promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megszagolt egy út menti virágot, rosszul tette, szörnyű következményei lettek a cselekedetének
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem várt hatása volt a hétköznapinak tűnő virágnak.

Egy Tiktoker és a barátja a saját bőrükön tapasztalták meg, hogy nem minden arany ami fénylik, vagyis esetünkben inkább azt, hogy nincsen rózsa tövis nélkül. Alaposan megszaglásztak ugyanis egy ártalmatlannak tűnő útmenti virágot, ám ami azután következett, arra kicsit sem voltak felkészülve.

Walter Hagen profi golfozó annak idején azt javasolta, hogy szagoljunk meg minden virágot sétáink során. Ezzel nyilván arra szeretett volna utalni, hogy maximálisan élvezzük ki az élet apró örömeit amíg lehet. Azonban vigyázni kell, mert bizony

nem minden virág az, aminek mutatja magát.

Ezt tapasztalhatta meg a saját bőrén a kanadai tiktoker és énekeső, Raffaela Weyman is. A lány és legjobb barátja épp los angelesi vakációjukat töltötték, és egyik házibuliból épp egy másikba igyekeztek. Út közben felfigyeltek néhány szép, sárga virágra, és képtelenek voltak ellenállni: le kellett szakítani majd kellett szagolni őket. Később aztán egy életre meg is bánták, hogy ezt megtették, mivel mint kiderült, a virág nem rózsa volt, hanem a hangzatos nevű Angyaltrombita. Ez a hírhedt virág ugyanis köztudottan szkopolamint tartalmaz, ami egy erős narkotikum, és

súlyos hallucinációkat idéz elő.

A szkopolamint az ördög leheletének is nevezik az erőteljes pszihotikus hatása miatt.

Egy német tudós Albert Ladenburg fedezte fel a hatóanyagot 1880-ban. Ezt követően  pedig kihallgatások során kezdték el hasznosítani, egészen pontosan igazságszérumként. Később a hidegháború során is fontos szerepe volt, szintén információszerzés céljából alkalmazták az elfogott kémeknél, hogy azok kitálaljanak minden féltve őrzött titkot. Rafaelanak és barátjának azonban állításuk szerint

fogalmuk sem volt róla, hogy egész pontosan mivel állnak szemben.

A Tiktoker énekesnő a következőképp nyilatkozott az ügy kapcsán:

“Én és a legjobb barátom megpillantottuk ezt a virágot, nagyon megtetszett, ezért leszedtük és szagolgattuk. Majd mire megérkeztünk a barátunk születésnapi bulijára, annyira be voltunk állva tőle, hogy egyszerűen haza kellett mennünk.” 

Raffaella hozzátette, hogy ez a virág nem őshonos Kanadában, így elsősorban ez vonzotta oda a figyelmüket. A tartalomgyártó az eset után megfogadta, hogy többet nem fog megszaglászni random virágokat az út szélén, maximum akkor, ha először rákeresett, hogy pontosan mi is az a virág.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás