• Jó hangulatban telt Falusi Mariann és Weisz Viktor igali koncertje, még a gyógymedencébe is beugrottak az énekesek.

  • Sok fürdőben tartanak programokat a hosszú hétvégén.

A heti programajánlónkban említettük, hogy a pünkösdi hétvégére sztárfellépőkkel készül az Igali Gyógyfürdő. Szombat délután Falusi Mariann és Weisz Viktor adott koncertet a gyógymedencénél. A fürdő beszámolója szerint ez olyan jól sikerült, hogy a koncert végén Falusi Mariann és Weisz Viktor a medencébe is beugrottak (szó szerint), és ott még egy közös dalt is elénekeltek.

Az igali jódos-brómos gyógyvíz egyébként gyulladáscsökkentő, keringésjavító, a fizikai és szellemi teljesítőképességet javító, stresszoldó hatással is rendelkezik. Így nem jár rosszul az, aki beleugrál.

Vasárnapra pedig ugrálóvárral, trambulinnal, arcfestéssel, lufihajtogatással, népi játékokkal is készül a fürdő, 10 éves kor alatt ingyenes lesz a belépés. 16 órától pedig Peter Sramek lesz a sztárfellépő.

Falusi Mariann az Igali Gyógyfürdőben

A pünkösdi hétvégére az Igali Gyógyfürdő összes medencéjét megnyitották, de az ország számos más termálfürdője is medencenyitásokkal készült ezekre a napokra. Például a Bükfürdő Thermal & Spa több újabb szabadtéri medencéjét is megnyitotta a napokban, köztük a „Szív” gyógymedencét. A Zalakarosi Fürdőben a hétvégén nyitva van a strandi gyermekvilág, a családi csúszdapark, az adrenalin csúszdapark és az 5-ös számú családi medence is.

A hajdúszoboszlói Hungarospa strandján a tradicionális strandrész összes medencéjét megnyitották, ami jó idő esetén a pancsoló- és a tanmedencével is kiegészül. Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn pedig már a Parkfürdő családi és gyermek medencéje is üzemel.

További pünkösdi medencenyitásokról itt olvashat.