A kisautó, a ropi után Vitézy Dávid is beszállt a méricskélésbe

2024.05.18. 20:23
Vitézy Dávid, az LMP főpolgármester-jelöltje szombati sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy a minőségi városi élethez szükséges zöldfelület mennyire kevés Budapesten, ezért a jövőben mindenképp nagy hangsúlyt kell erre fektetni. Elmondása szerint amennyiben a budapestiek bizalmat szavaznak neki, akkor főpolgármesterként egy ötpontos zöldítési programmal próbál meg a helyzeten javítani.

Vitézy Dávid egy sajtótájékoztató keretében hívta fel a figyelmet, hogy fejenként legalább 9 négyzetméternyi zöldfelületre volna szükség a minőségi városi élethez az Európai Bizottság és az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint, ami Budapesten ma csupán 6 négyzetméter; a hiányzó mennyiség 5 városligetnyi terület – írja az MTI.

Vitézy Dávid a 101 pontos főpolgármesteri programjában vállalta, hogy fokozatosan növelni kezdik a parkok területét, majd a következő évtizedben elérik, hogy az ajánlás szerinti zöldfelület jusson mindenkinek Budapesten.

Kijelentette, hogy a hiányzó terület óriási, ezért a jelenlegi közparkok rekonstrukciója mellett szükség van újak létrehozására is.

Kitért arra, hogy a Népligetet viszonylag kevés pénzből sokkal jobbá, szebbé, élhetőbbé lehetne tenni. Kijelentette, hogy ma a Népliget számos közbiztonsági problémával terhelt, az esti órákban nem a legbiztonságosabb helye Budapestnek. Utalt a Népliget járműforgalom elől lezárt széles, fölösleges aszfaltfelületeire, amelyek jelentős részét zöldíteni kellene. Létre lehetne hozni egy új futókört, városi fitneszparkokat. Az sem ártana – jegyezte meg –, ha lehetne itt vásárolni egy kávét vagy egy fagyit, mert ma lényegében nincs vendéglátó-kínálata a parknak.

Beszélt a népligeti planetáriumról is, amivel kapcsolatban megjegyezte, szeretné elérni a kormányzatnál, hogy az újranyitásával elkezdjenek foglalkozni. Ez az intézmény ugyanis összvárosi szinten vonzó, a szabadidős kínálathoz és a tudományos ismeretterjesztéshez is fontos létesítmény.

A főpolgármester-jelölt mindezt példának szánta arra, hogy érzékeny hozzáállással, a jelenleg is meglévő szakmai tudással hogyan tudna egy városvezetés a mainál többet tenni azért, hogy Budapest felzárkózzon az európai uniós ajánlásokhoz.

A zöldítés eddig ki nem használt lehetséges módszereit öt pontban sorolta fel a főpolgármester-jelölt.

  1. A Városligettel kezdte, ahol sok feleslegesen körbekordonozott terület van, ami visszazöldítésre alkalmas, valamint meg kell szüntetni az M3-as autópálya Kós Károly sétányra ömlő átmenő forgalmát, ezt a területet is zöldíteni lehet.
  2. A Városmajorról szólva megállapította, hogy ott is jelentős bővítésre volna lehetőség, és Lázár Jánossal szemben, aki azt mondta, „soha”, ő főpolgármesterként mindent el fog követni azért, hogy a Városmajor kibővítése megtörténjen.
  3. Az új parkok létesítési lehetőségeiről szólva a csepeli közparkot emelte ki, ami ma elhagyott raktárépületek, rozsdaövezetek és egy eperföld határán található 30 hektáros terület. Bár szerinte ez nem egy ciklus alatt teljesíthető feladat, de legalább el kell kezdeni. Itt szeretné a vidámparkot is létrehozni, ha talál rá üzemeltetőt.
  4. Rákosrendezőre térve elmondta, hogy mélységesen nem ért egyet azzal, hogy ezt a területet maxi-Dubaj létesítésére a kormány arab befektetőknek átadja. Szerinte Rákosrendezőn a ma fölhagyott vasúti vágányok helyén szükség volna egy új, városi jelentőségű közparkra, amely Rákospalotát, Újpalotát, Zuglót és Angyalföldet tudná kiszolgálni.
  5. Ötödik zöldítési lehetőségként az úgynevezett lineáris parkokról beszélt, amelyeket megszüntetett vasútvonalak helyén alakítanának ki. Szerinte több példa van már rá a világban, Budapesten is létesülhetne ilyen a Józsefvárosi pályaudvar területén, a mai vágányok mentén, ami Józsefváros történelmi részét egy zöldfolyosóval köthetné össze a Népligettel. Hasonló összeköttetésre volna lehetőség a Nyugati pályaudvar felől a rákospalotai közparkig.