, két évvel ezelőtt teljesen vissza is vonult a nyilvánosságtól. Döntése okát sokáig homály fedte, egészen a legutóbbi időkig senki sem tudta, miért döntött így.

Egy korábban készült interjú most új értelmet nyer. A Meglepetés magazin beszélgetett Kátyával és édesanyjával, Valentinával, ahol közösen meséltek életükről. Kátya gyermekkora, pályaválasztása és szeretetteljes családi háttere most még meghatóbbá válik.

Tompos Kátya édesanyja, Valentina ez előtt a beszélgetés előtt még sosem szerepelt magyar újságban, ez a helyzet teljesen új volt számára. 2018-ban mégis adott egy közös interjút:

„Nagyon különbözőek vagyunk. Anyukám szereplős a magánéletben, én a hétköznapokban inkább elbújok és köddé válok, a színpadon élem ki magam”

– vallotta Kátya, az édesanyja pedig gyorsan megjegyezte: „Tűz és víz, szokták mondani ránk.”

Valentina, aki Moszkvában született, orosz akcentussal beszél: „Idén már 38. éve élek Budapesten. A magyar férjem, vagyis Kátya édesapja révén kerültem ide.

A férjem az egykori Szovjetunióban tanult. Később Moszkvában volt kiküldetésben, ott ismerkedtünk meg és házasodtunk össze, amikor pedig lejárt a férjem szerződése, Budapestre költöztünk. Kátya már itt született,

de nekem fontos volt, hogy a lányom oroszul is megtanuljon, ezért otthon mi mindig oroszul beszélgetünk. Meg akartam őrizni az identitásomat, Kátya pedig szereti használni ezt a szép nyelvet.”

A színésznő azt mondta, nagyon sokat köszönhetett az édesanyjának, mert kiváló érzékkel terelgette őt a művészi pálya felé. „Anyukám kiskoromtól sokat mesélt nekem, megszerettette velem a szépirodalmat, a filmeket és az orosz népdalokat.”

Valentina így mesélt a lányáról:

„Amikor megszületett Kátya, próbáltam megmutatni neki azt az utat, ami engem érdekelt. A lányom visszahúzódó, csendes, de érdeklődő volt. Bár a saját orosz családom távol élt tőlem,

Kátyában megtaláltam mindazt, amiért érdemes volt itt maradnom. Az egész életem arról szólt, hogy a lányomnak jó legyen.

Próbáltam neki mindent megadni, hogy ne érezze, csonka családban nő fel.

Mi egymásból merítettünk erőt, hiszen Kátya 6 éves volt, amikor az apukája meghalt, és a lányommal ott maradtunk ketten, egymásnak”

– mondta Valentina, aki úgy hitte, a lánya nem véletlenül lett az, aki.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Megrázó részleteket árult el Básti Juli, aki még el tudott búcsúzni Tompos Kátyától
A színésznő csütörtökön látogatta meg Tompos Kátyát.
Sassy - sassy.hu
2024. június 01.


Megosztom
Link másolása

Az egész hazai sztárvilágot megrázta Tompos Kátya halálhíre. A színésznő 41 éves korában, hosszan tartó betegség után hunyt el péntek hajnalban.

Básti Juli, aki még a Nemzeti Színházban kötött barátságot Tompos Kátyával, csütörtökön volt lehetősége elbúcsúzni tőle.

„A férjemmel együtt mentünk be a kórházba elbúcsúzni tőle. Tudtuk, hogy közel a vég, már nem volt magánál, alig kapott levegőt, morfiumot adtak neki, mert nagy fájdalmai voltak.

Emberfeletti küzdelmet vívott az elmúlt öt évben. Orvos párja tudása segítette a harcban és rengeteg barátjának, ismerősének szeretete. A Centrál is minden erejével mellette állt” – mondta el a Blikknek Básti Juli.

A színésznő szerint Tompos Kátya pontosan olyan ember volt, mint amilyennek a közönség is megismerhette, amikor a szerepein kívül a színpadon rámosolygott a nézőkre.

„Igazi angyalka volt, akit mindenki szeretett. Elementáris ereje volt akármit csinált. Mindenkinek csodálatos, erős élményt adott, akár énekelt, akár játszott, vagy verset mondott, felejthetetlen volt. Visszahúzódó, de egyben huncut, jókedvű és humoros lány volt, igazi zseni. Soha nem fogjuk elfelejteni.

Kátya nem akarta a nyilvánosságra hozni a betegségét, de tavaly nyár óta állami segítséggel már külföldön próbálták gyógyítani, végül az úgynevezett támogató kezelések finanszírozására indult meg a nyilvános gyűjtés. Kiderült, amit úgyis tudtunk, hogy mindenki mennyire szereti őt ”

– tette hozzá a Kossuth-díjas színésznő.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Szakított Szegedi Fecsó és barátnője, mindössze 6 héttel második gyermekük születését követően
Úgy tűnik, Beánál betelt a pohár.
K.O. - sassy.hu
2024. június 01.


Megosztom
Link másolása

Géczi Beatrix Facebook oldalán tudatta a hírt követőivel, hogy ő és Szegedi Fecsó többé nem alkotnak egy párt - szúrta ki a Blikk. A párosnak egyébként április közepén született meg második közös gyermeke.

„Kedves mindenki! Szegedi Fecsóval különválnak az útjaink... Sajnos a buli, a pia fontosabb neki, mint a gyerekei. Nem tűrök tovább! Itthon vagyok a hathetes babánkkal, aki a kórházból jött haza... De apucinak fontosabb volt lejáratni”

- kezdte a bejegyzést.

Fecsó jelenleg éppen Franciaországban forgatja az RTL új kaland-realityjét, valószínűleg ez is közrejátszott a szakításban, ugyanis mindeközben nagyobbik fiuk, Elliot nemrég megbetegedett és kórházba került. Bea ezt is leírta a posztba, hozzátéve, hogy ő így nem lenne képes elutazni.

„Melyik szülő tud ilyenkor nevetni, jól érezni magát? Aki képes elutazni és itt hagyni a hathetes babáját, aki egy hétig kórházban volt, és még le is járat... az viselje a következményeit!

A gyerekek az elsők, bármi is történjen. De, Fecsó, te érezd jól magad, amíg én a beteg fiaiddal itthon szenvedek. Nem kívánom senkinek azt, amit az elmúlt hetekben átéltem! Apuci meg egyszer bejött a kórházba a hat nap alatt... Volt más dolga biztos” - írta.

Via: Femina


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Durva, hogy néz ki most Chris Evans, nem fogod felismerni!
Meglepően megváltozott a színész, nem ezt vártuk tőle.

Megosztom
Link másolása

Chris Evans teljes dizájnváltáson esett át, mint egy egyetemi tanár, szemüvegben, kinyúlt kardigánban érkezett új filmje, a Materialisták forgatására. Egy cseppet sem emlékeztet már Amerika Kapitányra.

A 42 éves színészt a New York-i forgatáson tűnt fel. A forgatás április végén kezdődött és Evans-t május elején már látták egyszer, amint megcsókolta szereplőtársát, Dakota Johnsont.

Bár Evans ritkán azért hord szemüveget, az nem világos, hogy a megjelenése most a karakterének szól-e vagy sem. A férfi még február elején írta alá a Materialisták című film szerződését,

Dakota Johnson és Pedro Pascal oldalán. A forgatást gyorsan el is kezdték, kíváncsian várjuk, mi lesz ebből a szerelmi háromszögből.

Végre most egyszer érthető, ha Dakota nem tud választani a két pasi között.

A képeket itt lehet megnézni.


Megosztom
Link másolása