Turizmus

Sorban állnak a magyarok az Adria IC-jegyekért

Már a jegyek fele elkelt a június 18-tól szeptember végéig közlekedő Adria InterCitykre.

A MÁV-START egyik éjszakai járata, az Adria InterCity oly népszerűvé vált az elmúlt években, hogy idén két hónappal az elővételi jegyértékesítés indulása után már közel hétezer jegy fogyott el, amely a tavalyi összes jegyeladás, azaz a közel 14 ezer jegy felét teszi ki. 

Kép: MÁV-Start

A június 18. és július vége között induló Adria IC-k foglaltsága a fekvőhelyes részben 90 százalék körüli, míg a hálókocsiknál ez az arány 65 százalékos. A kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel a MÁV-START úgy döntött, hogy már a június 18-i indulástól tervezi plusz fekvőhelyes kocsi beállítását. A horvát tengerpartot Budapesttel összekötő járatuk szeptember 30-ig heti 3 alkalommal közlekedik háló-, fekvőhelyes és étkezőkocsival.  

Azok, akik a nyáron vonattal utaznának az Adriára, augusztusra vagy szeptemberre még akár kedvezményes jegyeket is találnak.

Az Adria InterCity Split központjába érkezik, az óváros és a kikötő közvetlen szomszédságába. A 789 kilométeres táv nagy részét át lehet aludni, így az utazás nem fárasztó a család, a társaság egyetlen tagja számára sem. 

 

 

Adria InterCity éjszakai MÁV-START Split fekvőhelyes
Kapcsolódó cikkek