Teszteltük: így működik az üvegvisszaváltási rendszer

2

Az idén januárban elindult kötelező visszaváltási rendszerben lehetőségünk van pénzre váltani a kiürült fém, műanyag és üveg italcsomagokat. A valódi pénzesőre azonban még várnunk kell, mivel nem mindegyik palackra jár visszaváltási díj.

Gyerekkorunkban az üres üvegek visszaváltása volt az egyik legjobb zsebpénzforrás, ha megkaphattuk az azokért járó összeget. Felnőttként is jól jönnek az így kapott forintok, de már az is számít, hogy a környezetünkben minél kevesebb legyen a hulladék. Ehhez pedig az is szükséges, hogy ne tekintsük értéktelen, eldobható szemétnek az italcsomagolásokat.

Kíméli a környezetet az üvegvisszaváltási rendszer

Ez volt a fő célja annak, hogy az idei év elejétől bevezették a betétdíjat, amit vásárláskor ki kell fizetnünk a kasszánál. Ezt csak akkor kapjuk vissza, ha elvisszük a palackokat valamelyik visszaváltó helyre.

Teszteltük az üvegvisszaváltási rendszert
Teszteltük az üvegvisszaváltási rendszertKovács Eszter

Ebben a rendszerben a 2024. január 1. után forgalomba hozott kötelezően visszaváltási díjas termék után 50 forintot kell fizetni vásárláskor. Ezt kapjuk vissza, ha az üres palackokat visszaváltásra alkalmas állapotban – vagyis nem tömörített, olvasható vonalkóddal – egy gépi vagy kézi visszaváltási pontra visszaviszünk. 

A műanyag, fém vagy üveg alapanyagú és 0,1–3 literig terjedő űrtartalommal bíró termékek lehetnek kötelezően visszaváltási díjasok.

A tej alapú italtermékek csomagolásai, a csekély mennyiségben forgalmazott italok palackjai, valamint a speciális alakú csomagolások nem visszaválthatóak.

„Ne várd, hogy pénzt adjon a gép, ha nem fizettél érte”

Az utóbbi évtizedekben a legtöbben csak a szemetet gyarapítottuk az üres palackokkal. Az új visszaváltási rendszerrel azonban – főként, ha idővel egyre több lesz az olyan csomagolás, amiért pluszpénzt számítanak fel eladáskor – gondoskodnak ezek újrahasznosításáról.

Bár ez a rendszer januártól működik, viszonylag frissnek számít, ezért sokan még mindig kérdően néznek az egyre több üzletben kihelyezett visszaváltó gépekre. Kipróbáltuk, hogyan működnek.

Kipróbáltuk az üvegvisszaváltó rendszert
Kipróbáltuk az üvegvisszaváltó rendszertKovács Eszter

Egy nagy táska üres flakonnal érkeztünk az egyik közepes nagyságúnak számító élelmiszerboltba. Mindegyik italfélét idén vásároltuk.

Az automata használata egyszerű, minden tennivalót pontosan leír, így nem annak a hibája volt, hogy üres kézzel távoztunk onnan.

A gépbe a leírás szerint elkezdtük belerakni egyenként a palackokat és üvegeket. Már a sokadikat „köpte” vissza, mikor mellénk állt egy ott dolgozó, és vidáman közölte, hogy „ha nem fizettek betétdíjat, akkor ne várják, hogy pénz adjon a gép”.

Amiért nem fizetünk betétdíjat, azt nem fogadja el az üvegvisszaváltó automata
Amiért nem fizetünk betétdíjat, azt nem fogadja el az üvegvisszaváltó automataKovács Eszter

Elmondta azt is, amit elvileg már tudnunk kéne, hogy kizárólag azokat a palackokat veszi be, amin olyan vonalkód szerepel, ami már tartalmazza azt, hogy fizettünk érte betétdíjat. Ez a palackon is jól látható helyen van, ezt a jelet kell keresni:

Ez a minta jelzi, ha egy üveg, palack visszaváltható (forrás: mohu.hu)
Ez a minta jelzi, ha egy üveg, palack visszaváltható (forrás: mohu.hu)

A rengeteg palack között egyetlen logóval ellátott műanyag italcsomagolást sem találtunk. Az ott dolgozó elmondta, hogy ez nem meglepő, mert még mindig kevés van ezekből. Tapasztalata szerint körülbelül április végétől, május elejétől kezdett érkezni hozzájuk néhány visszaváltható csomagolás.

Július 1-jétől jön a változás a visszaváltási rendszerben

Mivel még csak néhány hónapja működik hazánkban ez a fajta visszaváltási rendszer, idő kell ahhoz, hogy a termékek többségére rákerüljön a visszaváltható jel. Jelenleg a polcokon mindkét fajta termék szerepel, találhatunk betétdíjasokat és anélkülieket is, bár utóbbiakból még jóval több van. Amíg kiárusítják ezeket, addig kevéssé lesznek kihasználtak a visszaváltó automaták.

Ezt azonban nem lehet elhúzni a végtelenségig. Egy 2021-es adat szerint a vizsgált 27 európai országból Magyarországon volt a legmagasabb a nem újrahasznosított egyszer használatos italcsomagolások egy főre jutó mennyisége. Az Európai Unió célja, hogy a visszagyűjtés aránya az üveg, PET és alumínium termékkategóriában néhány év alatt elérje a 90%-ot, és ezzel csökkenjen a környezeti terhelés.

Az üvegvisszaváltás célja, hogy csökkenjen a hulladék
Az üvegvisszaváltás célja, hogy csökkenjen a hulladékSally Anscombe / Getty Images Hungary

A szabály szerint a 2024. július 1-től a kötelező visszaváltási rendszerbe tartozó termékek körébe sorolható italok már csak a MOHU által lefolytatott regisztráció után hozhatók forgalomba. 

Vagyis ettől az időponttól kezdve a gyártók kötelesek lesznek feltüntetni a szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon. Ez azzal is együtt jár, hogy ezeknek az italoknak az ára megemelkedik a betétdíjjal.

Ha arról olvasnál, hogy a szomszédos Romániában milyen visszaélések történtek a visszaváltó automaták kapcsán, kattints ide!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek