Hirdetés
. Hirdetés

Az ügyfélélmény áll a második okosforradalom középpontjában

|

Új üzleti modellhez ügyvezetőt igazol és jövőképző üzletággal bővül a szoftverfejlesztő Attrecto.

Hirdetés

Üzleti értékteremtés új technológiák révén, újraértelmezve és kibővítve a szoftverfejlesztést - ezt a lépést tette meg az Attrecto Next Tech Digital Solutions azzal, hogy oktatási üzletággal bővítette portfólióját a vállalati innovációval és vezetőképzéssel foglalkozó Spark Institute beolvadásával, valamint új ügyvezetőt igazolt a McKinsey-nél és nagyvállalatoknál digitalizációval foglalkozó Somogyi Imre személyében. Az Attrecto a hazai és nemzetközi piac szereplőit - az üzleti modelleket gyökeresen felforgató - AI-vezérelt új korszakra készíti fel.

Az Attrecto megújulásának oka egyértelműen az, amit a cég szakemberei úgy hívnak: a most zajló második okosforradalom, amelyet az AI fémjelez. A mesterséges intelligencia alkalmazása berobbant a cégek életébe is, olyannyira, hogy mára. nem pusztán technológiaváltásról, hanem teljes paradigmaváltásról beszélünk.

"Azt szoktuk mondani, ez olyan, mint 30-40 évvel ezelőtt a számítógépek és a szoftverek elterjedése volt: teljesen új perspektívák nyíltak, újra kellett tanulni és tanítani a vállalati működést" - mondta Kiss Gergely, az Attrecto egyik alapítója.

"Az első okosforradalom nyilvánvalóan az okostelefonok és okoseszközök megjelenése volt. A nagy nyelvi modellek (ilyen a ChatGPT) megjelenése és elterjedése éppen ekkora bummot jelent. Közismert, hogy a ChatGPT-nek mindössze 2 hónapra volt szükség az első 100 millió felhasználó eléréséhez, az talán kevésbé, hogy mára globálisan az egyetemi hallgatók 43%-a , és a Fortune 500 cégek 80%-a használja" - tette hozzá Galántai Orsolya, a Spark Institute vezetője.

Hirdetés

A megújulás és az újdonság nem áll távol az Attrecto-tól. A volt SAP-szakemberek által létrehozott Attrecto küldetése már 14 évvel ezelőtti alapításakor is az volt, hogy értéket teremtsen a legújabb technológiák üzleti alkalmazásával. Ez kezdetben az akkor még újszerűnek számító okostelefonos megoldások fejlesztését jelentette. A mesterséges intelligenciával pedig már 2016-ban, jóval a technológia globális megerősödése és divatos beszédtémává alakulása előtt foglalkozni kezdtek, többek között chatbotok fejlesztésének formájában.

Mit hoz a második okosforradalom?

Jó példa az AI által hozott forradalmi változásokra az üzleti folyamatok terén az árajánlatkérés. Számos honlapon láthatjuk, hogy az eladó nem tünteti fel termékei, szolgáltatásai árát, hanem emailben kell ajánlatot kérni tőlük. Ez emberi kapacitást igényel, ráadásul az ügyfélélményt sem segíti, hiszen várakozással jár. Márpedig Kiss Gergely szerint éppen az ügyfélélmény javítása, az egyénre szabott megoldások a generatív AI alkalmazásának legfőbb előnyei.

Kiss Gergely

Egy AI alapú alkalmazás egy árajánlatot képes egyedi ügyféligényre szabottan összeállítani - ráadásul másodpercek alatt. Egy ilyen szolgáltatás bevezetése azonban nem csupán az új szoftver fejlesztéséből áll, hiszen hiába készül egy digitális megoldás, ha a kollégák nem lettek bevonva, nem ismerik az AI technológia kínálta előnyöket, vagy változatlanok maradnak a folyamatok. A hatás korlátozott lehet.

Érdemes realisztikus elvárásokat megfogalmazni az AI-jal kapcsolatban. A jelenben a mesterséges intelligencia tulajdonképpen asszisztensi feladatokat lát el: riportokat, összefoglalókat, ajánlatokat kiválóan képes előállítani. Mély összefüggéseket viszont még nem lát át, és csapatokat sem tud irányítani. Azonban képességeinek fejlesztése jóval gyorsabban halad, mint egy emberi asszisztensé, ezért hamarabb is "léphet előre" a vállalati hierarchiában. Gyorsan eléri a "szakértői" szintet, például az ügyféltámogatás vagy az adatfeldolgozás területén.

Az üzleti értékteremtés szolgálatában

A második okosforradalom megváltoztatta az Attrecto üzleti modelljét is. "Azt látjuk, hogy az ügyfelek érdeklődőek, de egyben bizonytalanok is az AI technológiák üzleti hasznával kapcsolatban. Nem tudják pontosan megmondani, mire van szükségük, de egy dologban biztosak: nem akarnak lemaradni" - mondta Somogyi Imre, a cég új ügyvezetője.

Somogyi Imre

"Erre válaszul gondoltuk újra értékajánlatunkat: end-to-end innovációs megoldást nyújtunk azoknak a vállalatoknak, akik élen akarnak járni a digitális technológiákban. Tesszük ezt tech-innováció fókuszú vezetői workshopokkal, inspirációs előadásokkal és strukturált tanácsadói megközelítéssel. Mindezek nagyban tudják segíteni, hogy józanul méretezett és megfelelően fókuszált AI fejlesztési projekteket valósítsunk meg."

Egy AI projektnek is az üzleti értékteremtés kell, hogy a kiindulópontja legyen. Mint bármilyen beruházásnál, itt is a megtérülés a legfontosabb. "A vállalat nem minden menedzsere van tisztában a technológiai háttérrel, őket az üzleti érték, az eredményesség érdekli. El kell tudnunk mondani, hogyan segít ebben és forintban kifejezve mit jelent egy-egy digitális megoldás" - tette hozzá.

Oktatással készülni a jövőre

Egy komplex szolgáltatás része az innovatív módszertanokra épülő termékfejlesztési folyamat, a vezetői gondolkodás és a jövőben kulcsfontosságú képességek fejlesztése is - ebben segít a Spark Institute.

Galántai Orsolya

Az új formájában Spark by Attrecto névre hallgató intézet vezetőket és szakértőket képez transzformatív módon. "Nemzetközileg is elismert üzleti oldalról jövő szakemberekből, gondolkodókból álló csapatunk elsősorban a nagyvállalati döntéshozókat és munkatársakat készíti fel arra, hogy a feltörekvő trendekre sikeresen tudjanak reagálni képesség-, és tudásszinten is" - részletezte Galántai Orsolya intézetvezető.

Programjaik olyan témák köré épülnek, mint az innovációs kultúra, a jövő szervezetei, új üzleti modellek, diszruptív technológiákra épülő stratégiai tervezés, kreatív vezetés motivált diverz csapatokkal, hatékony kommunikáció a storytelling eszközével.

"Foglalkozunk az innováció technológiai oldalával, így az adatalapú gondolkodás, machine learning és AI megoldásokról is tanulhatnak nálunk a jövőjüket tudatosan építő szakemberek. Az Attrectóval az élen pedig most már dedikált tech szakértői csapattal tehetjük mindezt. Nagy öröm számomra, hogy Zséger Ádámmal partnerségben, közösen folytatjuk a közös munkát."

A Spark munkáját jól jellemzi egy workshop, amely Future Scenario Planning (a jövőkutatás-alapú stratégiai tervezés) névre hallgat. Itt a vezetők konkrét esettanulmányokkal és a jövőkutatás legújabb módszereivel stratégiát terveznek a várható, mai környezettől igencsak eltérő jövőszcenáriókra. A biotechnológiától a nagy nyelvi modelleken át a Z-generációs munkavégzésig sok téma szóba kerül.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.