Logisztika

További vonatokra éhes a Csalagút – riválist kaphat az Eurostar

A jelenleginél akár két és félszer több vonat is áthaladhatna a Brit-szigetet az európai szárazfölddel összekötő Csatorna-alagúton (Channel Tunnel), de ehhez az érintett vasútvállalatoknak költséges fejlesztéseket kellene végrehajtaniuk. A Csalagút üzemeltetője, a Getlink ezért megtérítené a ráfordításaik egy részét.

A következő öt évben 50 millió eurót szán a La Manche alatt haladó Csatorna-alagút (Csalagút) üzemeltetője arra, hogy újabb vállalatokat ösztönözzön további vonatokat indítására az alagúton keresztül. A Brit-szigetet az európai szárazfölddel összekötő létesítményen át ugyanis naponta akár ezer vonat is közlekedhetne, de csak mintegy 400 veszi igénybe.

Ezek jellemzően az Eurostar szerelvényei, tehát e társaság kapna riválisokat, ha beválik az a terv, amelyről a Financial Timesnak nyilatkozott a Getlink vezérigazgatója az Euronews tallózása szerint. Yann Leriche elmondta, hogy az alagútban még csúcsidőben is sok hely van, ezért a Csalagútban több nagy sebességű személy- és tehervonat is közlekedhetne.

Riválist kapna az Eurostar

Cége az 50 millió eurót azért adja a vele megállapodó vasútvállalatoknak, hogy ellentételezze az új járatok indításának magas, kezdeti kiadásait. E pluszköltségek amiatt merülnek fel, hogy az alagút szigorú biztonsági előírásainak csak úgy lehet megfelelni, ha a vonatokon átalakításokat végeznek. 

Yann Leriche szerint a legnagyobb költségnövelő akadályok közül néhányat elhárítottak, és csökkentették a költségeket,

miután az Alstom új TGV-szerelvényei áthaladhatnak az alagúton. Az üzemeltető reméli, hogy az Eurostar jelenlegi Londonból Párizsba, Brüsszelbe és Amszterdamba tartó útvonalain felül négymillió utasútra lesz kereslet Németországból és Svájcból.

Yann Leriche arról számolt be, hogy már legalább öt cég fontolgatja komolyan, hogy új személyvonat-szolgáltatást indít a Csalagúton. Köztük  

  • Sir Richard Branson Virgin Groupja,
  • a Heuro holland startup,
  • az Evolyn spanyol vezetésű projekt, amelyet a milliárdos Cosmen iparoscsalád támogat,
  • és a Mobico brit multinacionális tömegközlekedési vállalat befektetője.
A Csalagút sokkal több vonatot is fogadna / Fotó: AFP

Hozta tavaly a pénzt a Csalagút

A Getlink korábbi neve Groupe Eurotunnel volt. A Getlink a Csatorna-alagutat, valamint a személy- és a teherautó-transzferre szakosodott LeShuttle infrastruktúráját kezeli és üzemelteti. Honlapja szerint tavaly 1,829 milliárd eurós bevételt ért el, ebből 1,121 milliárd euró (8 százalékos növekedéssel) a Csalagút üzemeltetéséből keletkezett.

Az Eurostar forgalma 29 százalékkal nőtt, és 10,7 millió utast jelentett a Getlink számára. Az említett Evolyn és Heuro már be is jelentette, hogy a Csatorna-alagúton keresztül új nagy sebességű személyszállító szolgáltatásokat kíván indítani London és a kontinentális Európa között.  

A Getlink meg kívánja teremteni annak feltételeit, hogy 10 éven belül megkétszereződjön az Európa és az Egyesült Királyság közötti közvetlen nagy sebességű összeköttetések száma a Channel Tunnelen keresztül. Ezt úgy érné el, hogy az új szolgáltatások forgalomba hozatali idejét 10 évről 5 évre csökkentené.

 

 

Getlink Eurostar Csatorna-alagút Párizs Csalagút
Kapcsolódó cikkek