Nincs erős Magyarország erős Európa nélkül. Magyarország érdekében olyanokra kell szavazni a június 9-i EP-választáson, akik hisznek egy erős Európában, akik ezért dolgoznak – hangoztatta a DK-MSZP-Párbeszéd kampányrendezvényén Dobrev Klára, a választási szövetség EP listavezetője szombaton, Szombathelyen.

Azokra szavazzanak, akik nem árulnak "zsákbamacskát", hanem vállalják a véleményüket, vállalják a programjukat, és utána számon is lehet őket kérni, hogy mit teljesítettek – ajánlotta hallgatóságának.

Szavazzanak az ellenzék legnagyobb és legszervezettebb politikai közösségére, a szociáldemokraták és zöldek közösségére, és leváltjuk Orbán Viktort és rendszerét

- hangoztatta.

Dobrev Klára úgy fogalmazott: a Fidesz 14 éve nem hajlandó semmi mást mondani, mint azt, hogy folytatjuk. Nem hajlandó sehol megvitatni, hogy mit akar tenni a fizetésekkel, a nyugdíjakkal, a környezetvédelemmel.

A magyar bérek és a magyar nyugdíjak kevesebbet érnek, mint a lengyel, a szlovák vagy éppen a román, ma ott tartunk, hogy szinte minden szomszédunknál jobban élnek az emberek

- mondta.

Hozzáfűzte: "2010 előtt egy olyan pályán volt ez az ország az Orbán-kormány előtt, hogy egyre jobban gazdagodik. 2010 óta, amióta Orbán kormányoz minket, a kiszolgáltatott munkaerő és az elüldözött magyar munkaerő országa lettünk".

Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Holdról is látszik

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője, a DK, az MSZP és Párbeszéd európai parlamenti listavezetője beszédet mond a DK, az MSZP és Párbeszéd közös kampányrendezvényén a szombathelyi Agora Savaria Filmszínházban 2024. május 18-án. MTI/Katona Tibor

Dobrev Klára kampánybeszédében az európai minimálbér bevezetését szorgalmazta Magyarországon, valamint azt ígérete, hogy az európai minimál nyugdíj megalkotásáért dolgozik majd, valamint a már létező globális "multiadó" az összes milliárdosra való kiterjesztését tűzte ki feladatként.

Elmondta, a magyarok biztonságát egyedül az tudja garantálni, hogy az Európai Uniónak és a NATO-nak vagyunk a tagjai, s történelmünk során soha nem látott hatalmas haderő véd minket. Ha bárki megtámadna bennünket, akkor egy emberként kellene, hogy jöjjenek a segítségünkre, és jönnek is; noha szerencsére soha nem történt ilyen.

Szavai szerint viszont az a politika, amit "Orbán Viktor művel", az egész Európát fenyegeti. A miniszterelnök az, aki "állandóan a békéről papol" és "szembe hazudik", egyedüliként vétózta meg az ukránok béketervét.

Dobrev Klára a kampányendezvényen kijelentette azt is, hogy az ellenzék tagjai a jelenlegi választási rendszerben összefogásra vannak kényszerítve.

Aki ellenzékinek mondja magát, az Orbán rendszerét akarja leváltani. Aki az ellenzéket akarja leváltani, azt másnak hívjuk

- közölte.

Barabás Richárd, a Párbeszéd társelnöke szerint önmagában már az is "győzelemnek" számít, hogy létrejött a "szociáldemokraták és zöldek" választási szövetsége.

"Azért kell a szociáldemokraták és zöldek szövetségére szavazni, mert mi hiszünk az átláthatóságban, azért mert mi hiszünk abban, hogy ebben az országban mindenkit meg kell védenünk, a gyerekeket éppúgy, mint az időseket és a rászorulókat" – mondta.

Hozzátette: Magyarország csak akkor lehet sikeres a XXI. században, ha nem elhanyagoljuk a "zöld átállást", hanem mielőbb teszünk érte, csak akkor lehet sikeres, ha a leszakadó régiókat is felzárkóztatjuk.

Tüttő Kata, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje a kampányrendezvényen úgy fogalmazott: "egy szocialista kormány vitte be az országot az unióba, nekünk dolgunk van azzal, hogy Magyarország tagja maradjon az Európai Uniónak" – mondta.

Kiemelte, hogy amikor erős Európáról beszél, erős önkormányzatokat is ért alatta, egy olyan Európát, ahol minél több kérdést, a helyi közösségekben dönthetnek el.

Forrás: MTI

118 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Győzelemnek számít a választási szövetség...tényleg???
"és leváltjuk Orbán Viktort és rendszerét" Tényleg???
Szégyellhetik magukat mind. Hittünk, bíztunk, melléjük álltunk.
És semmi...most ahogy veszélybe kerültek életre keltek és megy a szövegelés.
Óriási csalódásom.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
Te ezek tényleg elhiszik, hogy Orbán békepárti? 14 éve tartanak hatalmon tolvaj bűnözőket. Ne legyenek nagyok az elvárásaid. Orbán 100 x annyi energiát fordít fasiszta / NÁCI ugatásra/Hazudozásra/ Putyin parancs végrehajtásra , mint a kormányzásra . Meg is látszik az eredményen,: Infláció , adósság , hiány , Elqúrás, vendégmunkás áradat , kínai valag kinyalása, EU pénz elmarad, ... ez meddig mehet tovább?!
x.com/i/status/1792585609929752613
Miniszterelnök úr erős üzenetet küldött a béke jegyében. Csak a béke! Szeretkezz ne haborúzz!
x.com/Skorpiooh/status/1792639955564396645/photo/1
Eladott Ország
Béketábor, dollár, világháborúzni akaró amerikaiak. Hát nem sokat változott az orosz/magyar propaganda 72 év alatt! Közbeszerezve! Nemcsak Schmidt Pál tud ám másolni a pedofidesz tagjai közül. Rákosi Mátyás beszéde az Országgyűlés 1952 december 15-i ülésén.
x.com/csorike1520/status/1792546075770753343/photo/1
Menőmanó
@Eladott Ország: Nincs új a nap alatt.
Dr. Proktor
A DK nem mondja - csinálja! Közeledik a következő bukta, mivel az önismeret nem erősségük...
LászlKovács
@Horizont: Ezzel mit akarsz mondani, azt, hogy " folytatjuk"? Remélem nem, és te is le akarod váltani orbánt és bandáját, és visszaszrezni az ellopot pénzt és vagyontárgyakat!
Horizont
@LászlKovács: melyik kommentemből gondolod, hogy nem akarom leváltani orbánt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.